Csillapíthatatlan szexfüggőségtől szenvedett Kleopátra?

Az ókori világ első számú végzet asszonyáról, valamint az ő tumultuózus szexuális életéről számos különös pletyka kering már évezredek óta; ideje, hogy megvizsgáljuk ezeket egy kicsit közelebbről.

Szabó Sz. Csaba

2021. Április 04.

Kleopátra volt az ókori Egyiptom utolsó valódi uralkodója, vagy ha úgy tetszik, fáraója; egy szép, fiatal és titokzatos nő egy haldokló birodalom élén, akinek tündöklő, tragikus és némileg baljóslatú alakja azóta is igen élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Hivatalos titulusa egyébként VII. Kleopátra Philopatór lenne, de mivel az előtte uralkodó hat Kleopátra a kutyát nem érdekli, a sorszámot legfeljebb komoly, tudományos értekezésekben szokták kitenni: ő egyszerűen csak Kleopátra, és kész. Shakespeare és Shaw drámát, Handel és Barber meg operát írtak róla, ő lett a 19. században felfutó, a sosemvolt, varázslatos kelet világát fetisizáló orientalista képzőművészeti divat első számú posztersztárja, valamint hullámzó színvonalú ponyvaregények hőse, a századfordulón pedig a filmipar is felfedezte magának, és innentől kezdve számolatlanul készültek az egzotikus egyiptomi királynő életét bemutató, jobb-rosszabb (inkább rosszabb) alkotások, mint például a Hollywood egyik leggrandiózusabb bukásaként számon tartott 1963-as Kleopátra, Elizabeth Taylorral a címszerepben.

Sőt, tervben van egy új film is Gal Gadot-val, amelynek ürügyén ismét hosszú és értelmetlen cikkeket lehet majd írni az ún. whitewashingről, hogy tudniillik egy világos bőrű, askenázi zsidó származású színésznő alakít görög származású nőt, aki bő 2000 évvel ezelőtt meghalt (ha valakit érdekel: itt egy nagyon-nagyon hosszú, de valószínűleg még így sem teljes lista a Kleopátra által inspirált művekről).

Kleopátra mérgeket próbál ki a rabszolgáin – Alexandre Cabanel festménye (Forrás: Wikipedia)

Kleopátra erényei valóban csodálni valók: számos nyelven beszélő, tehetséges politikus volt, aki még a Római Birodalom fenyegető árnyékában is meg tudta őrizni országa viszonylagos függetlenségét. Ám a köztudatba elsősorban mégsem nagy uralkodóként, hanem buja és kielégíthetetlen nőként, afféle nimfomán végzet asszonyaként vonult be – noha arról egyébként nincsen tudomásunk, hogy élete során bárkivel is lefeküdt volna Julius Caesaron és Marcus Antoniuson kívül (bár ezek valóban eléggé jelentős skalpok, azért két szexpartner még nem utal túlzott erotomániára).

Kleopátra rossz hírét már az ókorban elkezdték megalapozni a derék római történetírók és egyéb írástudók. Akkoriban az volt a szokás, hogy ha a szerzők valamelyik uralkodóval nem rokonszenveztek (esetleg azt az utasítást kapták, hogy tüntessék fel rossz színben), akkor írásaikban rendszerint arrogáns, affektáló, pazarló és perverz figuraként ábrázolták, ha pedig nőről volt szó, akkor szexmániás boszorkányként mutatták be; lásd például Messalina esetét. A hatékonyan működő császári propagandagépezetének pedig aztán tényleg minden oka megvolt arra, hogy befeketítse Augustus egykori ellenlábasát, Kleopátrát. Propertius egyik költeményében például egyenesen kurvakirálynőnek nevezte, Lucanus Pharsaliája pedig Caesar veszedelmes csábítójaként mutatta be, akinek hómelle átragyog a sídonleplen (vagyis a Föníciában készült áttetsző ruháján), nyakát és füleit töménytelen mennyiségű igazgyönggyel díszíti, az arcán meg túlságosan sok festéket visel – akár egy prostituált.

