Ma este mindenki gyönyörű lesz: James Blunt Budapesten lép fel

T.CS. | 2024. Március 05.
Örömmel csinál viccet abból, hogy sokan egyslágeres előadónak tartják, pedig James Blunt karrierje sokkal több, mint a legismertebb slágere, a You’re Beautiful. Ma este 7-kor ezt az MVD Dome közönsége előtt bizonyítja majd.

Megjelent egy önéletrajzi könyve, kijött egy dokumentumfilm az életéről, túl van már egy Greatest Hits albumon és – bár ez egyáltalán nem látszik rajta – idén februárban már ötven is elmúlt. James Blunt ennek ellenére sem szeretne kizárólag a múltjából élni, amit jól jelez, hogy ősszel új albuma jelent meg, a Who We Used to Be. A lemezen szép metszetét adja a jól ismert lírai oldalának és az általa kedvelt modern műfajoknak, miközben a dalai egyáltalán nem veszítették el az egyéniségüket.

James Blunt tavaly ősszel a színpadon a Victoria Parkban (Fotó: Luke Brennan/Getty Images)

Blunt elmondása szerint a legutóbbi lemezt kimondottan könnyen írta meg, ugyanis a szövegeiben leginkább az életéből táplálkozik, márpedig ott az utóbbi években sok volt a történés. A családapa szerelmet vall a feleségének, nyárt idéz, vallomást tesz, fájdalmat dolgoz fel, sőt még egy régi, jó barátjától is dalban búcsúzik el: tudtad, hogy az énekes egyik legjobb barátja a Star Wars Leia hercegnője, Carrie Fisher volt?

Érzelmes, meghitt buli várható tehát ma este az MVM Dome-ban, ahol a hazánkban nem először játszó Blunt ismét kiönti nekünk a szívét úgy, ahogyan csak ő tudja. A ma esti koncertre még kaphatók jegyek.

Ez is érdekelhet Megnézem
Exit mobile version