Thuróczy Szabolcs úgy helyretesz egy unokáját hintáztató nagymamát, hogy csak lesünk

T.CS. | 2022. Május 05.
A Szia, Életem! című filmben Thuróczy Szabolcs nem várt stresszforrást kap az életébe: a korábban soha nem látott fiát kell pesztrálnia. Hogy ez milyen feszültségeket szül, az a film első előzeteséből kiderül.

Még 2020 nyarán jártunk a Szia, Életem! forgatásán, ahol a produkció azzal lepett meg bennünket, hogy a film kedvéért Kovács Patrícia dominaruhába öltözött. Most végre megjelent a film első, rövid előzetese, ami ebből a jelenetből is mutat egy keveset, ráadásul nagyon úgy fest, hogy a film teli lesz jó poénokkal.

Rohonyi Gábor és Vékes Csaba filmjében Thuróczy egy kiégett írót játszik, akire váratlanul rábízza a sosem látott gyermekét az egykori párja, a megrögzött agglegény pedig nehezen kezeli az új helyzetet, amire az előzetesben is láthatunk néhány példát. Thuróczy Szabolcs és Kovács Patrícia mellett szerepel még a filmben Básti Juli, Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Elek Ferenc és Pálmai Anna is. A filmet június 12-én lehet majd először látni Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztiválon, az országos premierre augusztus 25-én kerül sor.

Exit mobile version