Ella Fitzgerald: a díva, akit a hangja emelt ki a hajléktalanságból

Győr Ágnes | 2022. Augusztus 03.
Óriási akadályokat kellett leküzdeni élete során a dzsessz királynőjének, aki soha nem vesztette el a humorát.

Nagy az izgalom a New Yorki-i Madison Theaterben, néhány nap múlva ugyanis új darabot mutatnak be. Az Ella, first lady of song (Ella, a dal first ladyje) című musical Ella Fitzgerald életét dolgozza fel. Azt, hogy miként jutott el a fekete bőrű díva a hajléktalanságból a világhírnévig. Rendkívül összetett személyiség volt a világ egyik, ha nem a leghíresebb, legkedveltebb dzsesszénekese.

A Frank Sinatra Show (Fotó: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images)

Magánemberként félénk természetű volt, de ha egyszer a színpadra állt, minden idegessége elmúlt, és a tökéletesnél kevesebbel nem elégedett meg sem saját, sem a vele együtt játszó zenészek részéről. Frank Sinatrát például egy alkalommal közös koncertjük kezdete előtti utolsó pillanatban arra figyelmeztette, hogy „aztán tegye ám oda magát”.  Senkihez sem hasonlítható egyedi előadói stílusa, rendkívüli improvizációs képessége, három oktávos hangterjedelme arra predesztinálta, hogy nehéz gyermekkora, a gazdasági világválság és annak következményei, valamint a fekete bőrű állampolgárokkal szemben rasszista környezet ellenére rendkívül sikeres karriert fusson be. Pedig – noha mindig is szerette a zenét, és már gyerekként roppant ambiciózus volt – eredetileg nem is énekes akart lenni.

Sanyarú kezdetek

Ella Fitzgerald 1917-ben született a virginiai Newport Newsban. Szülei, a mosónőként dolgozó Temperance (Tempie) és William, aki hajógyári munkás volt, röviddel később szakítottak, és a fiatal Ella sohasem ismerte meg édesapját. Édesanyjával New Yorkba költözött, ám mindössze 15 éves volt, amikor Tempie egy kocsibaleset következtében elhunyt. A személyes tragédia ráadásul a 1929–33-as nagy világgazdasági válság idején érte, ami tovább fokozta az árvaságra jutott fiatal lány kiszolgáltatottságát. Egyes források szerint anyjának akkori párja, Joseph Da Silva egyre durvábban bánt vele, ezért Ella az egyik nagynénjéhez költözött Harlembe.

Noha a fiatal lány jó tanuló volt, korán félbehagyta tanulmányait, hogy pénzt kereshessen. Az ebben az időben vállalt munkák közt akadt, ami törvénytelen volt (egy bordélyban például azzal bízták meg, hogy riassza az illetékeseket, ha rendőröket lát közeledni, illetve illegális fogadásokra gyűjtötte össze a téteket). A bűnözői körökhöz kapcsolódó életstílusa miatt előbb egy kifejezetten színes bőrű árvaházba, majd röviddel később egy  fiatalok számára fenntartott nevelési intézetbe (New York Training School for Girls) került. A New York-i Hudsonban működő intézményben a fiatalok elzárása, megalázása és bántalmazása nem a kivétel, hanem nagyon is a norma része volt. Ella Fizgeraldot több forrás szerint is bezárták a pincébe és éheztették. 

Az intézményből végül a fiatal lány megszökött és egy ideig hajléktalanként, táncolással kereste a kenyerét New York utcáin.

Életének ezen időszakáról a dzsessz királynője egyébként szinte sohasem beszélt a nyilvánosság előtt, s ha szóba került, mindössze annyit mondott, az átélt nehézségek segítettek neki abban, hogy később értékelje mindazt a jót, amit az élettől kapott. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor az is, hogy noha nem panaszkodott, amikor 1960-ban a New York Training School for Girls meghívta, hogy tartson az intézményben előadást sikeres életútjáról, Ella Fitzgerald kertelés nélkül nemet mondott.

