Új sorozatot készített a klímaváltozásról A Perfect Planet címmel David Attenborough annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány szinte egész évben otthonához szögezte a világhírű brit természettudóst. A BBC és a Discovery számára készített sorozatot január elején kezdi sugározni a brit közszolgálati televízió.
Az örökké világjáró 94 éves tudós idén a járvány alatt csak kétszer hagyhatta el otthonát az elmúlt hónapokban, de azért nem szakadt el a természettől: kertjében csodálta annak változásait.
Az új sorozat felvételeihez egy kicsit újradekorálták nyugat-londoni házának nappaliját, amelynek falaira gyapjútakarókat aggattak fel, hogy elnyomják a visszhangot a hangfelvételek készítésekor.
A stáb a kertben ütött tanyát és a mikrofonkábeleket az ablakon át vezették be a szobába, és a kertben rögzítették a felvételeket.
„A stáb egy tagja számára egy kis kunyhót építettünk a hideg miatt, de nyáron kint ült a kertben, még esőben is, és hallgatta, felvette, amit mondok” – mesélte David Attenborough.
A sorozat – amely a közép-afrikai több ezer flamingóról és a Karácsony-szigeti vörös rákok migrációjáról készült – zenei aláfestését is távmunkában rögzítették. A széria eleje azt mutatja be, hogy a Föld miért ideális környezet olyan sok faj számára. Az epizódokat 31 országban forgatták négy évig. Hat vulkánkitörést rögzítettek, amíg elértek a zárófelvételekhez, az Amazonas folyó parti homokjába tojást rakó teknősökről, a lazacra vadászó oroszországi barnamedvéről és a délkelet-ázsiai erdőkben élő gibbonokról.
A természet ugyan gyógyul a járvány alatt, de Attenborough tudja, hogy ennek nagy ára van. „Ezreivel halnak meg emberek, ne kicsinyeljük ennek jelentőségét. De azoknak, akik túlélők, össze kell tartani és megnézni, hogyan cselekedhetünk együtt. Megoldásokról kell gondolkodnunk, elemezni kell a helyzetet, és alkalmazni szerte a világon. Ha az emberi faj nagy katasztrófák nélkül képes túlélni, itt az idő cselekedni” – hangoztatta.
További cikkeink David Attenborough munkásságával kapcsolatban:
- Videón, ahogy Vilmos és Katalin cuki gyerekei faggatják David Attenborough-t
- A természetfilmek nem csak unalmas háttérzajnak jók
- David Attenborough: „A világ a válság pillanatával szembesül a klímaváltozás miatt”