A 4BBRW regisztrációs névvel jelölt hím goda szeptember 16-án kelt útra Alaszka dél-nyugati vidékéről, hogy alig 11 nappal és kicsit több mint 12 ezer kilométerrel később már egy Auckland melletti öbölben pihenje ki a repülés fáradalmait.
Nem akármilyen, valódi történelmi teljesítmény volt ez, a kis goda ugyanis ezzel a repüléssel beállította a megállás nélküli repülés világrekordját (a nyomkövetővel ellátott madarak között) – írja a Guardianre hivatkozva a 444.hu, ami emlékeztet, hogy a korábbi rekordot 2007-ben regisztrálták: az egy 11680 kilométeres, megállás nélküli túra volt.
A kis godáról a szakemberek szerint egyébként tudni érdemes, hogy hosszú utak előtt rendes testsúlyának akár a kétszeresére is meghízhat. Ha kell, belső szervei súlyát is csökkenti, hogy még energiahatékonyabb legyen a repülés. A 444.hu cikkében kitért arra a sokakat foglalkoztató kérdésre is, miszerint a madarak vajon alszanak-e ilyen hosszú utak során, amire a legvalószínűbb válasz az, hogy nem.
A rekorder madár, akit új-zélandi kutatók jelöltek meg még 2019 végén, várhatóan 2021 márciusában kel majd újra útnak Ázsia fel. Onnan indul majd vissza Alaszkába, és onnan pedig Új-Zélandra, ahol 24 év után került meg egy elveszett óriás gyümölcsgalamb.
Olvass még többet rekorder állatokról az nlc-n:
- 21 kölyökből álló almot szült egy ausztrál kutya
- Szörföző kutyáktól a teveugrásig – elmerültünk a bizarr állatsportok világában
- 30. születésnapját ünnepli a világ legidősebb macskája