Sztárok

James Blunt eladta a tesóját a neten

Amikor már a rajongók azt gondolták, minden kedves kis történetet tudnak James Bluntról, akkor előkerült ez.

A nemrégiben Budapesten koncertező énekes a The Guradian című lapnak adott interjúban mesélte, hogy korábban mindenét pénzzé tette az internetes aukciós oldalon. És amikor azt mondom, mindenét, azt szó szerint értem.  “Megszállottja voltam az eBaynek, mielőtt még az első albumom sikert hozott. Szerettem volna világ körüli útra menni, ezért feltettem mindent az aukciós oldalra. Eladtam az összes kacatomat. Gyakorlatilag teljesen üres volt a lakásom” – ecsetelte az interjúban Blunt, aki ezután igencsak merész húzást művelt. “A húgomnak Írországba kellett mennie egy temetésre, de a repülőtéren sztrájk volt, a kompok már nem jártak abban az évszakban, szóval a követező szöveget tettem fel a hirdetésbe:  Bajba jutott leánykának szüksége van egy lovagra, aki eljuttatja erre a temetésre szombaton. Tudtok valamit tenni? Erre aztán különböző fickók licitálni kezdtek, és a nyertes azt mondta: Tudok segíteni, van egy helikopterem” – emlékszik vissza a legkülöncebb aukciójára James Blunt, akinek a “helikopteres férfi” ma már a sógora. “Ez egy igazi happy end volt, amit egyszer tuti, hogy filmre viszek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top