Fia született Fekete-Győr Andrásnak: képet is posztolt róla a politikus

FEL | 2021. November 22.
A 32 éves politikusnak vasárnap született meg a gyermeke.

Apa fiával. Andris Álmossal. Ma este, kereken 18 órakor, 12 nappal korábban, megérkeztél. Isten hozott köztünk!

– írta Fekete-Győr András, a volt Momentum-elnök a Facebookon a fia születése napján, és egy fotót is mellékelt, amelyen Álmossal a karjában látható. 

A friss apa posztját már több mint 22 ezren lájkolták és számos politikus írt gratulációt a kép alá, többek között Karácsony Gergely főpolgármester, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt és Szél Bernadett. 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Momentum volt elnöke nem először ad hírt magánéletéről a Facebook-oldalán, korábban hasonlóképpen jelentette be, hogy gyereket várnak a párjával. akit pártjának köszönhetően ismert meg. Akkor azt írta: 

 „Tudom, hogy egy olyan világba fog születni, amely korántsem tökéletes, éppen ezért nagy a felelősségünk abban, hogy milyen példát mutatunk neki, és hogy milyen jövőt formálunk számára. Úgy érzem, hogy ezzel az új életszakasszal sokat változik majd az, ahogy a világra vagy akár a politikusi szerepemre tekintek.”

Exit mobile version