Magyarország fizikailag nem is lehetne távolabb az amerikai indiánoktól, a rendszerváltás előtt mégis óriási indián kultusz volt megfigyelhető nálunk. Ezt mivel magyarázzátok?
Gauder Áron: Szerintem ez nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára igaz. A nemes vadember mítosza nagy hatással volt ránk már az amerikai kontinens felfedezésekor. Magyarországon pedig valószínűleg azért lett akkora kultuszuk, mert könnyen együtt tudtunk érezni egy leigázott néppel, amelyik ugyan mindig veszít, mégis hősiesen veszi fel a harcot a túlerővel szemben.
Gyakorlatilag magunkat láttuk bennük?
Bereményi Géza: Igen, ráadásul az ő népüket is a kihalás fenyegette. A megmaradás volt az indiánok egyik fő hajtóereje. Megmaradni a túlerővel szemben, akik elárasztották a földjeiket.
Mi is ennyire félünk a kihalástól?
Bereményi Géza: Hogyne. A költészetünk teli van erre vonatkozó példákkal. Kis ország vagyunk sok olyan nép között, akikkel nincs semmilyen rokonságunk. A környező országok egymás közti háborúi és földéhsége is fenyeget minket.
Jelenet a Kojot négy lelke című filmből (Fotó: Vertigo Média)
Vissza tudtok emlékezni az első találkozásotokra az indián kultúrával?
Bereményi Géza: Határozottan emlékszem a gyerekkorom könyvélményeire, a magyar írók indiánokról szóló könyveire. Borvendég Deszkás Sándor vagy Baktay Ervin írásait nagy örömmel olvastam. Később meg így vagy úgy, de gyakran előkerült a téma. Több barátomról és ismerősömről derült ki, hogy indián játékot játszik.
Gauder Áron: Régen Magyarországon is jelen volt a cserkészet, de egy idő után már nem lehetett csinálni, és az egész átment indián játékba. Gyakorlatilag indiános köntösbe bújtatva lehetett ugyanazokat a dolgokat csinálni, mint cserkészként.
Az indiánosdit miért tűrte a rendszer?
Gauder Áron: Azt se tudták, miről van szó.
Bereményi Géza: Nem értették. Megállapították, hogy veszélytelen, ugyanakkor nagyon sok indián törzsben voltak beépített belügyesek, sőt előfordult, hogy maga a törzsfőnök volt közülük való. Ők aztán jelentették, hogy mi történik az összejöveteleken.
Gauder Áron: Úgy tudom, fegyvereket kerestek.
Bereményi Géza: A fegyverekkel nagyon kellett vigyázni. Az íj ajánlottabb volt, mint a játékpuska.
Bereményi Géza (Fotó: @Darko Belevski)
Jól látom, hogy a rendszerváltás után eléggé megkopott ez a kultusz idehaza?
Gauder Áron: Nagyon keveset tudnak a magyarok az indiánokról. Persze készült egy-két nagy sikerű film, itthon is sokan látták a Farkasokkal táncolót, de ettől még nem hiszem, hogy az emberek fejében egy különösebben szofisztikált kép élne róluk. A táborozásokból kevesebb lett, de nem halt ki, és az internet megjelenése óta sok minden megváltozott. Az indiánozás vonzerejét ma is a kalandozás a természetben jelenti, de az internet óta az egész sokkal autentikusabbá vált. Ma minden tudásanyag hozzáférhető, ami korábban nem volt az. Most már a dalok, a ruhák és az egyéb részletek is autentikusak. A fő mozgatórugót azonban továbbra is a kalandok és a természet jelentik, valamint az, hogy kicsit kiszakadhatnak a világból, amiben élnek.
Honnan ismeritek egymást?
Gauder Áron: Gézával úgy találkoztunk, hogy csináltak egy színdarabot Kovács Krisztával és Török Ferivel. Ez volt az Apacsok. Felkértek, hogy segítsek a vetített hátterek megalkotásában.
Bereményi Géza: Az Apacsok pont azt mutatja be, amiről korábban beszéltem. Hogyan figyelik meg és próbálják beszervezni a belügyesek azokat, akik indián játékot játszanak.
Gézán kívül gondolkodtál bárki másban írótársként a filmedhez, vagy csak ő jöhetett szóba?
Gauder Áron: Nem nagyon ismertem mást, aki szóba jöhetett volna. Gézával már dolgoztunk együtt a színdarabban, tudtam, hogy az indián téma is ismerős neki.
Bereményi Géza: Kétszer kapcsolódtam be az indián játékokba, egyszer a Bakonyban, egyszer a Dunakanyarban. Egy közöttük élő fehér embert játszottam, az volt a nevem, hogy Puska fia. Ez valamikor a kilencvenes években volt. Akkortájt ismerkedtem meg Cseh Tamással, aki indián törzsfőnököt is játszott. Ő minden nyáron eljárt a Bakonyba, ők voltak a bakonyi indiánok. A magyar indiánok különböző tájegységekhez kötődtek, és az egyes csoportosulások többnyire egymástól függetlenül működtek, és tartották meg a nyári játékaikat a természetben.
