Kásler Miklós elárulta, mikor kell újra átállni a digitális oktatásra

nlc | 2020. Augusztus 30.
Ha az iskolákban megjelenik a koronavírus-fertőzés, osztályok és teljes intézmények állhatnak át digitális oktatásra.

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kásler Miklós figyelmeztetett arra, kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását, meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot, szájmaszkot kell viselni és nagyon gyakran kezet kell mosni.

A miniszter valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések.

Közlése szerint ha a több mint háromezer magyar köznevelési intézmény közül néhányban megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osztály, kiterjedtebb esetszámok esetén pedig több osztály vagy az egész iskola átáll digitális oktatásra

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: MTI/Komka Péter)

Még több cikk a tanévkezdésről a járvány idején:

Exit mobile version