Elena Ferrante
Elena Ferrante számos regény szerzője, köztük a Brilliáns barátnőmmel kezdődő, később sikeres tévés minisorozattá adaptált, négykötetes Nápolyi regényeké, amelyek két 1944-ben született nápolyi lány élettörténetét mesélik el. Bár könyveivel világsikert aratott, Ferrante szeret az árnyékban maradni, és pontos kiléte ma sem ismert: úgy véli, hogy „a könyveknek, ha már megírták, nincs szükségük szerzőikre.” Többször érvelt amellett, hogy munkájának előfeltétele az anonimitás, és kulcsfontosságú, hogy személyazonosságát távol tartsa a reflektorfénytől. Épp ezért életéről sem tudunk túl sokat: interjúkban azt állította, hogy Nápolyban született egy varrónő lányaként, és három nővére van.
Bár néhány évvel ezelőtt számos cikk jelent meg, amelyek szerint Ferrante valódi identitását leleplezték, ezek utólag mind tévesnek bizonyultak: az eddigi jelöltekként megnevezett három személy – Marcella Marmo, Anita Raja és Domenico Starnone – mindannyian határozottan tagadtak. Kézzelfogható bizonyítékok továbbra sincsenek, és Ferrante sem mond semmit a témában. Annyi eredménye mégiscsak volt az ügynek, hogy legalább egy közepesen érdekes vita vagy diskurzus indult arról, mivel mivel tartozik vagy nem tartozik a szerző az olvasóközönségének – bár az igazsághoz ez sem vitt közelebb, és talán nem is olyan fontos.
B. Traven
A Sierra Madre kincse (magyarul: Aranyásók) szerzőjével kapcsolatban minden bizonytalan: a nevétől kezdve a születési helyén át egészen addig, hogy írásai eredetileg németül vagy angolul jelentek-e meg, senki sem tud egyetlen konkrét tényt sem biztosan állítani a férfiról (vagy esetleg nőről) – kivéve, hogy a 20. század elejének legnépszerűbb kalandregényeit írta.
Egyes források szerint Chicagóban született 1892. május 3-án Traven Torsvan néven, és norvég származású, míg mások szerint 1895-ben. Eredeti neve is kétes. A Traven Torsvan nevet az ötvenes években használta, egy akkor szerzett útlevelében, de több álneve is volt Mexikóban, ahol élt. 1947-ben, amikor a Sierra Madre kincsét megfilmesítették, egy Hal Croves nevű tanácsadó is dolgozott a forgatáson, aki állítólag nem más volt, mint Traven. Kiadóinak sem fényképet, sem életrajzot nem küldött, mert ezt magánügynek tartotta, és szerinte ennek nincs akkora jelentősége a regényeinél. Mikor az egyik újság hevesen ostromolta, hogy legalább egy képet küldjön magáról, ő csoportképet küldött, amin nem jelölte meg, hol áll, de vannak, akik szerint nincs is rajta.
Traven 1960-ban nyújtotta be utolsó regényét a kiadójának, de a stílus és a téma annyira eltérő volt a korábbiaktól, hogy a kiadó elutasította a könyvet, mivel úgy vélte, Traven elhunyt, és valaki megpróbálja felhasználni a nevét. Sokak szerint Traven valójában egy Ret Marut nevű német anarchista színész volt – de ez a név is álnévnek tűnik. Minden egyes évvel, ami eltelt a halála óta, egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy valaha is kiderül.
Walter
Az 1888 és 1895 között hét kötetben monumentális kötetben megjelent, több mint egymillió szót számláló My Secret Life (Titkos életem – magyar kiadás sajnos nincs) nem egy túlságosan jól megírt könyv: egy csapongó emlékirat-szerűség, amely folyton ismétli önmagát, és a pikáns témák ellenére (szex prostituáltakkal, szolgálólányokkal és szinte bárkivel, aki hajlandó volt rá) is elég lapos és izgalommentes. Az ok, amiért mégis figyelemre méltó mű, egyszerű: részletekbe menően mutatja be egy úriember szexuális életét a viktoriánus időkben – egy olyan korszakban, amikor ilyen kérdésekről nem sokat beszéltek, így értékes történelmi dokumentumnak számít. Az érdekességét csak fokozza, hogy a szerző kilétét soha nem sikerült meggyőzően bizonyítani. Mivel Walter kalandjai nem mindig erkölcsösek (ez a tény amellett szól, hogy ez nem fikciós mű vagy egyszerű pornográfia, amelyet memoárnak álcáztak), különösen izgalmas lenne, ha szerzőről kiderülne, hogy egy prominens személy volt, mondjuk egy politikus vagy arisztokrata – de ezt valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni.
Walter: My Secret Life (fotó: cdn.kobo.com)
John Twelve Hawks
A sci-fi író Hawks’ is szinte tökéletes névtelenségben maradt, annak ellenére, hogy regényei világszerte milliós példányszámban keltek el. Azt írta, egyrészt azért döntött az álnév mellett, miközben első regényén, az Utazón dolgozott, mert bálványozza George Orwellt (eredeti neve: Eric Arthur Blair), másrészt pedig azért, mert a regény egy olyan jövőbeli társadalomról szól, amelynek polgárai hozzászoktak ahhoz, hogy állandóan figyelik és ellenőrzik őket. Képmutatásnak érezte volna, hogy a nyilvánosságot keresse, miután megírta a magánélet és a privát szféra totális elvesztésére figyelmeztető, disztopikus történetet. Az a nagyon kevés információ, amivel Hawksról rendelkezünk, kizárólag az interjúiból és írásaiból származik, így ő napjaink egyik legrejtélyesebb írója.
James Church
Church detektívregényei Észak-Koreában játszódnak, és elég részletgazdagok, illetve bennfentesek (vagy bennfentesnek tűnők) ahhoz, hogy elhigyjük – mint állítja – egykoron hírszerző ügynök volt, aki Kelet-Ázsiában dolgozott vagy dolgozik – és akinek névtelenségben kell maradnia, mert még mindig rendszeresen utazik Észak-Koreába. Regényei egy O felügyelő nevű észak-koreai rendőr nyomozását követik, és részletesen bemutatják a felügyelő küzdelmét az ügyek felgöngyölítésével, miközben egy elnyomó és paranoid totalitárius államban él, Hogy lesz-e valaha olyan idő, amikor Church számára biztonságos lesz-e felfedni magát, azt még nem tudjuk – már ha a személyazonosságát nem tekintik valamiféle államtitoknak, és így örökre homályban marad.
Kondor Vilmos
És a végére egy magyar versenyző: „Kondor Szegeden járt egyetemre, majd Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd visszatért Magyarországra. Jelenleg egy nyugat-magyarországi gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. Feleségével, lányaival és kutyájával egy Sopron melletti kis faluban él.” A magyar irodalom legrejtélyesebb figurájának Wikipédia-oldalán évek óta ez a rövid életrajz olvasható a bűnügyi regényei borítóján szereplő biográfia alapján – épp csak annyi változott, hogy került mellé egy kérdőjel, mert ma már egészen valószínű, hogy ez a Kondor Vilmos nem létezik. A magáról alig néhány, kétes hitelességű fotót közreadó, interjút csak e-mailben vállaló írót tartották már rendőrnek, oknyomozó újságírónak és könyvipari szakembernek is, de inkognitóját a mai napig profi módon őrzi.