Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik elképedve ült a tévéképernyő előtt, amikor Antall József halálhírének bejelentésekor megszakították a Walt Disney bemutatja műsorában a Kacsameséket. A befejezetlen mese okozta sokkhatás azóta is bennem él, és jól jelzi, hogy a Disney stúdió már lassan egy teljes évszázada óriási hatással van az emberek életére.
Minden generációnak megvannak a maga legkedvesebb Disney-élményei – nekem például A kis hableány sokkal többet jelent, mint a Jégvarázs –, ugyanakkor az összes korszakot összeköti, hogy divatok jöttek vagy mentek, a tündérmesék és a hercegnők mindig visszatérő témát jelentettek az egeres cégnél. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a stúdió 100. születésnapjának megünneplésére ismét egy hercegnős tündérmesével állt elő, aminek nem titkolt célja az is, hogy a stúdió egy kicsit a saját múltja előtt is tisztelegjen. Önünneplés ez, de egy ilyen múlton van is mit ünnepelni.
Kívánság (2023)
Az elrabolt kívánságok esete
A Kívánság főhőse Asha, a sztereotipikus Disney hősnő. A stúdió szerint fontos, hogy ő a Disney első afro-hispán főhőse, de a mese szempontjából ennek nincs különösebb jelentősége, és a magyar szinkronban ez úgysem hallatszik. Egy mágikus sziget-királyságban él, ahol mindenki, aki betölti a 18. életévét, kívánhat valamit Magnifico királytól. A kívánsága aztán egy mágikus buborékba kerül, ő elfelejti, a király pedig az ünnepnapokon azzal kedveskedik a népének, hogy a varázsereje segítségével valóra vált egy-egy kívánságot azok közül, amit rábíztak.
Amikor Asha állásinterjúra (igen, kedves olvasó, ez már a Disney-mesevilágban is egy létező fogalom) megy Magnifico királyhoz, kiderül, hogy a király messze nem olyan jó fej és nagylelkű, mint Asha gondolta, sőt néhány kívánságról előre eldönti, hogy azt nem akarja teljesíteni. Amikor a lány felveti, hogy ilyenkor vissza kéne azt adnia a kívánó félnek, a király kimutatja a foga fehérjét, és megharagszik az őt kritizálni merő lányra, elmondva, hogy sem a nagypapája, sem az anyukája kívánságát nem fogja teljesíteni. És persze az asszisztensi állás is bukó.
A szomorú és csalódott Asha aztán énekel egy szomorút, aminek hatására egy bajkeverő kívánságcsillag lejön hozzá az égből. Bizonyára plüssfiguraként rengeteget fognak belőle eladni, de a mesében azzal a céllal jelenik meg, hogy Ashával összefogva együtt legyőzzék a magát jószívű királyként előadó, ám valójában szupergonosz Magnificót, és visszaadják a királyság népének a túszul ejtett kívánságaikat.
Kívánság (2023)
Régiesen új
Érdekes kísérlet, ahogy a múlt előtt tisztelgés jegyében a Kívánság animációjában vegyül a régi és az új. Míg a karakterek háromdimenziósak, addig a hátterek a Disney hőskorszakának klasszikus 2D-s animációját idézik. Az utóbbi időben jó néhány példát láttunk már arra, hogy a hasonló kísérletek (Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz, Pókember: A pókverzumon át, Műanyag égbolt) pompás látványvilágot eredményeztek, a Kívánság esetében azonban inkább olcsónak, kidolgozatlannak és fantáziátlannak hat.
De hasonló érzést keltenek a dalok is. Hol van már az a korszak, amikor a Disney animációs filmjei rendre a legesélyesebbnek számítottak a legjobb betétdal Oscar-díjáért folyó versenyben? Tisztességgel végighallgattam ezt a sok-sok dalt, de egyetlen igazán fülbemászó sem volt köztük, leszámítva a Knowing What I Know-t, de az sem a dallama, inkább a katonás ritmusa miatt maradt meg kicsit bennem.
Mivel a film játékidejéből tetemes részt tesznek ki a dalok, nagyon fontos lett volna ezeket nem ilyen rutinszerűen megcsinálniuk.
Van az elején egy városbemutató dal, egy dal a gonosz bemutatkozásához, a hősnő lírai kívánságdala, egy nagy, közös dal… Pont ahogy a tankönyvben.
A Disney utánozni próbálja a… Disneyt
A fenti dolgok azonban csak kisebb, megbocsátható hibák lennének, ha közben maga a történet és a karakterek el tudnának varázsolni. Maga Asha sem egy különösebben kidolgozott karakter, de ami ennél sokkal nagyobb baj, hogy egyszerűen túl sok szereplőt próbáltak pakolni köré. Annyi szövetségese, barátja és családtagja van, hogy egyszerűen nem jut nekik elég játékidő ahhoz, hogy kibontakozzanak, és legalább egy kicsit karakteresek legyenek.
A szintén kötelező Disney elemnek számító cuki állatokat pedig elképesztően túltolják: nemcsak a trailerben és a plakátokon is kitüntetett szerepet kapó beszélő kecskegida van ugyanis jelen, hanem egy komplett állatkert gyűlik Asha köré, és ebből a halmozásból semmi jó nem születik.
Kívánság (2023)
Ami azonban különösen visszás volt számomra, az a főgonosz, Magnifico király. Egyszerűen hihetetlen, hogy még a saját felesége, a jószívű királynő sem vette éveken át észre rajta, hogy ő nem egy jó király, hanem velejéig romlott, és egy olyan apróság hozza ki belőle a vadállatot, hogy egy fiatal lány kérdőre meri vonni őt. A Disney-nél sokáig egészen fantasztikus gonoszokat tudtak teremteni, és hihető motivációval ellátni őket (Az oroszlánkirálytól A kis hableányig ezt hosszan lehetne sorolni), de a Kívánságban ennek a kreativitásnak nyomát se látni. A nagy gonosszá válás megalapozatlan, épp ezért hihetetlen, és emiatt hatástalan is.
Úgy éreztem magam a Kívánság nézése közben, mintha egy másik stúdió ügyetlenül próbálná utánozni a Disney-meséket. Az összes ismert és népszerű összetevő benne van, de nem stimmelnek az arányok, hiányzik az ezeknek a filmeknek a többségére jellemző kreativitás, és ami különösen fájt: úgy éreztem, hogy ennek a mozinak nincs szíve. Ez pedig különösen fájó egy olyan film esetében, ami az emberek vágyairól, álmairól és kívánságairól szeretne mesélni. És ezt nem pótolhatja az a sok-sok Disney easter egg, amit az alkotók elhelyeztek benne.