Valódi bűntény ihlette Nicole Kidman híres filmjét

nlc | 2023. Július 13.
A Majd megdöglik érte című film ihletője egy 1990-ben történt gyilkosság volt.

A Nicole Kidman főszereplésével készült Majd megdöglik érte (To Die For) című film egy 1992-ben megjelent, azonos című regény nyomán készült, az azonban kevésbé közismert, hogy a mű szerzője egy valós bűncselekményből merített ihletet.

A Gus Van Sant által rendezett film főhőse Suzanne Stone időjósként dolgozik egy kisvárosi televíziónál, ám ennél jóval többre vágyik: hírnevet és vagyont akar szerezni a média világában. Férje, Larry Maretto, a munkásosztálybeli vendéglős azonban elégedett egyszerű életükkel, Suzanne ezért úgy érzi, hogy a férfi akadályozza ambícióit, és tervet sző, hogy megszabaduljon tőle…

Részlet a Majd megdöglik érte című filmből

A regény, majd a film alapjául szolgáló bűncselekmény 1990-ben történt. A 22 éves Pamela Smart – leánykori nevén Pamela Wojas – 1989-ben ment feleségül a biztosítási ügynökként dolgozó, 24 éves Greggory Smarthoz, akivel New Hampshire-be költöztek. Pamela a Floridai Állami Egyetem kommunikáció szakán szerzett diplomát és a televízióban szeretett volna dolgozni. Remélt karrierje első lépcsőfokaként médiakoordinátorként vállalt munkát a helyi tankerületnél.

Pamela és Greggory házassága pár hónap után tönkrement, mivel a feleség rájött, hogy férjének szeretője van. Az asszony ekkor maga is viszonyba kezdett egy Billy Flynn nevű, egy 15 éves diákkal, akivel munkája révén ismerkedett meg. 

1990. május 1-jén Greggory Smartot holtan találták a házaspár otthonában. A rendőrség azt gyanította, hogy betörők gyilkolták meg, ám ez nem így történt. Pamela azzal fenyegette Billy Flynn-t, hogy véget vet a viszonyuknak, ha a fiú nem öli meg a férjét. A tinédzser három barátja, Pete Randall, Vince Lattime Jr. és Raymond Fowler segítségével követte el a gyilkosságot.

Pamela tagadta, hogy köze lenne férje halálához. Pete Randall és Vince Lattime Jr. azonban kihlalgatásakor azt vallotta, hogy a nő tervezte meg a férje meggyilkolását, és rávette Billyt, hogy tegye meg. Lattime apja talált is egy fegyvert a család otthonában, melyet leadott a rendőrségnek, a vizsgálat pedig igazolta, hogy az volt a gyilkos fegyver.

Pamela Smart (Fotó: Tom Landers/The Boston Globe via Getty Images)

Pamela egyik barátnője, Cecelia Pierce bevonásával titkos felvétel készült, amelyen Pamela a gyilkosságról vallott. A felvétel, valamint a fegyver és Billy barátainak vallomása nyomán Pamelát 1990. augusztus 1-jén letartóztatták. 

Az ügy nagy port kavart és komoly médiaérdeklődést váltott ki, így a 22 éves lány reflektorfénybe került, igaz, másként, mint azt eredetileg tervezte. 

Pamela Smartot végül elítélték, amiért részt vett férje meggyilkolásában, és életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A négy tinédzser, aki elkövette a gyilkosságot, szintén börtönbe került, azóta azonban már mindannyian szabadultak. 

Smart a börtönben megnézte a Majd megdöglik érte című filmet, ám a közönséggel és a kritikusokkal ellentétben nem volt elragadtatva Kidman alakításától. „Butának ábrázolt engem. A filmben nagyon nárcisztikusnak tűnt. Én egyáltalán nem vagyok ilyen” – mondta.

via

Exit mobile version