Gerendai: nem biztos, hogy lesz jövőre Sziget Fesztivál

nlc | 2020. December 04.
Egyelőre senki sem tud semmit a jövő nyárról, ezért Gerendai Károly szerint kérdéses, hogy 2021-ben megrendezik-e Sziget Fesztivált.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy Gerendai Károly pénztárcáját nem érintette jól az idei fesztiválszezon elmaradása, de egyelőre az is kérdéses, jövőre lesz-e Sziget Fesztivál. Erről Gerendai a Forbes Élőben beszélt.

Mint mondta, tavaly ilyenkor már a bérletek 30 százalékát eladták, márciusban pedig már 50 százalék fölött voltak. Most viszont értelme sem volt elindítani a jegyelővételt, hiszen senki sem tud semmit a jövő nyárról.

Úgy látja, 2021 márciusáig lehet húzni az időt, amikor már látni lehet, hogyan alakul a nyár. De ha bele is vágnak, előzetes jegyeladások nélkül hatalmas lesz a kockázat egy több mint tízmilliárdos eseményt megszervezni. Abban viszont optimista, hogy a hazai közönségnek szóló kisebb fesztiválokat nyáron már meg lehet tartani.

A Sziget Fesztivál 70 százalékát az eredeti tulajdonosi kör 2017-ben adta el, Gerendainak jelenleg 15 százalékos tulajdonrésze van. Örül, hogy még a világjárvány előtt eladták a Szigetet. A koronavírus egyébként más érdekeltségeit is megtépázta, úgy saccolja, idén közel félmilliárd forintot áldozott fel magánvagyonából a cégei megmentésére.

Válság a koronavírus miatt:

Exit mobile version