Ilyen amikor egy tini előbb találja meg az eltűnt édesanyját, mint a rendőrség

A szuperhősök, középszerű folytatások és adaptációk korában – bármennyire is úgy hangzik, nem, nem A Hangya és a Darázs 3-ról lesz szó –, a mozik műsorából kikoptak azok az ötletes, szórakoztató és izgalmas műfajfilmek, amikért igazán megérte jegyet váltani egy-egy produkcióra. Hol vannak már azok az igazán szívet melengető romkomok vagy azok a vígjátékok, amiken a könnyedet törölgetve nevettél? Néhány zsáner régi fénye megkopott, míg mások sikeresen újra tudták definiálni magukat, hogy újra relevánssá váljanak. Ilyen például Rian Johnson verziója a klasszikus krimire a Tőrbe ejtve-filmekkel, melyekben úgy ragadta meg a whodunitnek nevezett, „ki volt a gyilkos”-típusú rejtélyt, hogy kiforgatta önmagukból a szokásos archetípusokat, dacolt a nézői elvárásokkal és bebikázott egy új franchise-t. Hiszen valljuk be, manapság ez máshogy nem megy: ha valami jól működik, azt addig nyúzzák, amíg az utolsó fillért is kisajtolták belőle.

Ennek azért addig tudunk valahol örülni, amíg olyan élvezetes folytatásokat kapunk, mint az Üveghagyma. Vagy, mint az Eltűnt. Mert ami a kriminek Rian Johnson, az a thrillernek Timur Bekmambetov. Talán még életedben nem hallottad ezt a nevet, pedig az orosz-kazah rendező egy sajátos filmnyelvi trendet indított el, ami gyakorlatilag új életet lehelt a klasszikus thrillerekbe. A formátumot screenlife-nak hívják, a lényege pedig az, hogy az egész sztori a különböző technológiai eszközök (laptop, telefon) képernyőjén játszódik. Tudod, mint a 2018-as Keresés, aminek Bekmambetov a producere volt (rendezőként az ISIS után nyomozó újságírónőről szóló Profil című filmet készítette – nagyon ajánljuk). Ennek a – nem narratív – folytatása az Eltűnt, melyben a főhősünk ismét egy elveszett családtagja után kezd nyomozásba a neten: ezúttal a lány próbálja meg felkutatni az édesanyját.

Amikor a Z-generáció felveszi az FBI sapkát

Míg a Keresésben David Kim (John Cho) épp, csak ismerkedik azokkal az oldalakkal és appokkal, amiket a lánya, Margot (Michelle La) használ annak érdekében, hogy megtalálja őt, addig az Eltűntben perspektívát váltunk, ami kifejezetten jót tesz a filmnek. Ezúttal a 18 éves June (az Eufóriából is ismert Storm Reid) forgatja fel az internet minden bugyrát, miután az anyja, Grace (Nia Long) sosem ért haza a kolumbiai nyaralásáról, ahová új barátjával, Kevinnel (Ken Leung) ment. Csakhogy June szinte semmit nem tud a férfiről, nem véletlenül: már nagyjából 10 éve, hogy meghalt az édesapja, a lány pedig azóta sem tudta feldolgozni a veszteséget. Miután azonban egyikük sem jelenik meg a reptéren a megbeszélt időben, June az FBI-hoz fordul. A nyomozóiroda keze azonban meg van kötve, és bebizonyosodik, hogy egy 18 éves lány köröket ver a profikra, ha netes kutatásról van szó. Még úgy is, hogy azért kapott némi segítséget: a 8 dolláros órabérért mindenféle melót elvállaló Javi (Joaquim de Almeida) June kolumbiai szeme, füle és lába, és egyben a film egyik legszerethetőbb karaktere.

