Ördög Nóra interjú

Az Ázsia Expressz negyedik szériájához érkeztünk. Milyen élményeid vannak a forgatásról?

Imádom Latin-Amerikát! Nem először jártam Mexikóban, de nagy élmény volt visszatérni. Visszavágytam, most pedig egy egészen másik oldalát, egy sötétebb, kicsit koszosabb részét is megismerhettem. A korábbi látogatásaim inkább a turisták által közkedvelt helyeken voltak, többek között a Yucatán-félszigeten. Most is hasonlóan szép élményekkel gazdagodtam, nem csalódtam az országban. Sokkal mélyebb kötődés alakult ki, mint korábban. Bár voltak tényleg rázós helyzetek, nem mondanám, hogy mostantól elkerülöm ezt a vidéket. A helyiek nagyon segítőkészek, szükségünk is volt rá, hogy eligazítsanak. A csapat elképesztően szuper, összeszokott, már minden flottul megy. A produkció így a negyedik szériára teljesen kiforrott, a külföldi kollégákkal is már szorosabb kapcsolat alakult ki. Tudod, mi az számomra, ami mégis szíven ütő? Ennek a műsornak az első évadát 2017-ben kezdtük el forgatni, a gyerekeim akkor még nagyon kicsik voltak: Mici három és fél, Venci pedig két és fél éves. Mici most már tíz, Vencel pedig a nyáron lett kilenc. A külföldi stáb már őket is várja, szinte végignézték, ahogy felnőnek a gyerekeim. Teljesen szürreális, hogy ennyi év eltelt, ezáltal is érzékelem az idő múlását.

Ördög Nóra az Ázsia Expressz új évadának bemutatóján (Fotó: Trenka Attila)

Hat hetes forgatásról beszélünk. Köztudott, hogy csak egy rövid ideig vagy távol a családtól. Túl sok lenne számodra a külön töltött idő?

A csatorna tisztában van azzal, hogy másképp ezt nem is vállalnám. Egy műsor sem ér annyit, hogy hat hétig távol legyek a családomtól. Az Ázsia Expressz bár hatalmas kaland, nem tenném meg a gyerekeimmel, hogy a munkám miatt ilyen sok ideig ne lássanak. Két hét volt a legtöbb idő, amit külön töltöttünk, most is 12 nap múlva már jöttek utánam. Ez így még teljesen megoldható, tudjuk menedzselni az életünket.  

Hogyan lehet ezt menedzselni?

Az Ázsia Expressz forgatásai már év elején lezajlottak, a gyerekek a tavaszi szünetben jöttek utánam, így nagyjából öt vagy hat napot hiányoztak az iskolából.

Szóval hálás vagyok, hogy pozitívan állnak az utazásainkhoz, de persze mindent előre leegyeztetünk. Egyébként előre egyeztettünk ebben az esetben is, hogy ez idő alatt mit tanuljunk, miben kell haladnunk, mit ismételjünk. Persze a körülmények is nagyban befolyásolják, hogyan tudjuk ezeket a feladatokat megoldani, de ha nem is sikerül, igyekszünk mielőbb pótolni őket. Természetesen azt gondolom, hogy az iskola borzasztó fontos egy gyerek életében, ugyanakkor az élmények, illetve a családdal töltött közös pillanatok pótolhatatlanok.

A gyerekek szívesen utaznak veletek?

Amíg az első pár szériánál teljesen evidens volt, hogy ahol a szülők vannak, ott vannak ők is, ma már kicsit árnyaltabb a dolog. Micinek és Vencinek is sok barátja van, szakkörökre járnak, Mici például lovagol, tehát sok minden ideköti őket. Egyre jobban azt veszem észre, hogy három hétnél tovább már nem lehet őket kiszakítani ebből az életritmusból, a saját kis világukból. Lehet, hogy már kikérnék maguknak, ha másképp döntenénk. Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt, hogy mindenkinek jó legyen.

Fotó: Trenka Attila

A legtöbb 21. századi nőhöz hasonlóan neked is rengeteg szerepben kell helytállnod. A te esetedben például műsorvezető, édesanya, feleség, vállalkozó. Ez hogyan kivitelezhető?

