Tűzesetek tucatjaiért okolták az elátkozott festményt

M. N. | 2021. Március 09.
A síró fiú című festmény replikái számos tűzeset után, egyedüli épen maradt tárgyként kerültek elő a romok közül. A 80-as évek közepén a műhöz kapcsolódó átokról szóló újságcikk valóságos tömeghisztériát váltott ki.

A síró fiú című festményt az 1950-es években festette meg először Giovanni Bragolin olasz festőművész, aki akkoriban Velencében dolgozott és az alkotásait elsősorban turisták vásárolták. A szóban forgó kép egy síró kisfiút ábrázol, akit a művész saját elmondása szerint a II. világháború után, egy madridi árvaházban pillantott meg és annyit lehetett róla tudni, hogy a szüleit egy tűzvészben veszítette el. A mű rövidesen rendkívül népszerű lett, a Bragolin több mint hatvanszor újra lefestette különféle változatokban, de – különösen Nagy-Britanniában – a festmény replikái is igen kelendőek lettek, mintegy 50 ezer darabot adtak el belőlük.

1985-ben a The Sun című brit lap közölt cikket a  A síró fiú tüzes átka címmel. A történet szerint egy angol házaspár, Ron és Mary Hall otthona teljesen leégett, miután egy serpenyő lángra kapott a konyhájukban. Bár minden a lángok martalékává vált, A síró fiú festményből készült nyomat valami miatt épen maradt. Ron Hall testvére, Peter, aki tűzoltó volt, azt állította, hogy ez nem először fordult elő. Azt mondta, több olyan tűzvésznek is tanúja volt, amelyekben A síró fiú festmény valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem sérült meg. 

A síró fiú (Forrás: Wikipedia)

A cikk szinte tömeghisztériát váltott ki, olvasók tucatjai jelentkeztek hasonló sztorikkal: akadtak, akik azzal álltak elő, hogy megpróbálták felgyújtani a képet, de az nem kapott lángra, mások tűzesetekért okolták, de akadtak olyanok is, akik egyenesen azt állították, hogy a hozzátartozóik halálát okozta. Egy Alan Wilkinson nevű tűzoltó úgy nyilatkozott: 1973 óta közel 50 olyan tűzesetet látott, ahol A síró fiú kép nem szenesedett el. Kiderült az is, hogy a mű alkotója, Giovanni Bragolin műterme is leégett. Mindebből pedig a közvélemény azt a következtetést vonta le, hogy A síró fiú képe el van átkozva: a festményen szereplő árva szelleme nem nyugszik és sorra tűzeseteket okoz.

Az ezt követő időszakban tömegek próbáltak kétségbeesetten megszabadulni A síró fiú-képektől. Az újság szerkesztője, Kelvin MacKenzie végül előállt a megoldással: arra kérték az olvasókat, hogy küldjék el a lapnak A síró fiú-képeiket. A felhívásra a szerkesztőségbe mintegy 2500 replika érkezett, melyeket aztán Halloween napján elégettek.

Steve Punt brit író és komikus később a BBC Radio 4 Punt PI című műsorában szakemberek bevonásával járt utána A síró fiú állítólagos átkának. A vizsgálatok során arra jutottak, hogy a festményből készült nyomatokat tűzgátló anyagot tartalmazó lakkal kezelték, ez lehetett az oka, hogy a tűzesetek során nem szenesedtek el. Arra ugyanakkor nem adtak magyarázatot, hogy más festményekből készült replikákkal miért nem fordult elő hasonló. 

via

Még több elátkozott tárgy:

Exit mobile version