Már az elején le kell szögeznem: az ABBA sikerei idején még gondolatban sem léteztem. Sokkal később születtem, minthogy bevették az Eurovízió színpadát – vagy utána az egész világot – és mégis. HATALMAS rajongójuk vagyok. A családom szerint rossz korba születtem, mert a ’70-es és ’80-as évek slágerei mindig is nagy kedvenceim voltak, de ezek között is előkelő hely jut a svéd popcsapatnak, akik idén 50 éve, hogy megnyerték a versenyt és ezzel elindultak a világsztárság felé vezető úton.
Jókor, jó helyen
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az ABBA nem létezne, ha Björn Ulvaeus és Benny Andersson útjait nem keresztezi a sors. Bár a svéd zeneipar valószínűleg nem sokkal volt nagyobb a ’60-as években, mint Magyarországon, és komoly esély volt rá, hogy ők ketten valamikor összefussanak, a találkozásuk ezzel együtt is sorsdöntőnek bizonyult.
Björn tagja volt a Hootenanny Singersnek, egy nagyon népszerű népzenei együttesnek, míg Benny a legnagyobb svéd popegyüttesben, a The Hep Starsban billentyűzött. Alig néhány héttel azután, hogy bemutatták őket egymásnak, meg is írták az első közös dalukat, sőt.
The Hootenanny és a The Hep Stars (Fotó: Getty Images)
Nemcsak egy sikergyanús slágert szereztek közösen, hanem egy ügynököt is, Stig Anderson személyében, akiről kevesen tudják, hogy a korai években nemcsak menedzserként, hanem dalszövegíróként is segítette őket. Ekkor 1966-ot írtunk, és a fiúk – bár néhány dalukat már a nagyközönségnek is bemutatták – inkább csak a háttérben ügyködtek és sorra gyártották a slágereket.
Egészen 1969-ig várni kellett, hogy az ABBA elődje megalakuljon: ez volt az az év, amikor Anni-Frid Lyngstad és Agnetha Fältskog is megjelent a színen – elsősorban barátnőként. Amikor a két férfi zenekara 1970-ben feloszlott, Benny és Björn úgy döntöttek, ideje a fiók mélyén heverő dalokat leporolni, és még ebben az évben fel is vették első lemezüket, amin a két nő is vokálozott. Hivatalosan azonban az ABBA, a ma ismert és szeretett minőségében csak 1972-re állt össze és a nevükből összerakott mozaikszó is csak később született meg.
A győztes mindent visz
Lehet, hogy Waterloonál Napóleon megadta magát, de az ABBA egyértelműen csatát nyert az ütközetről elnevezett szerzeménnyel. A slágerrel 1974-ben indultak a Melodifestivalenen (ez egy évente megrendezett svéd zenei fesztivál – a szerk.), ami a helyi Dalnak is mondható, a nemzeti döntő keretében itt versenyeztetik meg az esélyes slágereket. A versenyt megnyerték, innen pedig egyenes út vezetett az Eurovíziós Dalfesztiválig, amit abban az évben az angliai Brightonban tartottak.
Az ABBA, az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese (Fotó: Profimedia)
Minden kezdet nehéz, mondhatnánk, ebből az ABBA-nak is kijutott, ugyanis adódott egy kis bonyodalom abból, hogy a banda nevét egy halkonzerv-gyártó cég is viselte. Végül sikerült megegyezniük abban, hogy az együttes is használhatja a nevet, innen pedig már az egész történelem.
A Waterloo jött, lenyűgözte a nemzetközi zsűrit és győzött. 24 pontjával toronymagasan verte a többi ország előadását, és történelmet írt, hiszen korábban Svédország egyetlen egyszer sem állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A 17 indulóból abszolút kitűntek, még a második helyezett Gigliola Cinquetti – Si című előadása, Olaszország színeiben is csak 18 pontot kapott.
A dal azért is volt különleges, mert korábbi előadásaikhoz képest – ahol svédül csendült fel a waterloo-i csatához hasonlított szerelmi évődés – ezúttal angolul énekeltek.
És a diadal itt nem ért véget. A Waterloo az európai slágerlisták első helyére ugrott, sőt, még az Egyesült Államokban is a tíz legjobb közé sikerült magát feltornáznia, ami kuriózum, hiszen az Eurovíziónak semmilyen befolyása nincs a tengerentúli ranglistákra. Persze a legnagyobb sikert saját szülőhazájukban érték el, ahol kapásból nemzeti közkincs lett az ABBA és vele együtt a Waterloo is.
A hírnév árnyoldala
Azt gondolná az ember, hogy innen már tényleg minden ajtó megnyílt előttük, és láthatóan így is történt, hiszen visszatekintve ők lettek a megmérettetés történetének leghíresebb győztesei. Ügyesen kihasználták a hírverést, amit itt szereztek, és a Waterloo-t kislemezen is kiadták, mégsem lehetett teljes az örömük. Magukon viselték ugyanis a megbélyegzést, hogy egy ilyen verseny győztesét nem lehet komolyan venni.
1974 novemberében turnéra indultak Európában, és noha szép számmal értékesítették a jegyeket, az előadásaik nem voltak teltházasak, sőt. Volt néhány fellépés, amit az érdeklődés hiányában le kellett mondaniuk. Érthetően rosszul érintette őket a helyzet, de aztán a turné skandináv szakaszához érve minden megváltozott. Akkora rajongótáboruk alakult ki a szomszédos országokban, hogy ők visszaadták nekik a reményt, amit az ABBA az SOS-szel hálált meg.
A kislemez az Egyesült Királyságban hatodik helyig jutott, míg az album 13 helyen végzett. Köztük számos más országban is az élvonalba küzdötte magát, így, mire a Mamma mia kijött 1975 szeptemberében, már egy világ tudta, hogy ki is az az ABBA.
Aranyévek
Az együttes sikerei egyértelműen innentől datálhatók. Ezt nem csak én mondom, mint laikus rajongó, hanem a Variety is, akik megszellőztették, hogy dokumentumfilm készül a jubileum alkalmából az 1975-öt követő évekről – és a legnagyobb megaslágerekről. Az alkotást a BBC által megbízott, többszörösen díjnyertes dokumentumfilm-készítő, James Rogan jegyzi, aki így nyilatkozott az egészről:
„Lenyűgöző élmény volt rendezőként belemerülni az ABBA történetébe a ’70-es évek viharos utazásának rendkívüli archívumán keresztül. A munkát, amit az ABBA-ról szóló dokumentumfilm készítésének puszta öröme jelent, nem lehet alábecsülni, mivel keserédes dalaik ugyanolyan visszhangosak maradnak zavaros időinkben, mint az első felvételükkor. Ez a film azt a kihívást mutatja be, amellyel svéd bandaként szembesültek, amellyel sikereket és megbecsülést szereztek a világ színpadán, és azt, hogy négy tehetség egyedülálló kombinációja milyen zenét hozott létre, amely aztán meghatározta az évtizedet, és örökre megváltoztatta a popzenét.”
