Régi korok szilveszterei – 10 fotó, amiken a mi dédszüleink is rajta lehetnének

Mindig izgalmas régi fotókat nézegetni. Vajon milyen életük lehetett azoknak, akiket a képeken látunk? Mire gondolhattak, mit érezhettek, mikor lencsevégre kapták őket? Olyan mások mint mi, de vajon ha akkoriban élünk, lett volna szemernyi eltérés is köztünk? Néha talán igen, néha biztosan nem. Most az 1900-as évek első évtizedeibe repülünk vissza e fotók segítségével, a pillanatok képei a szilveszteri vigasságokat és szolid otthoni újévvárásokat örökítette meg.

Hölgyeim és uraim,
Tizenkettőt kongott az óra,
Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
Erre az érzelmes búcsúztatóra,
Melyet mint „hősnő” most elrebegek,
Lévén az én szerepeim
A tragikus és komoly szerepek.
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,
Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!

S hogy e vígságot stilusosan adjam,
A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
Most levetem,
És eljátszom önök előtt
Egy lengébb s vígabb szerepem
A zord jambusokat ma csípje kánya,
Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
S bejelentem,
Hogy most egy új vendég érkezett,
Valami víg monoplánszerkezet
Röpítette ide,
S két nagy koffer van a két kezibe,
Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
S más ilyen finom, kedves portékát hord.
S átnyújtotta a névjegyét,
Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
Kiváló s megbízható utazója,
S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,
A neve – Boldog Újesztendő!

Kérem, ez ifjút a kofferjével
És minden drága offertjével
Fogadják szívesen!
Úgy látszik, megbízható vigéc,
Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
Bár még Bérczinél is sihederebb,
Jóképű s elegáns gyerek,
S mivel a rendelés máris elkezdendő,
Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!

Tóth Árpád – Újévi vers a vén házalóról és a fiatal vigécről

Sokáig általános volt, hogy nem mosolyogtak a fotókon az emberek, aminek gyökerei abból a régmúltból erednek, mikor még csak festmények által lehetett valakit megörökíteni. Jó esetben bájos derűt azért pingáltak a portrékra, a széles vigyort azonban az őrült, megátalkodott, netalán részeg viselkedéssel kötötték össze, ily módon pedig nyilván senki sem kívánta arcképét a falra tenni. A fotókkal is eleinte ez volt a helyzet, változás a századforduló környékén következett be a fényképezkedés demokratizálódásával. Nem véletlen hát, hogy inkább elkomolyodott e társaság, mikor az 1900-as évek elején a fotográfus felállította masináját s azt mondta, csíz. 

A jól eltervezett viccelődésnek azonban úgy tűnik, mégiscsak helyet adott a díszes kompánia, íme egy ugyanakkor, ugyanott készült fotó, a – látszólag – alkoholtól kidőlt emberekről, békés szundikálás közepette.

Hogy épp egy 1904-es before party vagy már egy 1905-ös afterparty zajlott épp, nem tudni, de jó látni, hogy ezek az urak és asszonyok sutba dobták a régmúlt aggályait és hagyták magukat hahotázva, kacarászva lefotózni. 

Persze akkoriban sem döntött mindenki úgy, hogy éktelen tivornyázással köszönti az új évet, ez a család például társasjátékozás közepette lépett át az 1901-es évbe. Helló, 2021! 

Németországban készült a fotó, melyen egy vaudeville-társulat tagjai köszöntik 1911-et. A vaudeville zenés színpadi műfaj volt, melyet a kabaré elődjeként is számontartanak. Talán ők is épp csak egy előadás szünetében koccintottak a színfalak mögött. Prosit Neujahr! 

Valahol Magyarországon készült ez a fotó, mikor az első világháború idején 1916-ba lépett át a világ. A gyönyörű gramofon köré nem tudni, kik gyűltek, de kicsik és nagyok, katonák és civilek együtt várták, hogy szebb napokat hozzon számukra a víg esztendő.

A téli éjbe fergeteg dörömböl,
hahó, hahó, a fergeteg vagyok!
Száguldva rontok ki szoros körömből
s szétszórom a gyöngyös, hideg fagyot.
 
Nehéz melegség szállt a vén világra,
mindenki félt kuckószögletbe rég.
Siessetek nagy melletek kitárva,
élvezzük a fagy vészes éjjelét!
 
Hadd tépje a szélvész nagy üstökünket,
hadd rázza széjjel, ami szertedül,
elmúlt a tegnap, holnap lesz az ünnep,
a fergeteg járjon vadul elül.
 
Söpörje a pokolba régi házunk
és döntse szét a régi ormokat.
Mi e jeges, napos honban tanyázunk
és mindenünk az izmos gondolat.
 
Omoljon egybe, amit összeróttak
múlt századoknak satnya bölcsei
s a száradott lelkű, puhult, bigott had –
lelkünket is vihar söpörje ki.
 
És jöjjenek seregbe mind a pőrék,
a száműzött, kiátkozott nagyok
s menjünk vihar-lépéssel még előrébb –
hahó, hahó, a fergeteg vagyok!

Kosztolányi Dezső – Újévkor

1927 szilvesztere családi körben papírcsákókkal, szerpentinekkel, és álmos szemű gyerekekkel, akik talán a karácsonyra kapott babákat szorongatják.

Ugyanekkor a világ egy másik pontján már zajlott az igazi dínomdánom, folyt a pezsgő, és talán épp a Baby Face-t játszotta Jan Garbertől egy gramofon.

Lovas kocsira ülni egy szilveszteri mulatozás után nem biztos, hogy legjobb ötlet, de abszolút menőség, annyi szent. A hölgyek 1929 érkezését ünnepelték, mikor e fotó készült.

Végül jöjjön egy fotó 1933-ból, egy magyarországi otthon pamlagáról, amire egy egész baráti társaság ráfért.

Te Új Világ, jóra törekvő,
bár te lennél az a rég várt,
békét hozó, csodás esztendő,
mely az Idők méhében érik
talán már évmilliók óta…
s most a mi Századunk tüzében,
most válik nagy… igaz valóra…
Boldog új évet, emberek!

Várnai Zseni – Te új világ

Azok a régi szép idők…

• Itt a Márka. Itta már ma? – Régi idők üdítőitalai
• A fonóban bármi megtörténhetett – szerelem és szex a paraszti világban