Interjú a Carson Coma Giorgiójával: „Ha nyitott szemmel jár az ember, nehéz nem dühösnek lenni”

Rakita Vivien | 2023. Június 19.
Június 1-jén kijött négy év alatt a Carson Coma negyedik lemeze, az IV. Zúzósabb, dühösebb album lett, rajta olyan – erősen társadalomtudatos – számokkal, mint a Feldobom a követ, melynek hatására már olyanoktól is hallom, hogy szívesen hallgatja az zenekart, akik korábban nem voltak rajongói a fiúknak. Pedig a tehetségük vitathatatlan: gyorsan robbantak óriásit, felrázva a magyar zeneipar állóvizét, és a mai napig semmit nem vesztettek a lendületükből. Mondjuk ezt úgy, hogy június 15-én ott voltunk a fergetegesre sikerült, telt házas Budapest Park-koncertjükön. Néhány nappal előtte a zenekar frontemberével, Fekete Giorgióval beszéltünk múltról, jelenről és jövőről, a zeneipar helyzetéről, valamint az is kiderül, hogy viszonyul az olasz-magyar énekes a Marvel-filmekhez.

Hogyan keveredett össze ez a hat különböző srác, akiket ma Carson Comának hívunk?

Maga a Carson Coma még a gimis zenekarunkat jelentette, amit még Atival [Jónás Attila, basszugitáros – a szerk.] alapítottunk – gimi után végül csak ketten maradtunk benne. A mostani felállás 2017 környékén kezdett kialakulni, ami nagyjából mindannyiunknak az érettségi időszakát jelentette. Jam sesssionökből, bulikból ismert barátaink csatlakoztak hozzánk. Az viszont vicces, hogy Barnit [Héra Barnabás, dobos, énekes – a szerk.] nem így, hanem egy komment miatt ismertem meg. Egy cikk alá írt valami hülyeséget, és meg kellett néznem, mégis ki bír ilyet kommentelni. Nem tudom, miért foglalkoztam ezzel… (nevet) A Facebook-biója a Soundcloud-linkje volt, ahová demókat töltögetett fel. Nagyon tetszettek, meg írtam is neki. Ő Esztergomba járt gimibe, ez két-három héttel az érettségik vége előtt volt, és nagyon emlékszem arra, hogy amikor az utolsó érettségijét is letette, feljött Budapestre, és aznap találkoztunk is. Aztán csináltunk egy zenekart.

Meg tudott maradni a barátságotok?

Érdekes kérdés, mert nyilván nagyon sok időt töltünk együtt, ami jó, de megvannak a hátulütői is. Hiszen olyankor is lógnod kell a többiekkel, amikor lehet, annyira nincs hozzá kedved, mert ez mégis csak egy munka jellegű szituáció. De közben ez, meg a sok közös élmény rengeteg mindenre megtanított minket, és sokat segít a kapcsolatunkon. Azt mondhatom, hogy most kábé erősebb a barátságunk, mint valaha.

Fekete Giorgio (Fotó: Csomor Ádám)

Kicsit olyannak érzem az zenekart, mint egy jó heist banda: mindenkinek megvan a maga specialitása…

Sosem gondoltam bele így, de amúgy ez nagyon vicces! Ezt elviszem… Vagy tudod, mint valami ilyen balfasz szuperhőscsapat…

A magyar Bosszúállók?

Neem. Mondjuk nem tudom, sosem néztem Marvel-filmeket…Viszont az biztos, hogy az, hogy hatan vagyunk, már csak statisztikailag nézve is jó felállás. Nagyon jó a csoportdinamikánk, mindig tudunk segíteni egymásnak. Mindegy, ki milyen passzban van, mindannyiunk rendelkezünk a türelem és a megértés elengedhetetlen kvalitásaival. Különben nem is lehetne ezt csinálni.

Induló zenekarként több oldalról kaptatok anno támogatást. Jól érzem, hogy most, hogy befutottatok, egyfajta küldetésetek ebből visszaadni a kezdő tehetségeknek?

