Saint-Simon herceg, a XIV. Lajos korabeli versailles-i udvari élet legnagyobb krónikása izgalmas pletykáról számolt be emlékirataiban. Eszerint Madame de Maintenon, XIV. Lajos második – titkos – felesége és Savoyai Mária Adelheid, a Kis Dauphin jövendőbelije időnként kikocsikáztak egy Moret-sur-Loing nevű kisvárosba, és ellátogattak a helyi bencés apácákhoz, noha erre látszólag semmi okuk nem volt. Még különösebb, hogy ezt a jelentéktelen, vidéki zárdát időnként Bourbon Lajos, a Monseigneur is felkereste családostul, akárcsak a néhai királyné, Ausztriai Mária Terézia.
Nyilván joggal merült fel sokakban a nagy kérdés, hogy: mégis mi a fenét akarnak Versailles ragyogó urai és úrnői a szegény moret-i nővérektől? A jól értesültek azt rebesgették, hogy a díszes társaság tagjai egy fiatal, fekete apácához (akkori kifejezéssel: mórnőhöz), Louise Marie Thérèse-hez jártak ilyen nagy buzgalommal: a lányt Bontemps, a király belső inasa, bizalmasa és fő elintézőembere adta be még kislányként a kolostorba, ahol – bár a nővérek egyszerű életét élte –jóval kiemeltebb figyelemben és gondoskodásban részesült, mint társnői. Állítólag azért, mert francia királyi sarj volt, akit sötét bőre miatt rejtettek el a világ szeme elől. Illetve még pontosabban azért, mert törvénytelen gyermekként született.
Csak az nem egészen világos, hogy kitől.
Előkelő származásával mindenesetre ő maga is tisztában volt, és gyakran fel is vágott vele, a zárdafőnöknő nagy bosszúságára. Egy nap például, mikor hírét vette, hogy XIV. Lajos idősebb fia, a Monseigneur a közelben vadászgat, így sóhajtott fel: „A bátyám űzi a vadat az erdőben!”
Louise Marie-Thérèse, Moret titokzatos fekete apácája (forrás: Wikipedia)
A titokzatos moret-i mórnőről Voltaire, a francia felvilágosodás apostola is megemlékezett egy anekdotában. Saint-Simonhoz hasonlóan ő is azt írja, hogy a fekete nővér pontosan tudatában volt annak, hogy a francia uralkodói családhoz tartozik, és ezért is választotta magának apácai fogadalomtétele után – kissé talán hivalkodóan – az uralkodói pár mindkét tagját megidéző (Lujza/Lajos + Mária Terézia) nevet. Emellett Voltaire azt is tudni véli, hogy Louise Marie Thérèse a király balkézről született lánya volt; ami, ha figyelembe vesszük XIV. Lajos legendás libidóját és még legendásabb kegyencnőtartási szokásait, nem is tűnik annyira elrugaszkodott elméletnek (habár az is igaz, hogy számos ismert szeretője közül egy sem volt fekete bőrű).
A nagy filozófus további érdekes részleteket is megoszt az olvasókkal. Azt írja, hogy mikor Madame de Maintenon egy ízben megpróbálta Louise Marie Thérèse fejéből kiverni a veszélyes gondolatot, miszerint ő a Napkirály lánya, a fekete apáca így vágott vissza:
Madame, a tény, hogy egy ilyen magas rangú hölgy idelátogat, vállalva minden kockázatot, csupán azért, hogy közölje velem, nem én vagyok a király leánya, végképp meggyőzött arról, hogy valójában az vagyok!
Mindez persze csak azt bizonyítja, hogy nincs olyan francia anekdota, amelyben legalább az egyik szereplő ne sütne el csípőből egy gyilkos riposztot vagy egy sziporkázó szellemességet. Voltaire egyébként állítása szerint egy alkalommal személyesen is megtekintette a nevezetes – és akkor már idős – moret-i mórnőt, akinek „rettentően sötét bőre volt, és a vonásai igencsak emlékeztettek XIV. Lajoséra.”
