Elég nagyot szólt a napokban, mi is megírtuk, amikor Kovács András Péter közzétette a YouTube-on karanténról szóló dalát. A Maradok. Itthon. című klipet néhány nap alatt csaknem 1,2 millióan nézték meg, ami magyar viszonylatban igencsak impozáns eredménynek számít.
És mint kiderült, nemcsak KAP, hanem a társaság többi tagja is szeretné a maga eszközeivel, vagyis szórakoztató módon kivenni a részét a kornavírussal kapcsolatos megelőzésből.
Rettenetes képzavarral élve a csapból is az folyik, hogy a gyakori, alapos kézmosás kulcsfontosságú abban, hogy a vírus terjedását megakadályozzuk. Természetesen a legkevésbé sem szeretnénk elviccelni a kérdést, ahogy nyilván a dumaszínházasok sem, de most már mindenkire ráfér egy kicsit könnyedebb tartalom is vírustémában.
Ezért aztán most Litkayék elindították a kézmosás-kihívást. Sorra rakják fel a dumaszínházas banda tagjai 1-2 perces videóikat a helyes kézmosás menetéről.
Litkay Gergőtől például megtudtuk, hogy ő bizony “otthon sem szarral gurigázik.” A saját fürdőszobájában is a WHO 6 lépéses kézmosási útmutatója alapján cselekszik:
Hadházy László a tipikus hibákat ismerteti a téma kapcsán:
Kőhalmi Zoltán pedig a pedálos módszerben. Hogy mi az, kiderül a videóból:
Ha pedig kíváncsiak vagytok a többi humorista megoldásaira is, itt találtok még hasonló anyagokat.