„Hiába engedi a szabályozás, az emberek nagy része már nem akar több gyereket”

A kínai egykepolitika korszaka ugyan már véget ért, de a hatásai még ma is érződnek. Számos olyan család maradt, akinek traumatikus élmény volt, hogy meg kellett állniuk egy gyereknél. Jianjie Lin rendező első nagyjátékfilmje a Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, majd a Berlinalén folytatta a sikeres útját. Az Egy család rövid történetében a rendező egy olyan családot mutat be, melyen mély nyomot hagyott az egykepolitika, és akik komoly dilemmába kerülnek, amikor a kamasz fiuk apja által elhanyagolt osztálytársa közel kerül hozzájuk. Először csak segíteni szeretnének a fiúnak, aki az elnyomott szülői ösztöneiket is előhozza. Az izgalmas film rendezője a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál vendége volt, ott beszélgettünk.

A kínai egykepolitika nemzetközileg is nagy figyelmet keltett. Ritka, hogy egy belpolitikai döntés világszerte ekkora visszhangot kapjon. Mit gondolsz, ez minek volt köszönhető?

Ez összefügg azzal, hogy a törvény nagyon sokáig, nagyjából harminc éven át volt érvényben, ráadásul a születésszabályozás témája nagyon sok helyen érzékeny területnek számít a nyugati világban.

Az egykepolitika vége milyen hatással bírt a kínai társadalomra nézve?

Amikor elkezdték a szabályok lazítását, még sok olyan emberrel lehetett találkozni, akik szerettek volna több gyereket, de nagyon gyorsan látszani kezdtek azok a dolgok is, melyek fékezték a lelkesedést.

A kormány próbál segíteni ezen: különféle ösztönzőket és kedvezményeket vetnek be a nőknél, hogy bátorítsák őket az újabb gyerekvállalásra. Hosszabb lett például a fizetett szülési szabadság. Nincs könnyű dolguk, ugyanis a kínai társadalom nagyon megváltozott. Az emberek vágya nem az, hogy minél nagyobb családjuk legyen, inkább karriert akarnak, jó életben reménykednek, biztonságra vágynak, egyszerűen szeretnének túlélni. A gyerekvállalás továbbra is része a fiatalok terveinek, de már nem feltétlenül a legfontosabb része.

A filmed egyik főszereplője egy egyke kamaszfiú, akinek az egyik problémája pont az, hogy túl sok figyelmet kap a szüleitől, és ez teher neki. Sok egyke gyerek küzd ezzel az érzéssel?

Ez az egyke gyerekek valósága. Van, akinek ez egyáltalán nem okoz problémát, van, aki jól viseli, és van, akit nagyon zavar, mint a filmem egyik szereplőjét. Bizonyos szempontból Tu Wei is élvezi ezt, hiszen ő a kis uralkodó a családjában, és az esetek többségében megkapja, amit akar, ugyanakkor terhes számára a sok elvárás a szülei részéről, és az, hogy megfeleljen nekik. A filmben szándékosan mutatok több családot is, hogy bemutassam, melyik hogyan birkózik meg ezzel a teherrel. De az tény, hogy

A filmben van egy jelenet, amikor Tu Wei édesanyja arról mesél, mennyire megviselte, hogy annak idején abortusza volt. Miért tartottad ezt fontosnak?

Bár a film története univerzális, vannak speciálisan Kínára jellemző elemei, melyek az egykepolitikához kapcsolódnak. Nem akartam a témát szájbarágósan megközelíteni, de úgy éreztem, hogy a háttérben jelen kell lennie. A nő abban a jelenetben nem akar erre visszaemlékezni, mert annyira fájdalmas emlék, de fontosnak tartja, hogy emlékeztesse rá a férjét. Úgy éreztem, fontos bemutatni, hogy traumát jelentett számára, hogy nem lehetett második gyereke, és ezért is ennyire nyitott, amikor a fia új barátja személyében elkezdheti úgy érezni, mintha az élet mégis hozott volna egy második gyereket az életébe. Sok nőben hagyott mély nyomot, hogy bár szerettek volna, nem szülhettek egynél több gyereket.

Az abortusz sajnos ismét forró témának számít, elsősorban az Egyesült Államokban történteknek köszönhetően. Kínában hogyan kezelik az abortusz témáját?

