Elvetette a sulykot Elon Musk, lépett a Disney és több hollywoodi filmstúdió

S. Z. | 2023. November 18.
Számos nagy hirdetőnek számító vállalat és filmstúdió sokallt be az antiszemita tartalmaktól és a techguru kijelentésétől.

Több vezető amerikai cég után a Walt Disney Company is felfüggesztette a reklámozást az X (korábban Twitter) közösségi hálózaton, mert hirdetéseik nácibarát tartalom mellett jelentek meg, továbbá elítélik a cég tulajdonosa, Elon Musk zsidókról tett kijelentését – számolt be a The Hollywood Reporter.

Az IBM és az Apple a héten közölte, hogy szünetelteti az X-en való hirdetést, miután egy jelentés szerint hirdetéseik a nácikat dicsérő anyagok mellett jelentek meg.

A két vállalat az X közösségi hálózat legnagyobb hirdetői közé tartozik.

Elon Musk az amerikai Capitoliumban, Washingtonban, 2023. szeptember 13-án (Fotó: Mandel NGAN / AFP)

A Disney mellett más nagy hollywoodi stúdiók, a Lionsgate és a Paramount Global is bejelentette, hogy ideiglenesen felhagynak a reklámozással az X-en, miután Elon Musk nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy egy szerdai bejegyzésében igazat adott annak a felhasználónak, aki azzal vádolta a zsidókat, hogy gyűlölik a fehér embereket.

Musk egy éve vette meg a Twittert, és a közösségi oldal körül azóta szinte állandóak a kisebb-nagyobb botrányok. 

(MTI)

Exit mobile version