Egészen biztosan ez alkat kérdése is, hogyan ki hány dolgot tud egyszerre komfortosan menedzselni, hogyan képes zsonglőrködni az idővel. És az is biztos, hogy ezt a sok teendőt mind én szerveztem magamnak, tehát ha olykor el is fáradok, csak magamnak tehetek szemrehányást. A lelkesedés és a férjemmel közös munka rengeteg kreatív ötletet szül, ezek megvalósítása pedig igazán élvezetes, szóval nincs okom panaszra.

Az, hogy sokat kell dolgozni, vagy nagyon változatosan történnek a dolgok, az nem zavar, mert azt tényleg élvezem. Meg azt is gondolom, hogy amikor kicsit elfáradok mondjuk egy forgatási periódus után, akkor tök jó, hogy lehet mondjuk a saját vállalkozással foglalkozni. Amikor a férjemmel valamit együtt csinálunk, az mindig nagyon sok pozitív energiát szabadít fel. Aztán amikor abba is kicsit belefáradunk, akkor szuper, hogy megint mindenki tud egy kicsit a saját projektjeire koncentrálni, én leginkább a tévés munkáimra. Ha össze kellene foglalnom: az egyikben pihenem ki a másikat. Szellemileg és lelkileg is folyamatos loholásban, egyensúlyozásban vagyok. Nem könnyű szerepek, nem tagadom. Fontos, hogy legyen olyan dolog, amivel ki tudod engedni a fáradt gőzt. Ha összejön egy olyan este, amikor Palkóval ketten lehetünk, akkor már a hét többi napjára fel is töltődtem. Ha a hétvégén nyugalomban együtt tudunk lenni a családdal, akkor a következő hetet már sokkal könnyedebben indítom. Úgy tudnám megfogalmazni, mintha lenne egy tábla, ami tele van mindenfélével és ilyenkor letörlöm őket, hogy tiszta lappal indítsak.

Sikeres is vagy ezekben a szerepekben? Elég zsúfoltnak tűnik az életetek…

Egyszerre mindig, minden szerepben nem tudsz tökéletes lenni. Amikor azt érzed, hogy jó voltál a munkádban és megveregeted a vállad, hogy most valami minőségit alkottál, akkor bekúszik az a gondolat, hogy oké, de nem voltam otthon, nem álltam helyt például, mint anya. Aztán persze fordul a kocka, és jön egy olyan időszak, amikor kevesebbet vállalok, és akkor anyukaként lehetek jelen, ami jólesik a lelkemnek, még ha a munkában elintézetlenül is maradnak a dolgok. Tehát az, hogy mindenhol maximálisan ott legyek, sosem fog működni. Ezt csak úgy lehet működtetni, illetve épp ésszel feldolgozni, magadat tovább lendíteni, ha meg tudod határozni a hangsúlyokat, és elfogadod, hogy most éppen hol van a fókusz. Ma az egyik dologban nyújtok maximumot, de holnap a másikban fogok. Folyamatos hullámzás ez az egész, és nem könnyű, az biztos. A gyerekek kapcsán is abszolút 50-50%-ban vesszük ki a részünket, Palkó sok terhet vesz le a vállamról, és ez fordítva is igaz.

Fotó: Trenka Attila

A férjed miket csinál meg helyetted?

Nincs ilyen, hogy valamit helyettem tesz meg, mindenki mindenből kiveszi a részét. Ebben is jól kiegészítjük egymást. Vannak az életünkben fix pontok. A reggelek például nagy részben az enyémek. Én ébresztem a gyerekeket, reggelit csinálok, viszem őket iskolába, illetve az esti altatás is idetartozik, kivéve, ha valamilyen rendezvényen vezetek műsort. Ha így is van, igyekszem úgy hazaérni, hogy még elalvás előtt találkozzak velük.

Évek óta a csúcson vagy, Magyarország vezető műsorvezetőjeként tartanak számon. Ez a következő tíz évben is így lesz? Van még ennyi a karrieredben?