Gauder Áron (Fotó: @Darko Belevski)
A film ugyan egy egykor nagy kultúra teremtésmítoszát mutatja be, de ott van mellette a nagyon fontos természetvédelmi üzenet is.
Gauder Áron: Amit egykor megteremtettek, most veszélybe került. Ezt a veszélyt az indián teremtéstörténeten keresztül izgalmasan lehet megragadni. A bibliai teremtéstörténetben a teremtés koronája az ember és azon belül is a férfi, míg az indiánoknál az emberek a legsatnyább teremtmények, akik végül kivívják a maguk helyét, de sosem kerülnek a többiek fölé. Ez egy nagyon fontos különbség a két világnézetben.
Hogy működött az írói együttműködésetek?
Gauder Áron: Én hoztam az indián mítoszokat, ugyanakkor képtelen lettem volna ezekből a mozaikokból egy ilyen gördülékeny történetet megfogalmazni. Géza volt az, aki ezt újraköltötte, én csak akkor szóltam bele, ha valamelyik ötlete nagyon nem passzolt az indián világba.
Bereményi Géza: A Kojot a főszereplője a filmünknek, egy negatív karakter. Ő hozza be a fehér embereket a sztoriba. A felbukkanásuk nagyjából a történet háromnegyedénél következik be. Számomra a Kojot olyan figura, mint Shakespeare-nél III. Richárd. Amibe belekotnyeleskedik, abból mindig baj lesz. Egy rontó szellemet képvisel. Kojot gonosz, mégsem gyűlölöd a tetteiért. Úgy érzed, mintha egy felsőbb erő szándékát hajtaná végre. Úgy hiszem, hogy ebben nagyon erős természetmisztika van.
Gauder Áron: Izgalmas, hogy van egy teremtő, aki mindig korrigálja a teremtését. A Kojot mindig belepiszkít, de végül az ő trükkjeit is mindig integrálni tudják a teremtésbe. Ő teremti meg például a halált. Európában a haláltól nagyon félünk, az indiánok meg úgy látják, hogy ez is a kör része, ennek is megvan a szerepe a természetben.
Bereményi Géza: A Kojot címszereplőként annyira indián, hogy az még az indiánoknak is furcsa. Egy gonosz jó. Egy szükséges gonosz. Úgy vettem észre, hogy az indián gondolkodásban és mitológiában ez nagyon fontos téma. Amikor Áron a gonosz Kojotot választotta ki a film címszereplőjéül, alapjaiban határozta meg a film szellemiségét. A Kojot szimbolizálja a gyarlóságunkat, ugyanakkor ő is a Nagy Szellem teremtménye. Ugyan mindent megront, de ezzel tartja mozgásban az eseményeket. Ez egy különös indián filozófia, de számomra nagyon igaznak tűnik. Ezt a részét Áron, vagy indián nevén… Mi is az indián neved?
Gauder Áron: Puma.
Bereményi Géza: A filozófiát és a szemléletet tehát Puma állította össze, az én hozzájárulásom leginkább a fehér emberek bekapcsolásában érhető tetten. Tőlem származik, hogy a Kojot utolsó gonosz csínye a fehér emberek behozatala az indián kultúrába.
Az indián mítoszokról és az ősi indián kultúráról nagyon kevés film készült, animációs film meg pláne. Mit gondoltok, miért így alakult?
Gauder Áron: Ez nekik máig egy kényes téma. Ez a történelmük szégyenfoltja, és ezzel tisztában vannak. Nem szívesen bolygatják. A Kojot négy lelke filmtervével megjártuk Kanadát, ahol mindenki azt mondta nekünk, hogy bár nagyon szimpatikus az ötlet, ők ehhez nem mernének nyúlni. Maguk az indiánok pedig máig nem álltak fel abból a traumából, ami érte őket, és a lehetőségeik sem adottak ahhoz, hogy a kultúrájukat ilyen formában feldolgozzák.
Külföldön mit szóltak ahhoz, hogy Magyarországon készítenek animációs filmet az indián teremtésmítoszról?
Gauder Áron: Főképp producerekkel tárgyaltunk, de volt köztük egy cheyenne indián rendező is, aki annyit mondott, hogy neki nagyon tetszik az egész, csak nem érti, hogy miért sziú indián nyelvezetet használunk, miért nem cheyenne-t? (nevet) A producerek pedig a mai politikai korrektség szemszögén keresztül néztek a filmre, jöttek például a gender dolgokkal… Volt olyan, akiktől 25 oldalnyi javaslatot kaptunk, hogy min kéne változtatnunk ahhoz, hogy ők ezt forgalmazzák. Erre nyilván nem mondhattunk igent, mert őrület. Szerettek volna egy narrátort, kérték, hogy ne mutassuk az ölést…
Bereményi Géza: Nagy kár, ha egy amerikai producer szerint nyomasztó az indián kultúra, mert szerintem nagyon sokat tanulhatunk a világnézetünkből.