A 21 éves Ella Fitzgerald és Chick Webb az Asbury Park Casino színpadán, New Jersey-ben, 1938-ban (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Egy este, ami mindent megváltoztatott

Az igazi fordulópontot 1934. november 21. jelentette számára. Ezen a napon tartotta meg ugyanis a híres harlemi Apollo Theater rendszeres, amatőr előadások számára meghirdetett versenyét. Azon a bizonyos estén sok múlt a szerencsén. A jelentkezőknek be kellett dobniuk a nevüket egy kalapba, és a szervezők onnan sorsoltak ki néhány embert, aki megmutathatta, mire képes. Ella Fitzgerald két barátnőjével együtt csupán egy fogadásból döntött úgy, ők is neveznek, és állítása szerint  „soha nem gondolták volna”, hogy valóban ki is húzzák őket. Eredetileg egyébként a fiatal nő táncolt volna, de mivel éppen előtte egy nagyon népszerű duó bűvölte el higanyos mozdulataival a közönséget, Ella az utolsó pillanatban úgy döntött, inkább énekelni fog. A National Public Radionak évtizedekkel később így emlékezett vissza az eseményre:

Körülnéztem, láttam azt a sok embert és azt mondtam »Úristen, mit fogok én ott kint a színpadon csinálni?« Mindenki elkezdett nevetni és azt kérdezgették egymástól, »Na, mit fog csinálni?« Semmi más nem jutott eszembe, ezért megpróbáltam elénekelni a The Object of My Affectiont (Érzelmeim tárgya).

A dzsesszdíva saját véleménye szerint ekkor még csupán egy az egyben igyekezett leutánozni a dalt népszerűvé tevő énekesnőt, Connie Boswellt, és az első néhány hang rettenetesen hamis volt. Segítségére sietett azonban az est házigazdája, Ralph Cooper, aki egyszerre csitította az Apolló Theater híresen kritikus közönségét, és öntött bátorságot a lámpalázas fiatal nőbe, hogy próbálja meg újra a dalt. Nagyon jól tette, ugyanis második nekifutásra a produkció tökéletesre sikeredett, és tomboló sikert aratott a közönség körében.

Egy éven belül felfedezte Chick Webb amerikai dzsesszdobos együttese az akkor még csak 17 éves tehetséget, és ennek a formációnak a részeként készítette el Ella a következő években a legközismertebb slágereit, köztük többek közt 1938-ban az A-Tisket A-Tasket című klasszikust, melynek alapja egy régi mondóka volt. A dalt 1942-ben Ella Fitzgerald a Ride ’Em Cowboy című filmben is előadta.

Chick Webb, aki bizonyos szempontból az évek során Ella számára nem csak baráttá, hanem egyfajta apafigurává is vált, 1939-ben tuberkulózis következtében meghalt. A tragédia azonban újabb fordulópontot jelentett az ekkor még mindig csupán 22 éves énekes életében: Ella Fitzgerald lett az időközben Ella and Her Famous Orchestra (Ella és az ő híres zenekara) névre átkeresztelt formáció frontembere. A zenekarral annak 1941-es feloszlásáig összesen 150 dalt készítettek. Az énekesnőt azonban a dzsessz világában azonban nem ezek, hanem főleg a világháború után, már szólóművészként készített dalai tették legendássá. 1951-ben közös felvételt készített példaképével, Louis Armstronggal, de nehéz olyan nagy nevet említeni a korszakból, akivel rövidebb-hosszabb ideig ne működött volna együtt.

Rasszizmus és befolyásos barátok

1950-es években Norman Granz lett a menedzsere. A roppant progresszív gondolkodású férfi hívta életre a nagy sikerű Jazz at the Philharmonic koncertsorozatot, és kifejezetten Ella számára alapította meg a Verve nevű lemezkiadót a későbbiekben. A menedzser érdemei közé tartozik többek közt, hogy nagy erővel küzdött a színes bőrű állampolgárokkal szembeni megkülönböztetések ellen. Szerződésben rögzítette, hogy az általa foglalkoztatott előadók nem lépnek fel olyan helyeken, ahol bármilyen szinten is megkülönböztetik őket fehér bőrű kortársaiktól. Nem lehetett például elvárni tőlük, hogy más bejáraton keresztül érkezzenek és távozzanak a koncert helyszínéről.

