Több mint 460 ezer szexuális támadás történik évente az Egyesült Államokban, ám ezeknek csak a 30%-a jut a rendőrség tudomására, és az elkövetők mindössze 1%-át állítják bíróság elé. Kevésszer szolgáltatnak igazságot az áldozatoknak, és ha a gyanúsítottá válás veszélye is fenyegeti őket, felmerül a kérdés: megéri kockáztatni a feljelentést?
A fenti mondatok az Áldozatból gyanúsított című Netflix-dokumentumfilmben hangzanak el, ráadásul nem is az elején, hanem a végén. Nancy Schwartzman filmje egy létező, de nem túl alaposan dokumentált jelenséget jár körbe: azt, hogy időről időre előfordul, hogy a rendőrök végül a hozzájuk segítségért forduló áldozatokat tartóztatják le ahelyett, hogy a szexuális bántalmazási ügyek elkövetőit vennék célkeresztbe. A dokumentumfilm főszereplője Rachel de Leon oknyomozó újságíró, őt követi kamerájával a rendező, miközben éveken át dolgozik azért, hogy felhívja a figyelmet egy rémisztő jelenségre.
Eleinte maga de Leon is azt hiszi, hogy csak egy-egy borzasztóan igazságtalan, de elszigetelt esetre figyelt fel. Ahogy egyre jobban beleássa magát a témába, rájön, hogy egy nagyon is létező és sajnos gyakran előforduló jelenségre bukkant. A rendőrök a jól bevált kihallgatási eszközeikkel elérik, hogy elbizonytalanítsák és megijesszék az áldozatot, rávegyék, hogy vonja vissza a vallomását, majd ezután hamis feljelentés vádjával az áldozat hirtelen gyanúsítottá váljon. Végül sok esetben az ő kezén csattan a bilincs, és viselnie kell a megaláztatása szörnyű következményeit.
Amikor a rendőr nem véd meg
Egy lányt látunk egy szűk és rideg szobában egy plafonra szerelt kamera felvételén. Úgy nézzük őt, mint a legyek a sarokból. Láthatóan fázik. Egy rendőr sétál be hozzá, leül mellé. Feltűnően közel húzza hozzá a széket. Beszélgetnek, a lány vallomását veszik fel, aki feljelentést tett, mivel megerőszakolták. A rendőr szinte belemászik a lány intim szférájába, beszéd közben rendszeresen teszi a térdére a kezét. Többször visszakérdez, és abszolút úgy viselkedik, mint aki egy szavát se hiszi a lánynak. Arról beszél, hogy a nyomozás eddig nem támasztja alá a lány állításait, sőt még egy videófelvételt is emleget, ami szerinte cáfolja a lány állításait.
Rachel de Leon (Fotó: Netflix)
A lány zavarban van, rosszul érzi magát, legszívesebben menekülne a kényelmetlen helyzetből. Azért ment oda, hogy segítséget kérjen, bízott abban, hogy igazságot szolgáltatnak neki. Ehelyett nemcsak újra át kell élnie a traumáját, hanem még neki kell bűnösnek éreznie magát, és szembesülnie azzal, hogy a hatóságok nem találják szavahihetőnek. Fiatal, sebezhető, traumatizált, legszívesebben menekülne onnan. Így amikor a rendőr elé tolja a papírt arról, hogy visszavonja a feljelentését, aláírja. Akkor még fogalma sincs arról, hogy egy perccel később már megbilincselve vezetik el onnan.
A vád: félrevezette a rendőrséget a hamis feljelentésével, akik sok erőforrást pazaroltak el a nyomozásra. Ezért a tettéért akár egy év börtönbüntetés is kiszabható, ráadásul a rendőrök még meg is szégyeníthetik azzal, hogy az esetről beszámolnak a közösségimédia-oldalukon, megnevezve őt, sőt fotót is közölve róla. Egy ilyen posztból pedig garantáltan újságcikkek lesznek, a cikkek híre pedig eljut az emberekhez. Ha egyetemre jár, ha dolgozik, az eset után a helye nincs többé biztonságban.
