Az egyik milliárdos úgy gondolja, hogy akár három felesége is lehetne

Sz.Cs. | 2023. December 30.
Kiverte a biztosítékot az egyik milliárdos, miután azzal kérkedett, hogy akár azt is megengedhetné magának, hogy három felesége legyen.

Egy volt fogoly, Kursat Yildirim a tavalyi évben egyik napról a másikra lett milliárdos. A férfi ugyanis 8,6 millió fontot, azaz körülbelül 3,8 milliárd forintot nyert a lottón. Yildirim nem is tétlenkedett, ugyanis a nyereményét luxusautókra, illetve ingatlanokra költötte, na meg persze dizájner holmikkal halmozta el barátnőjét, Candice-t. 

A milliárdos és felesége (Fotó: Instagram/chico_lottomillionaer)

A közösségi médiában közel 1 millióan követik a szerencsés lottónyertest, azonban most sokaknál kivágta a biztosítékot – írja a Daily Star. 

A 43 éves férfi ugyanis azzal kérkedett, miszerint megengedhetné magának, hogy egy második felesége is legyen, sőt, akár egy harmadik is. 

A kijelentés után számos rajongója ellene fordult, és gusztustalannak nevezték a viselkedését, miután a milliárdos közzétett egy videót, amiben nemcsak barátnője, hanem egy másik nő is látható volt. 

Egy arab, egy német. Most két nőm van, emberek. Most van két feleségem, a harmadikat pedig már megrendelték

– mesélte egy klipforgatás alatt. 

Egyelőre nem tudni, hogy valóban komolyan gondolta-e az állítását, azonban az azt követő reakciók nagyon is valóságosak voltak. 

„Őszintén szólva kezdetben kedveltelek, de lassan egyre undorítóbb leszel.”

Exit mobile version