Ez nagyon is valid. Igyekszünk. Fontos dolognak tartjuk

. Alapvetően nincs könnyű helyzetben a magyar zenélés, főleg nem a kicsi zenekarok. Mégpedig azért, mert még Budapesten sincsenek meg a megfelelő platformok, ideális méretű klubok a számokra. Mert vagy az van, hogy 2-300 fős helyeken játszol, vagy kurva nagy helyeken, amikkel még nem tudsz mit kezdeni. Meg az elején egyébként is nehéz.

Nekünk is voltak olyan zenekarok, akik előtt játszottunk, ami segített tapasztalatot szerezni, meg néhány emberhez eljutni. Persze nem attól fogsz befutni, ha néhány helyen előzenekaroskodsz, de tökéletes gyakorlás, felkészít a következő szintre.

Fotó: Csomor Ádám

Ezért szerveztétek a szeptember elseji Budapest parkos minifesztivált?

Igen, régóta akartunk egy ilyen esemény kurátorai lenni. Olyan előadókat meghívni, akik szerintünk tényleg jók. A színvonal a fontos, nem az, hogy könnyebben el tudjuk adni a jegyeket: Mordáion meg Dé:Nash-en kívül az összes többi előadó tényleg nagyon kicsi. A pályájuk elején vannak, még vár rájuk, hogy bizonyítsanak.

Hogy kerültek ők a látóteretekbe?

Nem kellett aktívan keresgélnünk, annyira pici ez az egyébként is kis ország zenei piaca, és annyira Budapest-központú szinten minden. Amikor a tavalyi Kikeltetőben zsűriztem, akkor egyetlen előadó volt, akire azt tudtam mondani, hogy tényleg iszonyatosan színvonalas, ez volt Hegedűs Józsi. Baromi tehetséges, nagyon jó barátom lett közben. Igyekszem a lehető legtöbb teret adni neki – indokolt alkalmakkor –, hogy megmutathassa, milyen jó. A Hakumba Zsombor [Bóna Zsombor, gitáros – a szerk.] haverjai, különböző helyeken együtt zenélgetnek. A kisbetűs ünnepnapokat ismerőseimen keresztül fedeztem fel. Ők nagyon fiatalok, 19-20 évesek, előttük áll még minden. Remélem, hogy el tudnak majd valahova jutni. Hocuspony a kedvenc garázszenekarom, amióta nincsen Panel Surfers. A Nagy Emma Quintetet pedig Zsombor és én is szoktuk hallgatni. A minifesztiválon ők majd ilyen 25-30 percek seteket játszanak, és mi is lenyomunk majd egy másfél órás koncertet.

Mondtad, hogy az egészen apró helyek és az óriási Budapest Park és társai között hatalmas a szakadék. De közben egy Carson Coma-koncertnek még most is ugyanolyan hangulata van, mint az elején: 10 ezer ember előtt sem viselkedtek másképp, mint anno egy A38-as hajós bulin.

Örülök, hogy ha ezt érzed. Ez valószínűleg abból ered, hogy nagyon nem vagyunk profi alkatok ebből a szempontból. Nem engedtünk a nyomásnak, nem kezdtünk el szorongani, próbáltuk mindig csak önmagunkat adni.

Fotó: Carson Coma / Instagram

Mikor éreztétek először, hogy befutottatok?

Nem volt igazán egyetlen olyan alkalom vagy dal, amikor egyik napról a másikra az egész zenekar ismert lett. Csomó kis lépcsőfok volt – de közben jött egy Covid –, ebből viszont többet is mondhatok. A Lesz, ami lesz például már egy nagyobb volumenű album volt. Mikor megjelent, akkoriban még 500 fős korlátozások voltak a Covid miatt, de dupla A38-at csináltunk. De nagyobb szintugrás volt még a Pók, az Immunissá válunk, most a Feldobom a követ szintén. Nagyon örülök, hogy mindig volt idő felkészülni, szépen, fokozatosan történtek a dolgok. Meredek volt, de nem egyik napról a másikra, mint mostanában egyes előadóknál.

A Feldobom a követ tényleg nagyot robbant. Sokunkkal rezonált, egy generáció közérzetét sikerült megragadni benne.

Rengeteg barátom került hasonló helyzetbe. Nyilván teljesen más kérdés, ha azért akarsz kiköltözni külföldre, mert arra vágysz, hogy ott élj.

