Szabadidő

Hivatalos: elmarad a Sziget Fesztivál, a VOLT és a Balaton Sound

A tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozások miatt idén nem lesz Sziget Fesztivál, de elmarad a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is.

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak – közölte a Sziget Sajtóiroda azután, hogy a koronavírus miatt augusztus 15-ig nem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani.

„A mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője – ezért a megoldás kulcsa sincs a zsebünkben. Egyelőre csak végtelen szomorúságot érzünk, hogy a rengeteg munka, szeretet és odaadás, amit a kollégáink évtizedek óta ezekért a fesztiválokért és a vendégeinkért tesznek, idén semmivé vált.”

Látogatók érkeznek a Sziget Fesztiválra

A 27. Sziget fesztiválra tartó fiatalok érkeznek a K-hídon az óbudai Hajógyári-szigetre 2019. augusztus 6-án (Fotó: MTI/Mónus Márton)

A főszervező szerint most mindenek előtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot.

„Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe” – mondta Kádár. Hozzátette, hogy bár elindultak az egyeztetések a kormányzattal az esetleges segítségről, az iparágat érintő mentőcsomagról és a különféle szakmai szervezetek régóta egyeztetnek többfajta vészforgatókönyvről, de konkrét eredményre még nem jutottak a fesztiválszervezők a döntéshozókkal.

„Számunkra most az az elsődleges szempont, hogy a vendégeink a lehető legkedvezőbb megoldást kapják, és jövő nyáron együtt élvezhessük ezeket a világszínvonalú fesztiválokat. Elképzelhetetlen a gondolat is, hogy 27 év kitartó és szeretett munkája, az eredményeink és nem utolsósorban a több millió eddigi látogatónk fesztiválélményének lehetősége egyik pillanatról a másikra lenullázódjon. Egyelőre tehát türelmet kérünk, keressük a megoldást, azonban az biztos, hogy az sokat jelentene, ha azok a látogatók, akik már megvásárolták elővételben a jegyet, ezt a jövő évi fesztiválra való befektetésként kezelnék” – tette hozzá Kádár.

További hírek az idei fesztiválokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése