Sztárok, akik hangosan tiltakoznak az abortusztörvény ellen

Debreceni Andrea | 2022. Július 06.
Amióta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága visszavonta a nők alkotmányos jogát az abortuszhoz – ami nem mellesleg 50 éve volt érvényben –, hatalmas felháborodás-cunami indult meg a sztárok részéről.

Június 24-én 6:3 arányban az Amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy jelenlegi formájában megszünteti a terhesség megszakításához való jogot, ami ugyan nem egyenlő az abortusz tilalmával, viszont a szövetségi államok ezentúl maguk dönthetik el, hogy a 12. hét előtt betiltják a terhességmegszakítást, vagy nem. Hogy ez hogyan zajlott, és milyen hatásai vannak, arról már korábban írtunk, de arról nem esett szó, hogy milyen reakciót váltott ki az emberekből – és itt most elsősorban azokra a hírességekre gondolunk, akik hangosan fel mertek szólalni a törvénymódosítás ellen. 

Amy Schumer 

A színésznő és komika sosem titkolta, hogy elítéli az abortusz betiltását, és az Instagramon több bejegyzést is szentelt annak, hogy erre mások figyelmét is felhívja. „A Legfelsőbb Bíróság rossz irányba halad, a nők több jogot, több hozzáférést és több szabadságot akarnak az abortuszhoz, nem kevesebbet” – írta egyik alkalommal, de azt is kifejtette, hogy szerinte a terhességmegszakítás egészségügyi ellátás, ilyenformán pedig mindenkinek joga van hozzá. Ám hiába az elkötelezett hozzáállás, a bíróság mégis másképp döntött, amit a színésznő sok-sok hányós emojival reagált le.

Michelle Obama 

Az egykori first lady sem titkolta, hogy mélyen lesújtotta a Roe v. Wade néven elhíresült jelenség kimenetele, konkrétan egy három oldalas Instagram-bejegyzésben írta le, hogy nem erre számított. 

Megszakad a szívem. Megszakad a szívem az országban élő emberek miatt, akik éppen elvesztették azt az alapvető jogot, hogy megalapozott döntéseket hozzanak saját testükkel kapcsolatban. Megszakad a szívem, hogy most meg kell tanulnunk a fájdalmas leckéjét azoknak az időknek, mielőtt a Roe-t törvénybe iktatták, amikor a nők az életüket kockáztatták az illegális abortusz miatt.

Végül azzal zárta a gondolatait, hogy ugyan egy napra megadja magát a gyásznak, de másnaptól újra felveszi a harcot. 

Meghan Markle 

Bármennyire is megosztó személyiség, Meghan Markle-lel számolni kell, mert a női jogok elkötelezett harcosa, így érthető, hogy a döntés megszületésével sem értett egyet. A Vogue-nak adott interjújában kitért arra, hogy ez iszonyú kockázatot jelent, és bár őt is mélyen érintette a dolog, szerinte itt most nem széthúzásra, hanem összefogásra van szükség. „A férfiaknak is hangosnak kell lenniük ebben a pillanatban – és ezentúl is –, mert ezek a döntések befolyásolják a kapcsolatokat, a családokat és általában a közösségeket. Lehet, hogy a nőket célozzák meg, de a következmények mindannyiunkra hatással vannak. A férjemmel sokat beszélgettünk erről az elmúlt napokban. Ő is feminista. És a múlt heti reakciója mélyről jövő volt, akárcsak az enyém. 

Tudom, hogy jelenleg sok nőben a kétségbeesés érzése uralkodik. De ismét össze kell fognunk, és nem dagonyázni. El kell végeznünk a munkát. (…) Bárhol is vagyunk, világossá tehetjük, hogy a reproduktív szabadság olyan alapvető jog, mint a szólásszabadság.

Halsey 

Az énekesnőt, aki maga is nemrég vált édesanyává, mélyen megrázta a törvény bukása, ugyanis ő is átesett egy abortuszon a kisfia születése előtt, és szerinte ez életmentő volt, így összecseng azzal, amit Amy Schumer nemes egyszerűséggel egészségügyi ellátásnak nevezett. „Az abortuszom megmentette az életemet, és utat engedett a fiamnak, hogy megkaphassa az övét. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy mikor és hogyan éli át ezt a veszélyes, és az életét megváltoztató élményt. Egyik karommal a kisfiamat tartom, a másikkal pedig minden erőmmel harcolok” – írta a Twitteren, és egyúttal az arizonai koncertjén is hangot adott a véleményének, amit viszont a rajongói nem annyira osztottak, mondván, nem erre fizettek be. 

Olivia Rodrigo 

Olivia Rodrigo a maga 19 évével fontosnak tartotta, hogy a Z- és alfa generációs rajongóinak is felhívja a figyelmét a probléma súlyosságára, hiszen előbb vagy utóbb őket is érinteni fogja a dolog (ha csak addig nem változik megint a törvény). A Glastonbury fesztiválon Lily Allennel (aki egyébként már két vetélésen van túl) közösen ajánlották a Fuck U című dalt a Legfelsőbb Bíróság tagjainak, egy-egy középső ujj felvillantásával. „Le vagyok sújtva és kétségbe vagyok esve, mert rengeteg nő és lány fog emiatt meghalni. A következő dalt a Legfelsőbb Bíróság öt tagjának ajánlom, akik bebizonyították, hogy mindent összevetve valójában sz**nak a szabadságra.” 

Július negyedike, a függetlenség napja… lett volna 

Július negyedike hatalmas piros betűs nap a bolygó nyugati oldalán élő amerikaiak életében, de ezúttal az ünneplés elmaradt. Rengeteg sztár döntött úgy, hogy amíg a női jogok ilyen mértékű sárba tiprása zajlik, addig a függetlenség, mint fogalom, nem létezhet. Az egészet Jameela Jamil színésznő és aktivista indította útjára ezzel a gondolattal: 

Függetlenség napja, kivéve, ha van méhed. Akkor inkább b****dj meg, mert minket nem érdekel, ha meghalsz, vagy kisiklik az egész jövőd vagy tönkremegy a mentális egészséged-nap, gondolom

 – írta, amit aztán más-más értelmezésben Katy Perry, Jessica Chastain, Kim Kardashian és Padma Lakshmi (aktivista – a szerk.) is osztott azzal a felütéssel, hogy július negyedike a függetlenség hiánya miatt elmarad. 

Egységben az erő 

Érthető módon a női társadalmat jobban megrázta ez a helyzet, mint a férfiakat, de ez nem jelenti azt, hogy számukra mindez egy szőnyeg alá söpörhető porszem lenne. Ahogyan Meghan Markle említette, ez a másik nemet is ugyanúgy érinti, és szerencsére akadt pár „szuperhős”, aki osztja a véleményét. Chris Evans a Twitteren üzente meg férfitársainak, hogy nekik is harcolniuk kell az abortuszjog mellett: „Ez teljesen hihetetlen. Ha nem aggódsz Roe v. Wade miatt, akkor nem figyelsz. Ezért számít a szavazás!” – írta. Mark Ruffalo pedig – aki még a tüntetéseken is részt vett – így nyilatkozott az Instagramon: 

Az abortusznak biztonságosnak, legálisnak és mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie. Ne add fel a reményt! Addig kell harcolnunk az egyik legszemélyesebb döntésért, amit egy ember meghozhat, amíg el nem érjük a reproduktív igazságosságot MINDENKINEK.

Forrás: Cosmopolitan, Vouge

Exit mobile version