Kleopátra mint pin-up girl (Forrás: Wikipedia)

Ám az igazán vad pletykák csak később kaptak szárnyra. Az egyik igen népszerű elmélet szerint például Kleopátra egy speciális, házi fejlesztésű, üreges dildót használt, amelynek belsejében egy dühösen zsongó méhraj szolgáltatta a megfelelő vibrációt. Most tekintsünk el attól, hogy ez micsoda egy szürreális hülyeség, valamint hogy egy ilyen szerkezet inkább illene a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki korhatáros verziójába, semmint egy ókori királynő kezébe, és vegyük egy pillanatra komolyan az állítást. Az mondjuk tény, hogy dildók valóban léteztek már az ókori mediterráneumben, bőven Kleopátra ideje előtt is: többek közt Arisztophanész i. e. 411-ben bemutatott Lüszisztratéjában is szó esik nőknek való szexjátékszerekről, illetve különböző antik görög vázák oldalán is találhatunk dildókat ábrázoló festményeket, szóval egyáltalán nem kizárt (sőt!), hogy maga Kleopátra is rendelkezett néhány fából vagy kőből készült műfallosszal.

Ugyanakkor abban biztosak lehetünk, hogy méheket egyikbe sem zártak; még a máskülönben kiapadhatatlan fantáziájú ókori szerzők sem írnak ilyesmiről. A forrás alighanem egy Brenda Love nevű amerikai sztárszexológus 1992-ben kiadott könyve, a Szokatlan szexpraktikák enciklopédiája lehetett, és onnan terjedt el aztán az ilyesmire fogékony sajtóban. Viszont hogy a doktornő honnan szedte ezt az egészet, azt sajnos nem tudjuk; talán álmában jelent meg neki az ókori méhecskevibrátor.

Ugyancsak gyakran felmerül az is – legutóbb pl. a Róma című HBO-s sorozatban –, hogy Kleopátra vad, lucskos orgiát tartott, esetenként akár 100 férfi részvételével. Éppenséggel persze tarthatott is volna, nincs is ezzel semmi gond, csakhogy ókori forrásokban ennek sem leljük nyomát. A legkorábbi beszámoló a királynő állítólagos szexpartijairól ugyanis a 16. századból származik, mégpedig egy Melchior Goldast nevű svájci jogász és hobbitörténést által hamisított és/vagy közreadott levelekből, amelyekben egyebek mellett Marcus Antonius ecseteli Epheszószi Szóranosznak (aki mellesleg kb. 150 évvel Kleopátra és Marcus Antonius öngyilkossága utána született, de ez tulajdonképpen mindegy is), hogy a királynő egy ízben mintegy 106 darab férfival közösült egyetlen éjszaka leforgása alatt, de így is kielégületlen maradt. Érdekesség, hogy szinte szó szerint ezt írta Messalináról Idősebb Plinius, szóval Goldast (vagy az illető, aki őt is átverte) egyszerűen csak elnyúlta ezt az anekdotát, és Kleopátrára igazította. A kamulevelek mindenesetre nagy sikert arattak akkoriban, és ezzel meg is született csillapíthatatlan étvágyú, egzotikus egyiptomi királynő figurája.

Kleopátra halála Reginald Arthur festményén (Forrás: Wikipedia)

Ezt a képet pedig még tovább erősítette (sőt, még új, meglehetősen sötét színekkel is gazdagította) Théophile Gautier-nek, a francia romantika egyik vezéralakjának 1838-ban írt népszerű novellája, a Kleopátra éjszakája. Ebben a Meïamount nevű szerencsétlen flótás meglesi fürdőzés közben a királynőt, ám lebukik, és ezért meg kell halnia. Azonban Kleopátra felajánlja neki, hogy töltse vele az utolsó éjszakáját; de csak azzal a feltétellel, ha napfelkeltekor öngyilkos lesz. Így is történik: Kleopátra és Meïamount – minő váratlan fordulat – részt vesznek egy fülledt orgián, a királynő pedig még egy erotikus tánccal is meglepi a halálraítéltet. Aztán eljön a reggel, a férfi mérget vesz magához, és kiszenved a palota padlóján. Mikor Marcus Antonius hazaér, és arról érdeklődik, hogy mit keres itt egy holttest, Kleopátra csak annyit válaszol, hogy mérgekkel kísérletezett – és aztán ennyiben maradnak.

Gautier fikciós irodalmi alkotásából aztán hamar történelmi anekdota vált, amelyet számos formában dolgoztak már fel az elmúlt évtizedek során Henry Kimball Hadley 1920-as operájától az Assassin’s Creed nevű videójáték animációs betétjéig. Utóbbi egyébként négy évvel ezelőtt készült, ami azt mutatja, hogy a szex- és hatalommániás Kleopátra királynő alakja, illetve tágabb értelemben a romlott és kéjvágyó keleti nő típuskaraktere továbbra is rendkívüli módon izgatja az emberek fantáziáját – még akkor is, ha ezeknek semmi közük nincs a valósághoz.