A kínai társadalom toleránsabb lett az abortuszt illetően, nem sorolható a rendkívül érzékeny témák közé. Ha valaki az abortusz mellett dönt, megkeresheti a szükséges szakorvost, hogy segítsen neki.

Az Egy család rövid története nem thriller, de időnként mégis használsz feszültségkeltő, thrilleres elemeket.

Szándékosan tettem meg egy kiismerhetetlen karaktert a főszereplőmmé. Yan Shuo-t tarthatod ártatlan fiúnak és számító manipulátornak is.

Mintha mindig pont azt mondaná, amit a barátja szülei hallani akarnak…

Nem tudod eldönteni, hogy önmagát adja vagy csak azt mondja, ami a legjobb neki. Valóban ő a tökéletes gyerek a család számára, vagy csak mindent megtesz azért, hogy annak higgyék? Nézed őket, és azt érzed, hogy hozzájuk tartozik, csak épp rossz családba született. A filmekben ritka az ilyen karakter, és ha találkozol is vele, általában thrillerekben látod, ezért is használtam thrilleres elemeket. Forgatókönyv formájában nehéz volt ezt éreztetnem, de a film nyelvén, a megfelelő színész segítségével már hatásosan működött. Ehhez minimalista színészi játékra volt szükség, pont annyit kellett adnia, hogy érdekelje a közönséget, és többet akarjanak tudni róla.

Olykor úgy fest, mintha szándékosan igazodni próbálna a család igényeihez. Egy korai jelenetben, amikor ruhát akarnak adni neki, ő elmondja, hogy nem szereti a fehér ruhákat, a film utolsó harmadában viszont fontos, hogy fehér pulóverben mutatod.

Lehet ezt puszta alkalmazkodásnak is tekinteni, és szerintem az alkalmazkodásban nincs semmi rossz. A film arról szól, hogy Yan Shuo megérkezik ebbe a családba, és látjuk, ahogyan megváltoztatja a családon belüli dinamikákat, ugyanakkor közben ő maga is változik. A ruhás jelenetek arra is jók, hogy ismét megkérdőjelezzük a karaktert és az ő szándékait. A fehér ruha pedig többletjelentéssel is bír. A fehér a tisztaság, az angyalok színe. A film elején a legtöbb néző valószínűleg egyfajta vírusként tekint majd Yan Shuora, aki megtámadja ezt a családot, de a film végén talán azon gondolkodnak majd, hogy nem lehet, hogy valójában egy angyalt hittek vírusnak? Ördög vagy angyal? Ez itt a kérdés.

Biológusnak készültél, majd elbizonytalanodtál, és filmkészítő lett belőled. Úgy tudom, hogy volt egy pont, amikor filmkészítőként is elbizonytalanodtál. Mikor tudtad elhinni, hogy most már végérvényesen filmrendező vagy?

Ez nem egy pillanathoz köthető, inkább egy folyamat volt. Az ember folyamatosan felteszi magának a kérdést, hogy „Vajon tényleg elég jó vagyok?”, és várja a visszaigazolásokat. Elkészült két rövidfilmem, amikre ugyan nem kaptam kirobbanóan jó reakciókat, de alapvetően inkább dicsérték őket, és rengeteget tanultam a készítésük közben. De a legtöbbet kétségtelenül az Egy család rövid története munkálatai során tanultam, és észrevettem, hogy a kreatív folyamat minden fázisát élvezem. De az ember sosem dőlhet hátra, időről időre meg kell kérdőjeleznie magát, mert csak így lehet fejlődni. Az biztos, hogy ez a film adott annyi sikerélményt, hogy most úgy érzem, még hosszú ideig filmkészítéssel szeretnék foglalkozni.

A szüleid nem csalódtak benned, hogy otthagytad a biológus pályát és egy teljesen új dologba fogtál?

Az biztos, hogy nagyon meglepte őket. Nem igazán értették a döntésem okát, de ezért nem haragudhatok rájuk, hiszen a művészi pálya nem tartozik a legbiztonságosabbak közé. A legtöbb szülő nem ilyen bizonytalan jövőt szán a gyermekének. Mostanra már valamennyire megbarátkoztak a gondolattal, hogy ezt fogom csinálni, és a film sikerének hatására azt is látják, hogy lehet jövőm a szakmában.

Egyke fiúgyerek vagy, és két egyke fiúgyerek a főszereplőd. Felmerül a kérdés: használsz önéletrajzi elemeket a filmedben?

