„Jöttem, láttam, győztem” – Julius Caesar találta fel az első reklámszlogent

nlc | 2024. Március 10.
Az ókori világ egyik legismertebb szállóigéje, bár első pillantásra csupán lazán odavetett három szónak tűnik, alighanem tudatos tervezés eredménye lehetett.

Veni, Vidi, ViciJöttem, láttam, győztem. Julius Caesar tömörségében is igen kifejező hadi beszámolója kétségtelenül az ókor egyik leghíresebb latin nyelvű szállóigéje, amit szinte mindenki ismer. Ez részben annak is köszönhető, hogy a világ számos uralkodója és nemzetvezetője idézgette és parafrazeálta az idők során. Jöttünk, láttunk, Isten győzött – mondta III. János, Lengyelország királya 1683-ban, a bécsi csata után, Caesar szavait keresztényi köntösbe öltöztetve. Winston Churchill, a római diktátor nagy tisztelője azt írta: Jöttek, láttak, elfutottak, amikor az angol-egyiptomi erők a 19. század végén elfoglalták Szudánt. Jöttünk, láttuk, meghalt – jelentette ki Hillary Clinton akkori külügyminiszter a líbiai diktátor, Muammar Kadhafi 2011-es halálakor. Caesar diadalmas egysorosa még a popzenében is felbukkant: például itt, vagy itt.

Bár az idézet azóta is közszájon forog, a teljes történelmi kontextusát alighanem jóval kevesebben ismerik. Pedig eredeti jelentése sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk, és előrevetíti Róma hirtelen átmenetét a köztársaságból a birodalomba; mind az ókori, mind pedig a kortárs történészek írásai szerint a Veni, vidi, vici döntő szerepet játszott abban, hogy Caesar magához ragadhatta az abszolút hatalmat.

A Veni, vidi, vicit három ókor forrás említi, ám – ahogy az lenni szokott – mindegyik kissé mást ír az eredetéről. Abban mondjuk valamennyi forrás egyetért abban, hogy a három ikonikus szó alapvetően Caesar II. Pharnakész pontoszi király felett aratott győzelméről tudósított Kr. e. 47-ben. Abban viszont nincs konszenzus, hogy az üzenet pontosan kinek szólt és milyen formában.

Julius Caesar posztumusz mellszobra (fotó: Wikipedia)

Plutarkhosz görög történetíró – aki közel egy évszázaddal az események után született – Párhuzamos életrajzok című műve szerint a hadvezér egy barátjával, Amantiusszal folytatott beszélgetés során mondta ki a szavakat. A pár évtizeddel később élt Appianosz viszont azt állította, hogy nem élőbeszédben közölték, hanem leírták; Római történelem című könyvében azt olvashatjuk, hogy Caesar a szavakat egy levélben fogalmzta meg, amelyben a szenátust tájékoztatta a gyors és döntő győzelméről. A Plutarkhosznál fiatalabb, de Appianosznál idősebb Suetonius római történetíró, a Császáréletrajzok szerzője ugyancsak azt mondja, hogy a szavakat leírták, bár nem levélben: tudomása szerint a szavakat táblákra írták és kiállították Caesarnak Rómába való diadalmas visszatérésekor, Kr. e. 46-ban.

A történészek régóta vitatkoznak arról, hogy e három forgatókönyv közül melyik a valószínűbb. Ida Östenberg Veni Vidi Vici és Caesar diadala című cikkében Suetonius felé hajlik. Noha Caesar a szavakat akár csak úgy mellékesen is kimondhatta, mielőtt kiállítási tárggyá emelte őket, az üzenet rövidsége és a szép alliteráció – amely tökéletes retorikai fogássá tette a szélesebb tömegek számára – arra utal, hogy a mottót eleve nagyszabású, nyilvános bemutatóra szánták.

A Suetonius által említett nagyméretű feliratos táblák, az ún. titulusok a római katonai kultúra fontos részét képezték. Amikor a hadvezérek egy sikeres hadjáratból visszatértek Rómába, pazar felvonulásokat szerveztek győzelmeik megünneplésére. E felvonulások során a titulusok hasonló célt szolgáltak, mint manapság a transzparensek és a hirdetőtáblák, amelyek fontos információkat közvetítettek a nagyközönség számára. A titulusok általában gyakorlati részleteket közöltek az adott hadjáratokról, például a legyőzött ellenségek és foglyok számát, az elkobzott kincsek összértékét, vagy a lerombolt városok és települések listáját.

Caesar pedig a feje tetejére állította ezt az évszázados hagyományt azzal, hogy statisztikák helyett egy szlogent szállított le a bámuló közönségnek. Ráadásul ezt a szlogent Caesar maga írta, méghozzá egyes szám első személyben. Ezzel – írja Östenberg – egy olyan médiumot használt ki arra, hogy személyes sikereivel hencegjen, amelyet hagyományosan a római hatalom és a legyőzött ellenség feletti uralom kifejezésére találtak kin. A Veni, vidi, vici végső soron egy szokatlan és kihívó önreklám. Amely Suetonius szerint nem “a háború eseményeit foglalta össze … hanem azt a gyorsaságot, amellyel befejezték.

Caesar meggyilkolása (forrás: Wikipedia)

Östenberg úgy véli, hogy a mondatban a gyorsaság hangsúlyozása nemcsak Caesar saját tehetségének demonstrálására szolgált, hanem politikai riválisai, köztük egykori szövetségese, Nagy Pompeius kigúnyolására is szolgált. Pompeius közel 20 éven át harcolt Pontoszi Királyság ellen, hullámzó sikerrel – Caesarnak pedig mindössze öt nap elég volt ahhoz, hogy sikeresen befejezze a hadjáratot.
Szóval a veni, vidi, vici egy gondosan megtervezett, pofátlan önreklám volt. Caesar szónoki tehetsége és a propaganda iránti vonzódása messze meghaladta a csatatéren mutatott képességeit, és az egyes szám első személyű szavak használata fontos változást jelent a római politikában. Míg a korábbi hadvezérek személyes sikereiket az általuk képviselt köztársaságnak tulajdonították, Caesar egyedül fürdőzött a dicsfényben: nincs említés Rómáról, semmilyen magisztrátusról vagy címről, és … stílusa azt sugallja, hogy győzelmét egyszerűen ő maga vitte véghez – önmagáért.

Azzal, hogy Caesar ellentmondást nem tűrőn kitáblázta az örök várost diadalának harsogó emlékművével, egyúttal megszűnt a köztársaság gépezetének fogaskereke lenni. Hatalmát diktátorként, egyéni és abszolút uralkodóként érvényesítette, aki Rómát a saját képére alakíotta át. Amíg el nem érkezett március idusa – de az már egy másik történet.

 

Exit mobile version