Gauder Áron: Ez most egy érzékeny téma, ugyanakkor nagyon benne van a levegőben. Amerikában egyre jobban figyelnek az indiánokra, a Standing Rock rezervátum ügye például nemzetközi szinten is óriási figyelmet kapott. Elindult onnan egy segélykiáltás, ami aztán a világ bizonyos helyein rezonált, például nálunk. Szerintem semmi baj nincs azzal, ha egy alkotó nem a saját kultúrájáról csinál filmet. Amikor a francia Michel Ocelot afrikai népmesékből készített filmet, az egy csomó ember figyelmét irányította rá arra a kultúrára. Lehet, hogy az indiánok számára megdöbbentő, hogy mit akar kezdeni egy európai fehér ember az ő történetükkel, de ettől mi még a legjobb szándékkal jártunk el. Szerintem lényegtelen, hogy Magyarországon vagy máshol foglalkozunk a világ egyik-másik fontos problémájával, a lényeg az, hogy foglalkozzunk vele. Amikor kulturális kisajátításról beszélnek, akkor én arra gondolok, hogy az inga túllengett. Értem, hogy miből indult ki ez a gondolat, de szerintem mára abszurd méreteket öltött. Talán ez egy túlzott reakció a globalizációra, nem tudom. A történelmi hitelességnél fontosabb lett a politikai korrektség. Tegnap például néztem egy vikingekről szóló sorozatot, ami teli volt fekete szereplőkkel meg női harcosokkal.
Bereményi Géza: Ezt úgy hívják, hogy felülírás.
Jelenet a Kojot négy lelke című animációs filmből (Fotó: Vertigo Média)
Hány évig készült ez a film?
Gauder Áron: Nyolc évbe telt. A forgatókönyv viszonylag az elején elkészült, talán egy évet dolgoztunk rajta. A pénz összeszedése volt a legnagyobb meló.
Nem furcsa érzés most egy olyan filmről beszélgetni, aminek a forgatókönyvével már hét éve elkészültetek?
Bereményi Géza: Idővel egyre elfogulatlanabb lesz az ember. Már tudom dramaturgi szemmel nézni, gyakorlatilag újra felfedeztem magamnak a történetet. Olyan ez a film, mint egy kötéltánc. A legelfogulatlanabb szem mindig a gyerekeké, de a Kojot négy lelke a gyerekeknek talán túl kemény és vad film. Viszont aki figyel, annak nagyon hasznos tanácsokat tud adni. A bennem lévő gyerek nagyon szereti ezt a filmet. A mitológia és a varázslat nagy szerepet játszik benne, és a film szerencséje, hogy Áron ilyen értő módon közelített hozzá. Olyan ő, mint egy indián varázsló: a kultúrájuk letéteményese.
Ez a film mindkettőtök számára egy nagy visszatérés. Áron, te a 2004-es Nyócker után végre ismét nagyjátékfilmmel tértél vissza, és Géza, te is bő tízévnyi kihagyás után tértél vissza a forgatókönyvíráshoz.
Bereményi Géza: Én írással kezdtem, és most is írással foglalkozom. Az én pályámon a filmezés egy kitérő, amit szinte észrevétlenül tanultam meg közben. Manapság, amikor új rablói vannak a Nyárnak, nagy a tülekedés a filmes pénzek körül, és én azt éreztem, hogy ebből inkább kimaradnék. Pedig voltak terveim, szerettem volna a magyar történelem nagy eseményeiből tévésorozatokat csinálni. Volt egy nyolcrészes tévéfilm-tervem Kádár Jánosról, amit nagyon szerettem volna elkészíteni. Be is adtam a pályázatot. Nem lett belőle semmi.
Gauder Áron: Géza fejedelemről is volt egy filmterved, amivel megkerestél.
Bereményi Géza: Beleszerettem a filmepikába. A 6-8 részes tévésorozat-formátumon belül nagyot tudtam volna gurítani. De tülekedni nem fogok, inkább visszatértem a könyvíráshoz.
Gauder Áron: Én úgy élem meg a Kojot négy lelke elkészültét, hogy kaptam egy új esélyt. Akkor jött össze a filmre a pénz, amikor már feladtam a reményt. Az életemben visszatérő dramaturgia, hogy akkor jönnek össze a dolgok, amikor eljutok odáig, hogy feladom. Elengedtem, aztán egyszer csak teljesen váratlanul mégis adtak rá pénzt.
Bereményi Géza: Személyünkben két türelemjátékossal csinálsz interjút.