Így néznek ki a való életben a Barbie sztárjai

nlc | 2023. Július 25.
Kétség sem fér hozzá, hogy a Barbie a legjobban várt film a nyáron – lássuk, mennyire különböznek a Barbie-k és Kenek a karaktereiktől a valóságban!

Akik nem ismerik Greta Gerwig és Noah Baumbach munkásságát – és nem rajonganak különösebben a játékért –, joggal állnak a fejüket vakarva értetlenül a Barbie film körül hype előtt. A pár az életben és a művészetben is remekül kiegészítik egymást: közösen írták a világ leghíresebb babájáról szóló filmet is, a rendezői székben pedig Gerwig ült. De a kamerák mögötti alkotók ismerete nélkül is alig várjuk a rózsaszín moziünnepet, hiszen Margot Robbie és Ryan Gosling már a sajtókörút alatt meggyőztek minket arról, hogy Barbie és Ken szerepére születtek.

De nem csak egyetlen Barbie és egyetlen Ken lesz a filmben. Ellenkezőleg: Barbieland csak úgy hemzseg a különféle foglalkozású Barbie-któl, és persze van néhány Ken is, akik…csak úgy léteznek. Nem sokat tudni a sztoriról, de az biztos, hogy főhőseink kikeverednek a való világba, így néhány emberrel is találkozni fognak. Így Gerwignek gyakorlatilag fél Hollywoodra szüksége volt, hogy egy ilyen óriási szereplőgárdát összetrombitáljon. (A másik fele pedig ment Christopher Nolanhez Oppenheimert forgatni – de erről majd máskor.) Mi pedig most megnéztük, hogyan is néznek ki a való életben a Barbie-k és Kenek!

Margot Robbie nlc

Margot Robbie a való életben is egy igazi Barbie – még akkor is, amikor nem a babát idézi meg a különböző sajtóeseményeken. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, David M. Benett/Jed Cullen/Dave Benett/WireImage)

ryan gosling nlc

Lehet, hogy Ken csak Ken, de nincs még egy olyan színész, akiből annyira áradna a Kenergia, mint Ryan Goslingból. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Samir Hussein/WireImage)

america ferrara nlc

America Ferrara bár rózsaszínben pompázik a karakterposzterén, valójában egy embert alakít – akinek láthatóan a zöld is szuperül áll. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Stuart C. Wilson/Getty Images for Warner Bros. )

Kate McKinnon nlc

Kate McKinnon az egyik kedvenc komikánk. Nem is lehetne testhezállóbb szerepet találni neki, mint a gyerekek által szétszadizott Barbie (valld be, hogy neked is volt ilyen). (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Jon Kopaloff/Getty Images)

Dua Lipa nlc

Dua Lipa formálja meg az összes létező sellő Barbie-t a filmben, a halpikkelyek holografikussága pedig a premierre választott outfitjében is visszaköszön. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Karwai Tang/WireImage)

emerald fennell nlc

Tudtad, hogy a ’60-as években piacra dobták a terhes Barbie-t, akit Midge-nek neveztek el? Óriási botrány lett belőle (a gyerek terhesség népszerűsítésével vádolták), így hamar visszavonták a boltok polcairól. De most Emerald Fennell újra visszahozza őt a köztudatba. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Karwai Tang/WireImage)

simu liu nlc

A Shang-Chi címszereplője, Simu Liu ezúttal egy Ken bőrébe bújt. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Stuart C. Wilson/Getty Images for Warner Bros. )

Nicola Coughlan nlc

A Bridgerton óta imádjuk Nicola Coughlant, aki remekül hozza a diplomata Barbie-t a filmben, és csempészett némi régenskori romantikát a film premierjének vörös szőnyegére. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Gareth Cattermole/Getty Images)

issa rae nlc

Barbielandnek szüksége van egy elnökre is, Issa Rae személyében pedig megtalálták a tökéletes jelöltet. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, David M. Benett/Jed Cullen/Dave Benett/WireImage)

emma mackey nlc

A Szexoktatás Emma Mackey-je egy Nobel-díjas fizikus Barbie-t alakít. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Joe Maher/Getty Images)

michael cera nlc

Ken legjobb barátját, a rövid ideig forgalmazott Allant Michael Cera formálja meg. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Jon Kopaloff/Getty Images)

Ncuti Gatwa nlc

Ncuti Gatwa a szereplőgárda másik tagja, aki a Szexoktatásból érkezett Barbielandbe, hogy egy cowboy Kent keltsen életre. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Neil Mockford/FilmMagic)

will farrell nlc

Will Ferrell mintha csak lesétált volna a vászonról a vörös szőnyegre. (Fotók: Instagram/@barbiethemovie, Karwai Tang/WireImage)

Exit mobile version