Noha Ella Fitzgerald az ötvenes évekre már nem csak hazai, hanem jelentős nemzetközi hírnévvel is rendelkezett, az Egyesült Államokban bőrszíne miatt továbbra is elsősorban dzsesszklubokban léphetett csak fel. Egyik alkalommal elvileg ezzel kapcsolatban azt mondta egyik kollégájának „Tudom, hogy nagyon sok pénzt keresek a dzsesszklubokban, de bárcsak felléphetnék flancos helyeken is.”

Fotó: Getty Images

Ella Fizgerald hangjának, stílusának és tehetségének világszerte rengeteg rajongója volt. Egyikük volt Marylin Monroe színésznő is, aki azért kezdte el hallgatni a lemezeit, mert ezt javasolták neki saját hangja fejlesztésének érdekében. Mikor a filmcsillag tudomására jutott, hogy az énekesnőt bőrszíne és testalkata miatt nem engedi fellépni a Mocambo nevű híres Los Angeles-i klub, bevetette saját befolyását.

A történet szerint Marylin felkereste a klub vezetőségét, és azt mondta nekik, ha lehetővé teszik a koncertet, ő minden este ott ül majd a nézőtéren az első sorban, és ez így is lett.

 

A több héten keresztül tartó koncertsorozat első előadására Marylin Monroe-t más hírességek, így például Frank Sinatra és Judy Garland is elkísérték. A két nő különös kapcsolatáról – amely eltérő életstílusuk miatt nem lett mély barátság – 2008-ban zenés színdarab is készült Marilyn and Ella (Marylin és Ella) címmel Bonnie Greer rendezésében. Ella Fitzgerald a Ms. magazinnak adott nyilatkozata szerint a mocambói fellépések lehetővé tették, hogy a briliáns énekesnek soha többé ne kelljen apró, dohos dzsesszklubokban fellépnie.

Elismerések otthon és külföldön

Több mint hatvanéves karrierje alatt Ella Fitzgerald számos hazai és külföldi elismerésben részesült, nemcsak zenei, hanem a szociális tevékenysége miatt is. 1987-ben az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan az amerikai kongresszus által létrehozott National Medal of Artsszal tüntette ki. Ella Fitzgerald humoros oldalát példázza, hogy amikor átvette a díjat, méltatta azokat a fiatal előadókat, akik az est során a tiszteletére felléptek, és jelezte, hogy kénytelen lesz megtanulni rappelni, nehogy lemaradjon mögöttük. Néhány évvel később Franciaországban szintén magas szintű állami elismerésben részesítették, és számos egyetem – köztük a Yale és a Dartmouth is – tiszteletbeli fokozattal ismerte el páratlan tehetségét és teljesítményét. 

Kimerítő életmódja és cukorbetegsége az idő előrehaladtával egyre jobban megterhelte szervezetét. Utolsó koncertjét 1991-ben a Carnegie Hallban adta, ahol akkor már 26. alkalommal lépett fel. 76 éves korában súlyos keringési problémák miatt mindkét lábát amputálták térdtől lefelé. Ezek után is előfordult, hogy kisebb közönség előtt énekelt, de ideje nagy részében inkább a kertjében üldögélt fia, Raj Brown Jr. és unokája, Alice társaságában. Ebben az időszakban azt nyilatkozta, már nem vágyik másra, csak hogy „érezze a levegő illatát, hallgassa a madarakat és Alice nevetését”.

Ella Fitzgerald 1996. június 15-én, Beverly Hills-i otthonában hunyta le végleg a szemét. Azóta az általa készített több ezer dalban, dalainak végtelen számú feldolgozásában és az általa nehéz sorsú tehetségek megsegítésére létrehozott alapítványon (The Ella Fitzgerald Charitable Foundation) keresztül él tovább emléke.

Exit mobile version