Lecsapott az Ida hurrikán Louisiana amerikai állam partjaira helyi idő szerint vasárnap délután. Az ötfokozatú Saffir-Simpson-skálán négyes erősségű hurrikán óránként több mint 240 kilométeres sebességű széllökésekkel érte el a déli állam partjait a Mexikói-öböl felől.
John Bel Edwards, Louisiana kormányzója vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta:
Az Ida az egyik leghevesebb vihar, amely a modern időkben Louisianában ért partot.
A kormányzó arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak otthon, és legyenek türelemmel, mert a hatóságok nem tudják, milyen gyorsan tudnak válaszolni a segélyhívásokra, fel kell készülni arra, hogy akár 72 óráig otthonukban maradnak segítség nélkül.
A kormányzó arról is beszámolt, hogy a hurrikán miatt a Nemzeti Gárda 4900 tagját riasztották, valamint 195 vízi mentő jármű, 73 hajó és 34 helikopter is a rendelkezésükre áll, amelyekkel segíteni tudnak a lakosoknak.
Helyi idő szerint délután három órakor már 285 000 fogyasztónál nem volt áram. Később pedig közölték, hogy egész New Orleansben nincs áramszolgáltatás, valamint, hogy egy ember meghalt, mert rádőlt egy fa.
Joe Biden amerikai elnök katasztrófa sújtotta állammá nyilvánította Louisianát az Ida hurrikán pusztítása miatt, és szövetségi segély kiutalását rendelte el a helyreállítási munkákhoz.
Fájdalmas évforduló
Tizenhat éve ugyanezen az augusztusi napon érte el az Egyesült Államok délkeleti részét a hármas erősségű Katrina hurrikán, amelynek következtében több mint 1800 ember vesztette életét. Az akkori vihar a legjelentősebb károkat New Orleansban okozta, miután a védgátrendszer hiányosságai miatt a város területének nyolcvan százaléka víz alá került. A Katrina volt az egyik legpusztítóbb feljegyzett hurrikán az Egyesült Államok történetében. A katasztrófa okozta károkat több mint 108 milliárd dollárra becsülték.
(MTI)
Pusztító hurrikánok:
- A Dorian hurrikán a Föld legdurvább vihara, de ezt a képet nézd meg!
- Harvey könyörtelen, a vihar Texas mellett Louisianára is lecsapott