Szerintem erre a kérdésre nem én adom meg a választ. Imádom a munkámat, és boldogan végzem, amíg erre igény mutatkozik. A tévével kapcsolatban sosem terveztem előre, túl sok tényezőn múlik, hogy az ember meddig lehet képernyőn. Boldog vagyok, hogy idáig eljutottam, nem tudom, van-e feljebb. Majd kiderül. De ugyanakkor már azt is látom, hogy más csúcsok is vannak az életben. És most nem feltétlenül munkára gondolok, az is lehet például egy csúcs, hogy több időt tudunk együtt tölteni a családdal. Nagyon szeretem a tévés munkámat, amíg lehet, addig élvezem, de ha úgy hozza az élet, akkor nagyon szívesen fogok elindulni más csúcsok felé. Előfordulhat, hogy már rá is léptem erre az útra, csak nem vettem észre. Nem tudom. Nem minden fekete vagy fehér. Hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom, de ugyanakkor azt is tudom, hogy nehezen tudok már olyan dolgot mondani, amit nem kaptam meg ettől a szakmától. Szerencsés vagyok, hiszen rengeteg műfajban, szerepben és szituációban kipróbálhattam magam, ha lehetne konzerválni ezt az állapotot, az szuper lenne.

Fotó: Schumy Csaba

Fontos számodra, hogyan tűnsz fel ezekben a műsorokban?

Hát, amikor például az Ázsia Expresszben mindenki loncsosan, zsíros hajjal, izzadtan áll előttem úgy, hogy napokig nem tudott zuhanyozni, én meg sminkben, csinos ruhában magyarázom nekik a feladatokat, akkor előfordul, hogy kissé kényelmetlenül érzem magam. Fontos, hogy én sem így pattanok ki az ágyból, tehát ahogy a nézők látnak ezekben a show-műsorokban, az egy profi csapat munkájának az eredménye. És nem tagadom, nagyon élvezem ezeket az alkalmakat. A hétköznapokban viszont nem szaladgálok ünnepi sminkben, teljes puccban, nem életszerű. Nőként persze számomra is fontos a megjelenés, már egy kis pirosító és szájfény is csodákra képes, de ha nem úgy jön ki a lépés, az se baj. Ilyen szempontból szerintem teljesen átlagos nőként funkcionálok, és azt hiszem, hogy valószínűleg ezt is akarom magamról mutatni. Úgy csinálni, „mintha”, az a világ legfárasztóbb dolga. Én már nem szeretnék úgy csinálni, „mintha”. El sem tudom képzelni, hogy egy hamis kép fenntartása mennyi energiát emésztene fel. Nekem erre nincs erőm. Ahogy korábban beszéltük, annyi szálon fut az életünk, hogy nem akarok még azzal is folyamatosan foglalkozni, hogy mit hogyan mutassak magamból. Nyilván próbálom a legjobb formámat nyújtani adott helyzetekben, aztán ha nem úgy jön ki a lépés, akkor meg úgy van jól. Lepereg, amikor odaírják, hogy ronda vagyok smink nélkül. Sminkben viszont sokan szépnek látnak, szóval megvan a kontraszt! (nevet)

A gyermekeidnek mit tanítasz a közösségi médiában való jelenlétről?

A gyerekek nincsenek jelen ezeken az oldalakon, csak azokon a tartalmakon látszódnak, amiket mi megosztunk róluk. Fontos számunkra, hogy megtanítsuk nekik helyén kezelni ezt az egészet. Az ismertségünk a munkákból fakadó, azzal együtt járó jelenség, de nem tesz minket kiváltságossá. Átlagos életet élünk. A közösségi felületeink pedig egy virtuális fotóalbum, ahová az emlékeinket, az élményeinket töltjük fel. Mint ahogy mindenki más is. Ez nem a teljes kép, csak egy kis szelete az emberek életének, és így is kell értelmezni. Azok a pillanatok, amiket az ember szívesen kitesz a „kirakatba”. Ez nem egy új keletű dolog, régen a házad portáját igyekeztél rendben tartani, mert ez mutatott rólad kifelé egy képet. De ez nem azt jelenti, hogy bárki tudhatta pontosan, mit zajlik a négy fal között. Én nem az a nő vagyok, aki mindig, mindenhonnan azonnal posztolna, de ha úgy érzem, hogy ezt a pillanatot szívesen megosztanám magamról vagy a gyerekeimről, akkor meg fogom tenni. Nem vagyok tudatosan posztoló, egyszerűen csak egy ember, aki jelen van ebben a virtuális világban.