De azért az elég szívszorító, ha azért hagyod itt az országot, mert itthon nem végezheted a hivatásod, a szakmád úgy, hogy tisztességesen megélhess belőle, illetve megbecsüljenek. És ez tré.

Nem ez az első, hogy egy társadalmi ügyre reflektáltok egy dallal, hiszen létezik a Peti és én vagy a Pók.

Az én környezetemben – akár a zenekarban, akár baráti társaságokban –, beszédtémák az olyan kérdések, mint a kulturális kivándorlás, az elfogadás, melegjogok, transzjogok. Szóba fognak jönni, ha elmész kocsmázni a barátaiddal. Mostanában meg pláne jobban foglalkoztatnak minket ezek a témák, mint mondjuk a szerelem.

Fotó: Csomor Ádám

Érdekes, hogy ezt mondod, mert az új albumon nincs is olyan expliciten szerelmes szám…

Ja, most nem ilyen időszakot élünk. Változik az ember, meg az, ami érdekli. Nem úgy állunk neki egy lemeznek, hogy „Fú, kéne azért egy szerelmes szám is”. Igazából eddig eszembe sem jutott, hogy nincs ilyen az IV-n – ennyire vagyunk tudatosak. (nevet)

Pedig a Z-generáció pont, hogy tök tudatosként van aposztrofálva: ők az a korosztály, akik a mentális egészségüktől a társadalmi kérdésekig mindenféle fontos üggyel foglalkoznak. A korotok szerint pedig rátok is lehetne nyomni ezt a címkét.

Ezt nagyon erős skatulyázásnak érzem, ami feleslegesen fekete-fehérré tesz kérdéseket. Ugyan ezt a generációt jobban érdeklik ezek a témák, mint mondjuk a szüleinkét, de ehhez az kell, hogy olyan élethelyzetben légy, hogy egyáltalán ilyen dolgokon gondolkozhass. Mert vannak olyan emberi sorsok, amikor bőven nem jutsz el odáig, hogy ilyenek foglalkoztassanak, mert örülsz annak, hogy kimelóztad az 50 órádat egy héten a gyárban.

Pedig az, hogy csoportos terápiára jártok, megint csak egy nagyon Z-generációs dolognak tűnik. Az – ahogy fogalmaztál – meredeken jött siker miatt jött az ötlet?

Ez inkább amolyan egészséges check-up. Jó felület, ami olyan terepet ad, ahol még inkább nincs semmi ítélkezés, indulat, ahol mélyebb dolgokról is tudunk beszélni. Segít az egymással való viszonyunkban. Persze, akár a sikert is feldolgozhatnánk, de az egyéni szinten is zajlik.

Mert egyébként a siker fejbe vágott titeket?

Azt nem mondanám, nem vagyunk olyan típusok, akik ettől tudnának szenvedni. De mégis csak vannak olyan hozadékai, amikkel foglalkozni kell. Mert ha ezeket hagyod burjánzani, akkor para.

Van olyan része az ismertségnek, amin nehezebb volt túllendülnöd?

A BKV-zás. Nem az a baj, hogy felismernek. De ha ez az utcán történik, akkor csináltok egy képet, továbbmész, a tömegközlekedésen viszont be vagy zárva, és az úgy kicsit kínos is tud lenni.

4 év alatt 4 albumot adtatok ki. Van rajtatok valamiféle nyomás…?

Nem! Kicsit sincs nyomás, de durva.

Fotó: Csomor Ádám

Ennyi számotok volt elfekvőben?

Sokan írunk dalokat, biztosan könnyebb így termelni, mint egyedül. Ennek ellenére nehezítő tényező is, hiszen annyit kell egy számon dolgozni, hogy mindenkinek tetsszen. Nem elég, hogy otthon megírom, én elégedett vagyok vele, és ennyi. Meg kell győznöm a többieket is. Rengeteg szűrőn esik keresztül egy dal, így végül is mi vagyunk önmagunk minőségellenőrei is. Emellett meg szeretünk dalokat felvenni. Tudod, a koncertezés mellett ez az a dolog, amiért csinálsz egy zenakart.

Az IV egy sötétebb, dühösebb, összességében koherensebb album lett, mint a korábbiak.

