Ki volt Petőfi dajkája, aki a Sárga cserebogár kezdetű altatódalt énekelte neki?

Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom s félálomban vagyok már…
“Cserebogár, sárga cserebogár!”

Petőfi Sándor Szülőföldemen című költeményében örökítette meg, illetve – fogalmazhatunk így is – tette halhatatlanná egykori dajkájának alakját. Mivel Petőfi kultusza már életében is a mitikus magasságokat ostromolta, számos legendával övezett halála után pedig csak még tovább és tovább terebélyesedett (és terebélyesedik egészen a mai napig), nem csoda, hogy a dajka kilétének felderítésére több komoly kutató és Petőfi-rajongó lelkes dilettáns is jelentős energiákat fordított a 19. század második fele óta. Habár számos név merült fel Petőfi lehetséges dajkájaként, igazából csak két jelölttel érdemes komolyabban foglalkozni. Az elsőszámú befutó kétségkívül Kurucz Zsuzsanna, akiről elsőként – a Petőfiről több könyvet is író Fekete Sándor által csak „jószándékú, ám felületes újságíróként” jellemzett – Kéry Gyula író-irodalmtörténész emlékezett meg Friss nyomon című, 1908-ban kiadott munkájában:

„Több ízben jártam Kiskőrösön (…) Ily látogatásom alkalmával még életben találtam Petőfi dajkáját: Kecskeméti Mihályné, született Kurucz Zsuzsannát, egy töpörödött öreg anyókát, aki 16 éven át szolgált Petrovicséknál. (…) Mikor 1894-ben fölkerestem, a felvégen lakott vejénél, Ambrus János földmívesnél, ki a második férjétől származott leányát bírta feleségül. A 86 éves anyóka kint ült a küszöbön, s összekulcsolt sovány kezét térdére hajtva, sütkérezett a nyári napsugárban. Ő ringatta egykoron ölében, s altatgatta dallal Magyarország dicsőségét! (…) Zsuzsi néni elmondta egész élete történetét, beleszőve mindazt, ami Petrovicsékra emlékeztette.

Szülei kiskőrösi földmívesek voltak. A római katolikus és az evangélikus templom közötti szűk utcaközben laktak. Mellettük állt a Makovinyi borbély háza, melyet később Petrovics mészárosék béreltek. Tizenöt éves korában férjhez ment Hegedűs András kiskőrösi földmíveshez, de házassága szerencsétlen volt és félévi együttlét után elhagyta férjét, visszatért a szülői házba. Kisfia már ott született, azonban néhány hét múlva meghalt. Ekkor történt, hogy egy napon Petrovics mészáros meglátogatta őt és kérte: szegődjék el hozzájuk dajkának, mivel hogy a felesége, aki a szüléskor a gyerekkel együtt nagy veszedelemben forgott, nem tud szoptatni, s ha ez így marad, a kisfiú elpusztul. Jó ellátást, jó bánásmódot ígért.

Kurucz Zsuzsa másnap már Petrovics házában volt. Az újszülött kisded akkor néhány hetes lehetett csupán. Szülei lemondtak életéről: olyan gyenge volt. De egy-két hónap múlva szemlátomást erősödött. Petrovics sült hússal tartotta a dajkát és eget-földet ígért, ha a fiát életben tartja. Időközben Petrovicsné is meggyógyult, s ez időtől kezdve boldogság költözött a Petrovicsék házába.”

Kecskeméti Mihályné, született Kurucz Zsuzsanna a Kéry Gyulával folytatott beszélgetés után három évvel, 1897-ben meghalt. A húszas években Zoltán János, Kiskőrös monográfusa a községi temetőben felkutatta a harminc éve elfelejtett dajka sírját, amelyet aztán 1926 nyarán a Petőfi Irodalmi Kör tagjai ünnepélyesen leleplezett márványkővel jelöltek meg. A márványba az alábbi sorokat vésték:

A megnyitóbeszédet Zoltán János, Petőfi Irodalmi Kör elnöke tartotta, majd Lampérth Géza a Petőfi Társaság képviseletében rótta le tiszteletét Kurucz Zsuzsanna emléke előtt, Kovács Vilmos, a Petőfi Irodalmi Kör rendes tagja, Lampérth Géza: Petőfi dajkája, Kurucz Zsuzsanna című  ódáját szavalta el. Az evangélikus egyház részéről Torda Gyula segédlelkész áldotta meg a síremléket. Befejezésül pedig  Kolozsváry József cigányzenekara eljátszotta a Cserebogár, sárga cserebogár című népies műdalt, amely a 18-19. században nagy népszerűségnek örvendett itthon, de ma már legtöbben valószínűleg csak a Petőfi-költemény miatt ismerik a címét. Az mindenestre biztos, hogy ilyen ünnepélyes megemlékezésben egy magyar dajkának sem volt része soha.

A későbbi kutatások során azonban kiderült, hogy Kurucz Zsuzsanna valójában 1813-ban született, tehát mindösszesen tíz évvel Petőfi Sándor előtt; afféle pesztonka talán lehetett Petrovicséknál, de szoptatós dajka aligha.

A Budapesti Hírlap 1882. október 17-i számában Molnár László, egykori színész cikke szerint viszont „Rádi Györgyné, született Ivanics Rozália volt Petőfi első dajkája, miután Petrovicsné Sándor öthetes korában mellbetegségbe esett, s így a kis Sándort nem volt képes táplálni.” Boldizsár István és Mezősi Károly kutatásainak alapján ez valószínűleg nem is áll messze a valóságtól: a félegyházi asszonyt a vidéket egyre járó Petrovics István szerződtette kiskőrösi házukba. Ivanics Rozáliának és Rádi Györgynek, akik 1821-ben házasodtak, 1822-ben gyermekük született, nem volt tehát akadálya, hogy a kis Sándor szoptatós dajkája legyen — igaz, csak néhány hétig, mint Rádi György utóbb állította, mivel azután egy kecskeméti asszony váltotta fel. Szóval hogy a kis Petőfinek pontosan ki énekelte esténként a Cserebogár, sárga cserebogár-t, az továbbra is rejtély – de talán nem is annyira lényeges.