June a Z-generációt erősíti, vagy a technikai vívmányok korába született bele, úgy nőtt fel, hogy okostelefonok és számítógépek veszik körül, természetes volt számára a közösségi média és a neteslábnyom létezése, valamint a korábbi nemzedékeket meghaladó internetes műveltséggel rendelkezik. Ezáltal June nem csak úgy bukdácsol az online útvesztőkben, hanem tökéletesen jól kiismeri, és pillanatok alatt feltalálja magát: ezáltal az Eltűnt, ha lehet még a Keresésnél is pörgősebb, lebilincselőbb alkotássá válik. Az események villámgyors egymásutánban követik egymást, szinte esélyünk sincs feldolgozni az egyik fordulatot, mert máris követi azt egy újabb csavar, hogy a feszültség egyre csak nőjön.

A screenlife-filmek egyik legnagyobb erénye azok vágásában rejlik: ez adja meg ugyanis azt a dinamikus lendületet, ami azonnal magába szippant és appból weboldalra ráncigál. A tény pedig, hogy kizárólag képernyőket nézünk klausztrofóbbá teszi a produkciót, így növelve még magasabbra a thrillertől olyan nagyon elvárt suspense-t. Hogy ez ennyire hatékonyan működjön, olyan szakemberekre van szükség a produkció vezénylésekor, akik valóban értik és érzik a vágás varázslatát. Ezért igazából nem is túl meglepő, hogy az Eltűnt rendezői – és társ-forgatókönyvírói – az a Nicholas D. Johnson és Will Merrick, akik amúgy a vágószobából járultak hozzá a Keresés sikeréhez. (Utóbbi rendezői most egyébként forgatókönyvírói feladatokat látták el.) Johnson és Merrick hibátlanul elkapták azt a ritmust, melynek hatására nagyjából olyan gyorsan telik el a film két órája, mint mikor ránézel „csak egy pillanatra” a TikTokra.

Üdv a jelenben!

Oké, ez egy nagyon specifikusan 2023-as érzés, de az Eltűnt abszolút alkalmazkodott a 2018 óta eltelt időhöz – ami nyilván June központi karakterének is köszönhető. Mert ahogy June nyomoz, és vele együtt teóriákat gyártunk, hamarosan az egész internet csatlakozik hozzánk: a TikToktól, a Twitterig mindenhol születnek az összeesküvés elméletek. Az alkotók pedig az utolsó emojiig figyeltek arra, hogy megidézzék egy tipikus tinédzser online élményét: a szlengeket nem érezzük cringe-nek, a kommenteket mintha akármelyik live streamből másolták volna („valaki redditről? lol”), miközben June a híreket a Keresés Davidével ellentétben nem a YouTube-ra feltöltött híradórészletből tudja meg, hanem a tiktokos for you page-éről.

A részletekben igazán nagy mester az Eltűnt, hiszen a film úgy épít univerzumot (és franchise-t), hogy már az első percekben visszautal az elődjére: a Keresés annak szellemi folytatásában is csupán egy film volt, amiben a valódi David Kimet tényleg John Cho formálta meg. Minden esemény megtörtént, ahogy az Eltűntben is, egyszerűen csak a true crime rajongók fikciós változatban nézhették meg Margot eltűnésének sztoriját. Az ilyen alaposság miatt érdemes nagyvásznon megnézni az Eltűntet – bármennyire is nagy a kísértés, hogy screenlife produkcióként a laptopod képernyőjén csekkold. Emellett szerintünk ez tipikusan az a sztori, amit akkor élvezel a legjobban, ha vakon ülsz be a moziba rá (pro tipp: az előzetest se nézd meg), hiszen így kapod meg a teljes csomagot. Sodródsz az eseményekkel, hagyod, hogy megtévesszen egy-egy eléd dobott red herring (tudod, ami eltereli a figyelmed, és ezért hamis következtetésre jutsz a nagy elméletgyártások során), és váratlanul érnek az egyre vadabb infók, amik az – egyébként meglepően kiszámítható – végkifejletig lökdösnek. Az Eltűnttel ezáltal egy olyan moziélményben lesz részed, ami közben nem győződ stresszenni a popcornt.