Idén a harmadik százkilós harcsáját fogta ki András

Á.K. | 2023. Június 15.
Zalkodi András hőn áhított célja, hogy kifogja az ország legnagyobb harcsáját, és az új képek tanulsága szerint jó irányban halad ezen az úton.

Zalkodi András gyakori vendég a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Ohati 3-as tavánál. Azért épp ott, mert állítólag ott él az ország legnagyobb harcsája, egy 280 centiméteres, 140-150 kilósra becsült példány. A halat 2021. novemberében kis híján kifogta a Czimmermann Gábor és Koós Ferenc duó, de a harcsa az utolsó pillanatban mégis meg tudott lépni. Zalkodi András most erre a halra vadászik, és idén már két másikat is kifogott: egyet márciusban, a másikat meg májusban. Május végének két hétvégéjén a feleségével és egy barátjával együtt újra próbálkozott, és az éjszakai órákban megint sikerült egy százkilósat leakasztania – írja a pecaverzum.

Zalkodi András éjszakai nagy fogása (Fotó: Zalkodi András FB-oldala)

Spannolós módszerrel dolgozott, tenyeres ezüstkárász csalival.

Az asszonnyal horgásztam, és az egyik barátom is jelen volt, de még így is segítséget kellett kérni, hogy partra tudjuk húzni

A kíméletes bánásmód miatt csak a halak hosszát szokás pontosan megmérni, de a korábbi fogásai miatt András már pontosan tudja, melyek azok, amik meghaladják a száz kilót. A 242 centis hal érdekessége, hogy sárga színű volt, és a horgász állítása szerint korábban még nem fogta ki senki. Az állat legalább negyvenéves lehet. András azt mondja, még mindig akadnak a tóban olyan harcsák, amik még sosem akadtak horogra, vagy ha mégis, időben meg tudtak lépni. A férfi felesége is horgászik, gyakran elkíséri a férjét, sőt volt már neki 90 kilós fogása is.

Exit mobile version