A történet szintjén nem használok önéletrajzi elemeket, de ettől még vannak nagyon személyes részek a filmben. Az, hogy időnként egy mikroszkópon keresztül tanulmányozom őket nyilván visszautalás a biológusi múltamra. Ezen felül azt is jól ismerem, milyen nyomás helyeződik egy egyke gyerekre a szülei részéről, amikor ezeket a jeleneteket írtam, tudtam miből táplálkozni. Nagyon nehéz helyzet, hogy amikor az ember a felnőttkor küszöbén áll, el kell döntenie, hogy elfogadja-e azt a sorsot, amit a szülei szánnak neki, vagy szembe mer szállni velük, hogy a saját útját járja. A film ezen része nagyon személyes, közben mégis univerzális. Megtörtént velem, megtörtént rengeteg barátommal és ismerősömmel és sok-sok emberrel szerte a világon.

Nagyon érdekes a két egyke fiú közti dinamika a filmben. Mindketten csinálnak elég antipatikus dolgokat, mégis mind a ketten kedvelhetők maradnak. Hogyan találtál rá az őket játszó színészekre?

Amikor a forgatókönyvet írtam, fontos volt, hogy a nézők mindkét fiú iránt érezzenek szimpátiát. A thrilleres feszültség ugyanis csak abban az esetben működhet köztük, ha nézőként mindkettővel rokonszenvezel, aztán a film során váltakozik, hogy épp melyikük iránt érzel több szimpátiát. Több száz fiatal srác bemutatkozó videóját megnéztem, közülük húszat találtam elég jónak ahhoz, hogy velük személyesen is elbeszélgessek. Vicces, hogy ők ketten voltak az elsők, akiket megnéztem.

Az egyikük nyugodt volt és csendes, viszont amikor megszólalt, mindenki rá figyelt, érdekelte az embereket. A másik srácon láttam, hogy bizonyítani akar, meg akarja mutatni, mennyire jó. Nyitott volt, őszinte és pont olyan nyugtalan energia sugárzott belőle, mint amire szükségem volt. Olyan fiúkat kerestem, akik nemcsak eljátsszák a karaktert, hanem a személyiségük is beépül a karaktereikbe.

Kínában hogyan fogadták a filmedet a nézők?

Még csak fesztiválokon játszották, az országos premier később lesz. Sokan szerették, de úgy láttam, hogy sok néző nem igazán értette. Az Egy család rövid története ugyan a valóságból indul ki, de mégsem szociorealista módon mutatja be a szereplőket. Kínában az artfilmek nézői hozzászoktak a szociorealizmushoz, a rendkívül valóságszagú megközelítéshez, az én filmem pedig ugyan a valóságban gyökeredzik, mégis inkább allegóriaként tekintek rá, ezzel pedig nem minden néző tud mit kezdeni.

A filmed ugyan egyetlen, meg nem nevezett nagyvárosban játszódik, több kínai városban forgattad. Miért volt erre szükség?

Kína modern arcát szerettem volna bemutatni, és mivel nem akartam a sztorit egy kimondott városhoz kötni, megengedhettem magamnak, hogy a modern kínai városképemet több város elemeiből rakjam össze.

Az általad bemutatott világ, sőt a középpontban álló család élete is erősen emlékeztet arra, amit egy modern nyugat-európai nagyvárosban élő családnál is láthatnánk.

Pontosan. Ez is azt szolgálja, hogy a történet univerzálisnak hasson. Bár a sztori Kínában esik meg, akár máshol is megtörténhetne. A globalizmus erősen jelen van Kínában is, a középosztály jó része számára nagyon vonzó ez a filmben bemutatott, elsőre kicsit nyugatiasnak tűnő életforma. Ugyanakkor fontosak számukra a kínai gyökereik is, és ezt láthatod is a filmben a család lakásában. Elsőre a lakásuk designja a letisztult, modern skandináv vonalat idézi, de ha jobban körbenézel, számos Kínára jellemző díszítőelemet vehetsz észre benne. Az édesapa fiatalon nyugaton tanult, ezért is tartottam fontosnak megmutatni, hogy ez az ízlésére is nagy hatással bírt, ugyanakkor legalább ennyire fontos számára a kínai identitása is.

Az Egy család rövid története magyar premierje a CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a film már látható a magyar mozik műsorán.