Visszaélés egy kihallgatási technikával
Az Áldozatból gyanúsított című dokumentumfilmben nem egy, hanem több ilyen rendkívül kényelmetlen rendőrségi felvételt láthatunk kihallgatásokról. Az esetek részletei ugyan különböznek egymástól, a rendőrök mégis minden esetben ugyanúgy járnak el, ugyanazt a mintát követik. Mintha egy könyvből tanulták volna. És pontosan így is van. A felvételeken látható nyomozók ugyanis az úgynevezett Reid kihallgatási technikát követik, amit már az ötvenes években kezdtek el kifejleszteni, és később a rendőrségi kihallgatásoknál elég hatékonyan alkalmazták.
Emma Mannion az Áldozatból gyanúsított című filmben (Fotó: Netflix)
A módszer lényege, hogy elérjék, a kihallgatott személy kényelmetlenül érezze magát (túl hideg/túl meleg van a szobában, túl közel ül a kihallgató, elhúzódik a kihallgatás…), majd a kihallgatás egy pontján a nyomozó elbizonytalanítsa egy olyan állítással, miszerint rendelkezésére áll egy olyan videofelvétel, ami cáfolja mindazt, amit a vallomásában elmondott. Itt a lehetőség, hogy meggondolja magát, és végre elmondja az igazságot.
Bármilyen durván hangzik, de Amerikában teljesen legális, hogy kihallgatás közben egy rendőr hazugsággal próbáljon információkat kicsikarni, a törvény egyáltalán nem korlátozza ebben. A módszer elképzelhető, hogy hatékony egy rablás vagy egy gyilkosság ügyében, csakhogy egy nemi erőszak traumatizált, fiatal áldozatával szemben bevetni minimum morálisan megkérdőjelezhető, ahogy azt a film is bemutatja.
Amúgy is szégyenérzettel telve, sebezhetően, kiborultan, zavarodottan érkeznek a rendőrökhöz, akik ebben az állapotban még hazugságokkal tovább rontanak az állapotukon. Ahogy a filmben egy volt rendőr szájából elhangzik: ha akarja, a kihallgatási technikái segítségével szinte bármelyik 18-20 év körüli lányt rá tudja venni arra, hogy visszavonja a vallomását egy nemierőszak-ügyben.
A lényeg, hogy bilincs csattanjon valaki kezén
A filmesek Rachel de Leon oknyomozó újságírót kísérik, aki meginterjúvolja az áldozatból gyanúsítottá vált nőket, végignézi a rendőrségi kihallgatások felvételeit, pereskedik azért, hogy a rendőrség olyan videókat adjon ki neki, melyek kulcsfontossággal bírtak az ügyekben, térfigyelő kamerák felvételeit elemzi és elvégzi azt a háttérmunkát, amit sokszor a rendőröknek kellett volna. Sajnos nem sok érintett rendőrt sikerült kamerák elé állítania, de akit igen, azt pompásan tudja kellemetlen helyzetbe hozni: szembesíti vele, hogy az ügyében az áldozat által megnevezett egyik állítólagos erőszaktevőnek korábban is volt már hasonló esete, egy hónappal az ügy előtt szintén nemi erőszak miatt vált gyanúsítottá.
Amikor de Leon arról kérdezi a nyomozót, hogy ezt az információt számításba vette-e, amikor meggyanúsította az áldozatát azzal, hogy hamis vádak alapján tette meg a feljelentését, a rendőr láthatóan zavarba jön, hiszen kiderül, hogy egyáltalán nem végezte el a házi feladatát.
Rachel de Leon és Emma Mannion (Fotó: Netflix)
Rachel de Leon felteszi a kérdést: miért éri meg a rendőröknek, hogy ilyen módon zárják le a szexuális bántalmazásos ügyeket? Ebben Carlton Hershman, a San Diegó-i Rendőrség 2017-ben nyugalmazott nyomozója ad nem túl megnyugtató választ. Hershman szerint az amerikai rendőrség munkaerőhiánnyal küzd, miközben minden egyes nyomozó rengeteg nemierőszak-ügyet kezel, ráadásul az ilyen ügyek igencsak erőforrás-igényesek, és nem mindig tudják rájuk fordítani azt az időt/energiát, amit érdemelnének. Amennyiben el tudják bizonytalanítani az áldozatot, gyorsabban le tudják zárni az ügyet, ráadásul a vallomás visszavonása után azonnal le tudják őt tartóztatni hamis vádakért, vagyis még a rendőr sikerkvótája sem sérül, hiszen az ügy letartóztatással végződött.
