Kovács Patrícia így kezeli, ha hibázik: „A nevetést át kell fordítsam zokogásba”

T. D. | 2023. Március 03.
Kovács Patrícia, Rujder Vivien és Stork Natasa a váratlan színpadi helyzetekről mesélt

Játékukkal és személyiségükkel lenyűgöznek minket a színpadon és a filmvásznon, már-már azt hinnék, tévedhetetlenek. Pedig a legsikeresebb színésznőkkel is előfordul, hogy olykor egy pillanatra kiesnek szerepükből vagy éppen elfelejtik a szövegeket. Kovács Patrícia, Rujder Vivien és Stork Natasa most felidézik eddigi pályafutásuk néhány keményebb színpadi pillanatát.

Az év színésznőjének járó díjat is átadják majd március 23-án a GLAMOUR Women of the Year gálán. A kategóriajelöltek között szerepel a Katona József Színház színésznője, Rujder Vivien is, aki többek között az Apatigris című sorozatban és A Nagy Fehér Főnök rendhagyó női főszerepében is látható. Vivien arra a kérdésre, hogy mit csinál, ha a színpadon elfelejti a szöveget, nevetve azt mondja: imádkozik. „Életemben, hála Istennek, eddig nem volt sok ilyen. Kettőre emlékszem, és mindkétszer a tekintetem árulta el a kollégáimnak, hogy itt most baj van. Ezek nagyon váratlan helyzetekben tudnak jönni, teljesen meglepetésszerűen. Ha esetleg nem vagyok megfelelően koncentrált, és mondjuk rosszul nézek a reflektorba véletlenül, vagy leesik egy nézőnek a telefonja a nézőtéren, akkor ezek a mindennapi dolgok könnyebben kizökkentenek. Engem eddig mindkét ilyen helyzetben a partnerem segített ki” – árulta el a színésznő.

Rujder Vivien (Fotó: Trokán Nóra)

Kovács Patrícia, a kategória másik jelöltje azt mondja, hogy neki inkább azért kell vigyáznia, mert nagyon nevetős alkat. „Ha egy váratlan helyzet van egy jelenetben, vagy egy kollégám elkezd nevetni, akkor könnyen átragad rám. Ez egy vígjátékban nem annyira feltűnő, de előfordult egyszer egy drámai előadáson. Akkor egy módszer segített, amit a nagyoktól tanultam, hogy a nevetést át kellett fordítsam zokogásba” – árulta el a Vígszínház színésznője.

Kovács Patrícia (Fotó: Redlemon)

Szintén Az év színésznője lehet Stork Natasa, aki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film főszerepében nyújtott alakításért a legjobb színésznő díját kapta az antalyai, a valladolidi, a portói és a Les Arcs-i filmfesztiválon is. Natasa azt mondja, hogy a váratlan helyzetekre nincs módszere, de azon van, hogy kihozza a legtöbbet a rendhagyó pillanatból. „A hiba nem feltétlenül rossz dolog. Persze mindent megteszek, hogy ne forduljon elő, de ha valaha bajba kerültem a szöveggel, a partnereim mindig segítettek, ez nagyon jó érzés. Ilyenkor hirtelen éberség támad, felerősödik a közös figyelem, a csapatszellem. Ráadásul azt is észrevettem, hogy minél felkészültebben állok a színpadon, vagy a kamera előtt, annál szerencsésebben hibázom. A szerencsés hibáktól a karakter emberibb lesz. Szép, mint egy analóg fényképen a szemcsék vagy egy bakelit lemez recsegése” – teszi hozzá.

Stork Natasa (Fotó: Harazdy Eszter)

Exit mobile version