Ha nyitott szemmel jár az ember, nehéz nem dühösnek lenni. Nem volt ebben ilyen hatalmas törekvés – tény, hogy sokkal inkább egyben van ez az album, homogénebb, mint az eddigiek.

Meg zúzósabb.

Mindenki életének olyan szakaszában volt, amikor ez a keményebb zene jobban megszólította.

Carson Coma a Sziget nagyszínpadán (Fotó: Rausz Ticia)

Mintha ezzel kezdenétek kicsit eltávolodni a kezdeti Carson Coma-hangzástól.

Van megszokottabb, carsoncomás hangzású dal is a lemezen, mint a Fantomrezgés vagy a Dr. Doktor, ami kilóg ebből a homogénebb egységből. Ez most keményebbre sikeredett. Azt gyanítom, ez lesz most a közeljövőben a vezérirány. De korán van még ilyen jóslatokhoz.

Az már a müpás fellépéseteknél is látszott, hogy szerettek kísérletezgetni, hiszen akkor egy komplett big band kísért titeket.

Izgalmas volt big banddel játszani. Olyan élmény, amit nem feltétlenül élsz át máskor. Remélem, lesz még ilyen koncertünk, meglátjuk.

Ha már itt tartunk: nem akartok felvenni egy szaxofonost?! Annyira jól áll nektek ez a hangszer…

Neeem, ebbe a zenekarba már biztos senkit nem fogunk felvenni.

Jogos, el sem férnétek a színpadon.

Meg a buszban. Én is nagyon szeretem a szaxofont egyébként, remélem, hogy majd jobban bele tudjuk építeni a hangszert a zenei eszköztárba. Sikó Alpár meg nagyon jó fej, nagyon-nagyon tehetséges srác, szoktunk vele lógni. Így történt, hogy épp ott volt a stúdióban, amikor a Dr. Doktort vettük fel. Nála volt a szaxofonja, fölfújta a részét, ami mindenkinek tetszett. Szóval így maradt.

Fotó: Csomor Ádám

Mi vár most a Carson Comára?

Most nagyon várom a fesztiválszezont. Tök lelkes vagyok, lesz egy csomó nagyon jónak ígérkező koncertünk. Rengeteget dolgoztunk a stúdióban, most kiélvezzük, learatjuk ennek a gyümölcsét…

Nagyon szeretek stúdiózni is, de a koncertezés a kedvencem. Hihetetlenül felölt a közönséggel együtt létezés. Az az érzés, amikor több száz, vagy több ezer ember egymásra hatással van, olyan szintű adrenalinlöket, amivel semmi sem tud felérni.

 

Meg tök jó utazni, együtt vagyunk, nagyon érdekes helyeken járunk az országban, és remélem, egyre távolabb merészkedhetünk…

Lehetséges, hogy a Carson Coma egyszer csak külföldi hódító útjára indul?

Benne van a pakliban, hogy esetleg az idei fesztiválszezon után elkezdünk kicsit nyitni. De alapvetően nagyon szeretünk magyarul dalt írni, azért ez is egy fontos szempont a sztoriban.

És mégis, kezdetben rengeteg angol nyelvű szövegetek volt.

Amikor ezt az egészet elkezdtük csinálni, az angol nyelvű dalok hulláma söpört végig azokon az együtteseken – mint az Ivan & The Parazol vagy a Blahalouisiana –, akiken felnőttünk. Féltünk, hogy ha magyarul számokat adunk ki, be leszünk skatulyázva a „magyar alteres” dobozba. Főleg úgy, hogy ha magyarul írsz szöveget, annak aztán tényleg jónak kell lennie, míg angolul szinte bármi belefér.

Mire vagy most a legbüszkébb?

Nagyon nyálasan hangzik, de a legbüszkébb arra vagyok, a Carson Coma egy biztos pont az életünkben – stábszinten is ugyanazokkal az emberekkel tudjuk ezt évek óta csinálni. Nagyon jó a telt házas Budapest Park, de enélkül is nagyon szeretném ezt a zenekart, ami 17 éves koromtól megváltoztatta az életemet. Ha ne adj’ isten ma véget érne ez az egész, akkor is valószínűleg életem legszürreálisabb és legjobb 4-5 éve lenne az, ami mögöttünk van.

Exit mobile version