A film végén az ilyen rendőri taktikák áldozatai tartanak előadást nemierőszak-ügyekkel foglalkozó nyomozóknak. Az egyikük találóan megjegyzi: ha csak túl akarnak lenni az ilyen ügyeken, ha nem segíteni szeretnének, csak jobb kvótát biztosítani maguknak, akkor inkább mondjanak fel, hogy olyan emberek végezhessék ezt a munkát, akik képesek az empátiára.
Az áldozatok elijesztése
Bár Rachel de Leon és az oknyomozó újságírók csapata tucatjával vizsgált hasonló ügyeket, a filmben leginkább két áldozatra fókuszálnak. Emma Mannionra, egy alabamai diákra, akinek a rendőrség annak ellenére sem hitt, hogy több térfigyelő kamera felvétele is igazolta a vallomása igazságtartalmát, valamint Dyanie Bermeóra, akit egy magát rendőrnek kiadó férfi (vagy valódi rendőr?) állított meg a kocsijával, és a motozás pillanatát használta ki, hogy szexuálisan zaklassa őt.
Dyanie Bermeo az Áldozatból gyanúsított című filmben (Fotó: Netflix)
Bár a rendőrségnek még tippje is volt arra, ki lehetett az elkövető, végül a lány nagyon alapos és minden részletre kiterjedő vallomása ellenére őt gyanúsították meg azzal, hogy hamis vádakkal fordult a rendőrséghez, miközben teljesen nyilvánvaló volt, hogy neki semmilyen előnye nem származhatott a feljelentésből. Dyanie korábban az igazságszolgáltatás területén képzelte el a jövőjét, még az is megfordult a fejében, hogy FBI-ügynök lesz, de az ügye hatására minden álma szertefoszlott, amit az amerikai igazságszolgáltatás és a rendőrség munkájáról gondolt.
Mi lehet a megoldás?
Az Áldozatból gyanúsított nemcsak a problémát tárja fel, egy megoldási javaslattal is előáll. A hasonló ügyekkel foglalkozó rendőröket fel kellene készíteni arra, hogy az ilyen eseteket miképpen kezeljék – erre vannak is törekvések, de ezek sokszor nem érnek el a vidéki Amerikáig.
Ezenfelül pedig meg kellene szüntetniük a gyakorlatot, miszerint egy vallomás visszavonása gyakorlatilag automatikus vádemeléssel járjon együtt. Szerintük számtalan eset bizonyítja, hogy a vallomás visszavonása még nem jelenti azt, hogy maga az eset nem történt meg. Ráadásul amennyiben a rendőrség így jár el, az visszatartja a szexuális bántalmazás áldozatait attól, hogy feljelentést tegyenek: nem elég, hogy amúgy is csekély esély van arra, hogy a bűnösök rács mögé kerüljenek, így még az a kockázat is fennáll, hogy a bilincs végül az áldozat kezén csattanjon.
A film okosan építkezik, és hiányérzetet leginkább csak az okoz, ami magát az oknyomozó riportert, Rachel de Leont is frusztrálja. Az érintett rendőrségek vezetői és az ügyekben nyomozó rendőrök sajnos nem álltak kamerák elé, és nem szólaltak meg az újságíró megkeresésére. Jó lenne szembesülni az ő nézőpontjukkal is, sokat hozzáadna a filmhez, de persze ez esetben a távolmaradásuk is beszédes. A film végi stáblistán hosszan sorolják fel, kik voltak azok, akiket megkerestek, mégsem szólaltak meg. Nyugodtan mondhatjuk szégyenfalnak is, de ezek az emberek megérdemlik a megszégyenítést.