Madame de Montespan, az egyik leghíresebb francia királyi szerető (forrás: Wikipedia)
A rejtélyes fekete gyermek a híres királyi szerető, Madame de Montespan memoárjában is felbukkant, azonban nála kicsit máshogy szól a történet. Valahogy így:
Ausztriai Mária Terézia, Franciaország királynéja egy kis termetű (valószínűleg törpenövésű), Osmin (vagy más források szerint: Nabo) nevű néger szolgálót kapott ajándékba valami afrikai hercegtől. A mór fiúcskát – úgy 10-12 éves lehetett – úrnője díszes ruhákban, pompás turbánokban járatta, ékszerekkel halmozta el, és valósággal rajongott érte – ezzel egyébként hamar divatot is teremtett, tudniillik ettől a ponttól kezdve minden magára is valamit adó udvarhölgy fekete apródot akart maga mellé (vagy maga mögé) uszályhordózónak, vagy egyszerűen csak azért, hogy sötét bőrével még jobban kihangsúlyozza úrnője angyali fehérségét.
Aztán eltelt pár év, és a királyné 1664-ben egy szép és egészséges leánygyermeknek adott életet: aki éppoly fekete volt, mint a tinta. Az Opportune nevet kapó (mivelhogy Szent Opportune napján született) apróság természetesen nem nevelkedhetett az udvarban, úgyhogy a király utasítására – és a már fentebb említett megoldóember, Bontemps hathatós közreműködésével – végül az apácákhoz került, és háromszáz livre évjáradékot kapott. A nagy nyilvánosság felé pedig azt kommunikálták, hogy az újszülött nem sokkal a keresztelője után meghalt.
Ausztriai Mária Terézia, Franciaország királynéja, egy fehér bőrű utódjával (forrás: Wikipedia)
Ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy
- Saint-Simon 1675-ben született, jó tíz évvel Louise Marie Thérèse után, és többé-kevésbé bevallottan csak hallomásból szerzett értesüléseket, pletykákat oszt meg itt. Noha ragyogóan ír, és memoárjai felbecsülhetetlen értéket képviselnek, azért időnként pontatlan (lásd pl. a II. Rákóczi Ferencről írottakat).
- Voltaire még később, 1694-ben született, és egyébként is imádott összevissza fecsegni.
- Madame de Montespan tényleg az udvarban élt ekkoriban, és a legmagasabb körökben mozgott, viszont: az emlékiratait valószínűleg nem ő írta, hanem egy Philippe Musoni nevű férfi – úgy másfél évszázaddal később.
Az az egy biztos, hogy a királyné 1664-ben – jóval a várt időpont előtt – tényleg szült egy lányt, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a művelet az udvar nyilvánossága előtt zajlott. A király kuzinja, Montpensier hercegnő (aki hiteles szemtanúnak tekinthető) azt írja, hogy a csecsemő valóban sötétebb színű volt az átlagnál, viszont ez a sötét éppenséggel lehetett akár lilás, ami gyakran előfordul koraszülések esetén. A hercegnő szerint a lány (Marie Anne) nem sokkal később meghalt, ami tökéletesen egybevág a hivatalos verzióval, illetve a Monseigneur beszámolójával.
XIV. Lajos 1661-ben, azaz nagyjából abban az időben, amikor Louise Marie-Thérèse született (forrás: Wikipedia)
Ugyanakkor az is tény, hogy moret-i zárdában élt egy mór apáca, aki ugyancsak 1664 körül születhetett, és 1730-ban, tehát körülbelül 70 évesen halt meg, és még egy festmény is fennmaradt róla. És az is elképzelhető, hogy volt valamiféle kapcsolata a királyi családdal: az egyik megfejtés szerint XIV. Lajos egy kedves, fiatalon elhunyt fekete szolgálójának a lánya volt, akin a gavallér király csak segíteni szeretett volna.
Aztán akadnak olyanok (lényegében Saint-Simon is ezt sugallja), akik szerint a feltűnően fehér királyi párnak a genetika furcsa tréfája következtében fekete bőrű gyermeke született, és hát valóban, ez sem zárható ki száz százalékos bizonyossággal. Ha pedig tovább kutakodunk, még olyan vad konteókba is belebotolhatunk, amelyek egyenesen azt állítják, hogy a Dumas által is megörökített Vasálarcos nem XIV. Lajos állítólag ikertestvére volt, hanem Osmin (vagy Nabo), a kis fekete szolgáló, akinek a királynéval való viszonya miatt kellett a Bastille-ban raboskodnia a fejére hegesztett fémmaszkban. Szóval jobb, ha ezen a ponton most be is fejezzük, és maradunk az alapoknál.
Hasonlóan izgalmas történetek Versailles-ból:
- Marie Antoinette majdnem megfagyott, amíg az udvarhölgyek végre kitalálták, hogy melyikük adhatja rá az inget
- A nagy uralkodók véres háborúkat vívtak, és magassarkúban balettoztak
- Egy kivételes nő, akinek életcélja volt, hogy a király szeretője legyen