Az orosz nyelvben – illetve úgy általában a szláv nyelvekben – a főnevek végéhez ragasztott -ka szócska egy ún. nőnemképző (illetve kicsinyítő képző funkciója is lehet, de nekünk az most mindegy), vagyis például a sztyudentből képzett sztyudentka azt jelenti, hogy nőnemű egyetemi hallgató. Valamint ugyanígy jelölik egy adott nép-nemzet női reprezentánsát, tehát mondjuk az amerikai nő az az amerikanka. Ez eddig talán csak mérsékelten érdekes (vagy még annyira sem), ám az már annál inkább figyelemre méltó, hogy Oroszországban a külföldi nőkre vonatkozó kifejezéseknek jellemzően számos egyéb jelentése is van; ráadásul némelyik meglehetősen furcsa, legalábbis abban az értelemben mindenképpen, hogy időnként nehéz vagy egyenesen lehetetlen kibogozni, miféle kapcsolat lehet a különböző jelentések között. Mutatunk is pár példát:

• Boglarka (bolgár nő) – Másik jelentése: sarokcsiszoló! Ez talán onnan jött, hogy a Szovjetunióban használt legnépszerűbb és/vagy legkönnyebben elérhető sarokcsiszolót a bolgár Eltos cég gyártotta.
• Gollandka (holland nő) – Oroszországban a nagyméretű, mázas, többnyire kékre festett kerámiacsempékkel bélelt téglakemencéket nevezik így. Ilyen csempéket először a 17-18. században a hollandiai Delft városában, majd később más európai országokban is gyártottak. A gollandkák Oroszországban Nagy Péternek köszönhetően jelentek meg: korábban az orosz házakban a kályhákat kémény nélkül használták, ami azt jelentette, hogy a füst közvetlenül a szobába távozott, azonban ez a fűtési módszer elég veszélyes volt, ezért a cár elrendelte, hogy a kemencéket holland módon, kéményekkel építsék meg.
• Iszpanka (spanyol nő) – Hát ez bizony a spanyolnáthát is jelenti (noha a huszadik század elejének egyik legpusztítóbb világjárványa eredetileg az Egyesült Államokból indult).
• Amerikanka (amerikai nő, amint azt már említettük) – Csak a jó ég tudja, miért, de az amerikai nő oroszul a biliárd egyik helyi, sajátos szabályok szerint zajló változatára is utalhat. A Wikipediáról még azt is megtudhatjuk, hogy az orosz biliárdot speciális asztalon játsszák, a poolhoz viszonyítva kisebb átmérőjű lyukakkal és nagyobb golyókkal, így a golyó és a lyuk méretének aránya lényegesen kedvezőtlenebb. Eredendően négy típusa van: szabad, kombinált, dinamikus, klasszikus. Az orosz biliárd talán leglényegibb különlegessége (a klasszikus típus kivételével), hogy a lökő golyó lyukba küldésével is pontot lehet szerezni.
• Finka (finn nő) – A finn nő egy eredetileg valóban Finnországból származó zsebkésfajta (ott úgy hívják: puukko), amely egy időben igen népszerű volt az orosz alvilági körökben, majd a második világháborúban a szovjet hadsereg is alkalmazni kezdte, igaz, némileg módosított formában.
• Japonka (japán nő) – Nos, a japán nő oroszul annyit tesz, hogy: GYOMORTÜKRÖZÉS. Ez annak köszönhető, hogy az orosz egészségügyi intézményekben használt endoszkópos rendszerek többnyire japán gyártásúak voltak. Oroszországban egyébként japonkának nevezik még a japán autókat is, de a gyomortükrözés kétségkívül viccesebb (mármint maga a szó, az eljárás viszont sajnos nélkülöz bármiféle humort).
• Cseszka (cseh nő) – A cseh nő egy cipőfajta! És nem is akármilyen: ahogy a Russia Beyond is írja, a cseszkákat mindenki ismeri, aki a Szovjetunióban járt óvodába, ugyanis évtizedekig ez volt ott a kötelező tornacipő. Ezeket a vékony talpú, bőrből készült sportcipőket az 1870-es években alkották meg Csehországban, de csak egy évszázaddal később jelentek Oroszországban. A csehszlovák cipőket a szovjet állampolgárok általában kedvelték, mert esztétikusabban néztek ki, mint a szovjet gyártmányú cipők. A szállítmányok pedig ennek megfelelően hamar eltűntek a polcokról, és könnyebb volt a feketepiacon csehszlovák cipőt találni, mint a boltokban.
• Vietnamka (vietnámi nő) – Ezen valószínűleg senki nem fog különösebben meglepődni: a vietnámi nő az természetesen a vietnámi papucs.
• Afganka (afgán nő) – Terepszínű egyenruha, amelyet először a nyolcvanas évek közepén, az afganisztáni háborúban használt a szovjet hadsereg.

