Életmód

Wonder Woman után Kleopátra bőrébe bújik Gal Gadot

Az izraeli színésznőt már támadják is a szerep miatt.
Gal Gadot játszhatja el Kleopátra szerepét

Nyugodtan mondhatjuk, hogy 2017-ben végre érkezett egy normális szuperhősnő a mozik világába, Gal Gadot személyében ugyanis végre a mozivásznon is életre kelt Wonder Woman, Patty Jenkins rendező érzékenységének köszönhetően pedig végre egy olyan filmet láthattak a mozirajongók, ahol a főhősnő remekül megvan az atyáskodó férfiak segítsége nélkül is. Nem véletlen, hogy óriási siker lett az alkotásból, olyannyira, hogy már sokan tűkön ülve várják a Wonder Woman 1984 című folytatást. 

Most azonban nem emiatt került be ismét a hírekbe az izraeli színésznő és az amerikai rendező neve. A Deadline számolt be róla, hogy Patty Jenkins és Gadot új projekten dolgozik: egy új Kleopátra-film van készülőben, amelynek főszerepét az egykori Miss Izrael kapta meg. A lap értesülése szerint az ötlet Gadot fejéből pattant ki, Jenkinsszel közösen pedig hamar el is adták a projektet a Paramount stúdiónak. 

A filmvilágban sokan arra számítanak, hogy Jenkins a Wonder Womanhez hasonlóan dolgozza majd fel Kleopátra történetét, azaz, nem túlszexualizált csábítóként ábrázolja majd az egyiptomi királynőt. Korábban Elizabeth Taylor keltette életre Kleopátrát Joseph Mankiewicz 1963-as, azonos című filmjében. 

 

Bár a Jenkins-Gadot páros projektjéről ennél többet egyelőre nem tudni, így azt sem, hogy mikorra készülhet el a film, a Deadline információi szerint érdekes helyzet állhat elő, ugyanis a Sony Pictures már egy ideje dolgozik egy azonos témájú filmen, amellyel kapcsolatban felmerült Angelina Jolie és Lady Gaga neve is főszereplőként, a lehetséges rendezők között pedig James Cameront, a Magyarországon is forgatott Dűnét jegyző Denis Villeneuve-öt és David Finchert is említették. Ezzel egy olyan helyzet állhat elő, amely nem ismeretlen Hollywoodban: az ikerfilmek létrejöttének körülményeiről korábban az nlc-n is írtunk.

Gal Gadot kritikát is kapott Kleopátra megformálása miatt

Az izraeli színésznő eddig sikeresen elkerülte a botrányokat és sztárallűröket, a USA Today értesülései szerint most azonban akadtak olyanok, akiket felháborította, hogy ő kapta meg az egyiptomi királynő szerepét. Sokaknak az a problémája, hogy Gadot nem egyiptomi származású – noha Kleopátra ereiben főleg macedón-görög vér csörgedezett – míg mások az egyiptomi-izraeli feszültségekre mutogatnak Gadot választásával kapcsolatban. 

„Biztos vagyok benne, hogy Gal Gadot csodálatos munkát végez majd Kleopátraként – írta az egyik twitterező. – Én azonban jobban örülnék, ha olyasvalaki játszaná a szerepet, akinek a bőre sötétebb egy barna papírzacskónál, mert ez történelmileg pontosabbnak tűnik.”

További cikkeink a film és a mozi világából:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top