Gyönyörűre, szabályosan felújított egy düledező balatoni házat, most lebontatnák vele az egészet

Vad Rózsa | 2024. Szeptember 11.
Az építésügyi hatóság lebontatná a felújított balatoni házat, a tulajdonos szerint irreális a bontási határozat, mert ő mindent szabályosan csinált.

Az építésügyi hatóság el akar bontatni egy balatonakarattyai telken lévő, frissen felújított házat. Paróczi Endre két éve vette meg a telket, amin volt egy kisebb, romos ház is. Az általuk felkért statikus megállapította, hogy a düledező vityilló veszélyes, nem alkalmas arra, hogy visszaállítsák eredeti állapotát, le kell bontani – írja a Blikk. Miután lebontották a régi épületet, az eredeti alapra könnyűszerkezetes házat állítottak fel, előre összeszerelt elemekből.

Minden rendben lévőnek tűnt,

hiszen az eredeti alapra szerelt új épület még kisebb is lett egy négyzetméterrel, mint a korábbi. Endre szerint alaposan áttanulmányozták a jogszabályokat, amelyek alapján a munka felújításnak számított, amihez nem kell építési engedély. Az Endre által ismert tulajdoni lap szerint az ingatlan művelési ágból kivett, építési telek volt. Később azonban kiderült, hogy “véderdő”, egészen más építési szabályokkal, ám ez a tény a tulajdoni lapról a szabályok ellenére lemaradt.

képünk illusztráció

Tavaly nyáron az építési hatóság emberei szemlét tartottak,

majd közölték, hogy fel kell függeszteni az építkezést. Októberben másodszor is szemlét tartottak, végül idén januárban bontási határozat született a hivatalban. Endrét azóta két jogász is képviselte, ám hiába. Néhány napja már bírósági ítélet kötelezi a ház elbontására Endrét. Balatonakarattya polgármestere, Matolcsy Gyöngyi pedig feljelentette Endrééket, engedély nélküli építkezés miatt.

Meglévő épületet állítottunk helyre és az önkormányzat is tudott arról, hogy itt épület állt és áll, hiszen minden évben befizetem az építményadót

– panaszolta a Blikknek Endre. Mivel összesen körülbelül ötvenmilliót költött az ingatlanra, a férfi nem hagyja annyiban: fellebbez az ítélet ellen, de ha kell, akár az önkormányzattal szemben is kártérítési pert indít. Endre úgy gondolja, jogosan nem ért egyet az ítélettel: minden jogszabályt betartott, a tulajdoni lap alapján pedig mindent úgy csinált, ahogy kellett.

Exit mobile version