Jó hír (illetve lehet, hogy nem, de ezt majd mindenki eldönti maga), hogy a magyar nő, vagyis a vengerka a fentieknél is sokkal jelentősebb szerepet tölt be az orosz nyelvben, tudniillik meglepően sok jelentése van. Így neveznek például egy őshonos, magvaváló, sötét héjú szilvafajtát, amelyből aszalt szilvát készítenek (bizonyos források szerint ez konkrétan a magyar besztercei szilva egyébként). Aztán: a horgászok így (vagy így is) hívják valamelyik gumiból készült damilfajtát, de jelenthet még túrós vagy almás süteményt, vagy cigánytáncot és csárdást is, sőt még egy bizonyos típusú rövid, zsinóros kabátot, azaz afféle mentét vagy dolmányt. Szibériában pedig van egy eldugott kis falu, amit Vengerkának hívnak, de magyarok a legjobb tudomásunk szerint soha nem éltek ott.

Ugyanakkor a vengerkának van még kevésbé szívderítő jelentése is, mégpedig az, hogy prostituált: Vagyis, egészen pontosan: az Osztrák-Magyar monarchia területéről származó, szegény sorsú fiatal lány, akit leánykereskedők hurcoltak egyebek mellett a cári Oroszországba ún. táncosnőnek; ilyesmi sajnos gyakran előfordult a századelőtől kezdve egészen az első világháború végéig.

“Lelketlen kufárok a magyar fővárosban szervezték meg a leánykereskedelem központját, innen adták el és szállították a nyomorban élő, munkanélküli magyar leányokat a cári Oroszországba , Vladivosztokig, a Balkánra és Dél-Amerikába. Ennek az árucikknek a neve a középeurópai és a szláv piacokon vengerka volt.”

– írta a Magyar Nyelvőr nevű folyóiratban 1949-ben Gitárfy Zoltán, majd hozzátette, hogy a vengerka szó a magyar nyelvben magyar táncosnő, magyar kokott értelemben főként Pásztor Árpád hatalmas sikert aratott – ám azóta jószerivel teljesen elfeledett – regénye, a Moszvában tengődő magyar táncosnők és kurtizánok nyomorúságos életébe bepillantást nyújtó, eredetileg 1915-ben megjelent Vengerkák nyomán terjedt el.

Érdekes, hogy az orosz anyanyelvi beszélők valószínűleg nem nagyon használták ebben az értelemben a vengerkát (vagy legfeljebb csak az obskúrus bűnözői szlengben), viszont a magyar közbeszédben, illetve a sajtóban a századfordulótól egészen a harmincas évekig nagyon sokszor felbukkant. Szóval Lengyel Péter talán kicsit túloz, amikor azt írja Macskakő című regényében, hogy „A legjobb, ha nem szépítjük, s nemzeti nyomorúságunk fájdalmát átérezve, fejünk lehajtjuk, vagy akár nőink szépségére, kapós voltára büszkén, keserű arccal felvetjük, így vagy amúgy, de tudomásul vesszük, hogy a szó mely a mieinkét jelenti nőnemben, szerte az orosz birodalom fényes-havas tájain kurvát jelentett”.