Jefferson Airplane: White Rabbit (1967)
Mikor szólal meg: Ha valamelyik szereplő pszichedelikus kábítószert fogyaszt, az álom és valóság határán egyensúlyoz, a tudatát tágítja valamilyen módon, ilyesmi, akkor úgy 80 százalék esély van arra, hogy ez a dal fog felcsendülni közben.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Félelem és reszketés Las Vegasban, Játsz/ma, Mátrix: Feltámadások, A szakasz stb.
Az előadó: A Jefferson Airplane volt a politika, szex és drogok által fűtött, hatvanas évekbeli ellenkulturális mozgalmak poszterzenekara, az ún. San Francisco Sound legfőbb letéteményese, a hippikultúra első számú sztárja, köszönhetően egyrészt a korabeli pszichedelikus-rock standardjaihoz képest kifejezetten fülbemászó dalaiknak, valamint a korábban modellként is dolgozó énekesnő, Grace Slick ellenállhatatlan karizmájának és teátrális előadásmódjának.
Az együttes 1967-es nagylemeze, a Surrealistic Pillow nyugodtan nevezhető a szerelem nyara hivatalos soundtrackjének is.
The Clash: London Calling (1979)
Mikor szólal meg: Tisztelt nézők, épp Londonban járunk (vagy úgy általában Nagy-Britanniában, mindegy), ha esetleg nem tűnt volna fel, ráadásul ez a London egy kicsit mocskos, kicsit veszélyes, de azért igen pezsgő és izgalmas nagyváros! – üzeni a nem túl szofisztikált dalválasztással a rendező (vagy a music supervisor). De alkalmas lehet arra is, hogy egy brit karakter származását hangsúlyozza.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Halj meg máskor, Jóbarátok, Felhangolva, Billy Elliot stb.
Az előadó: Az eleinte még a klasszikus brit punk élvonalához tartozó, a későbbiekben már inkább afféle punk szellemiségű, eklektikus popzenét játszó Clash-t általában még azok is el szokták ismerni, akik valami teljesen hallgathatatlan csörömpölésnek tartják az egész műfajt.
A zenekar tettre kész volt és ambiciózus, fel tudott mutatni nagy slágereket és egy karizmatikus frontembert, amelyekért lehetett rajongani, és volt programja, ami mögé fel lehetett sorakozni. A tagok tudtak játszani a hangszereiken, bátran kísérleteztek más zenei stílusokkal, ráadásul mindig úgy néztek ki (legkivált a basszusgitáros Paul Simonon), mintha éppen abban pillanatban léptek volna le a kifutóról vagy valamilyen divatos magazin címlapjáról.
Carl Douglas: Kung Fu Fighting (1974)
Mikor szólal meg: Amikor valaki verekszik (netán tényleg kungfuzik), de többnyire vicces, ügyefogyott és/vagy maximálisan családbarát módon.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Beverly Hills-i nindzsa, Kung Fu Panda, A nevem Earl, Oviapu stb.
Az előadó: A jamaicai születésű soul/disco-énekes, Carl Douglas a one-hit-wonder, vagyis az egyslágeres csoda tankönyvi példája; valószínűleg nincs olyan ember, aki a hetvenes évek elején kibontakozó kungfufilmes őrületet meglovagoló Kung Fu Fightingon kívül hallott volna tőle bármilyen más számot.
A Wikipedia szerint Douglas amúgy még él, idén múlt 82 éves, és 1978 óta nem adott ki új lemezt vagy bármiféle zenét.
Rolling Stones: Gimme Shelter (1969)
Mikor szólal meg: Ha bármilyen Scorsese-filmet nézünk. Egyébként meg akkor, ha valami baljóslatú, nagy jelentőségű dolog készülődik a láthatáron, és már-már kézzelfogható a feszültség.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Nagymenők, Casino, A tégla – és ezek csak a Scorsese-filmek
Az előadó: Hát, a The Rolling Stones együttes.
George Thorogood and the Destroyers: Bad To The Bone (1982)
Mikor szólal meg: Az éjszaka is napszemüveget viselő, tökös/vagány/rosszfiú karakterek bevonulózenéjeként használatos, de azért inkább viccesen-ironikusan. Vagy akkor, ha a figura komikusan módon nem tökös/vagány/rosszfiú, de egy ihletett pillanatban annak akar látszani.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Terminátor 2, Hawaii Five-0, Egy rém rendes család, Megaagy, Apád-anyád idejöjjön stb.
Az előadó: Az Európában talán kevéssé ismert, azonban szülőhazájában, az Egyesült Államokban valódi intézmények számító énekes-gitáros-dalszerző George Thorogood volt az a zenész, aki a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején, az új hullám, a stadionrock, a szintetizátorok és a dobgépek uralta korszellem dacára újra divatossá tudta tenni a nyers, földközeli, munkás-paraszt blues-rockot.
Yello: Oh Yeah (1985)
Mikor szólal meg: Ha valaki ŐRÜLTEN szexi és/vagy ŐRÜLTEN szexelni akar.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Dupla vagy semmi, Simpsons, Kutyám, Jerry Lee, Papa, én nő vagyok stb.
Az előadó: Az elektropop egyik úttörőjeként számon tartott svájci Yello hosszú karrierje során mindvégig ügyesen egyensúlyozott a vicces novelty és a hi-tech popzene között.
Az együttes sikerének alapvetően három fontos, és azonnal felismerhető összetevője volt: a dúsgazdag zürichi bankárcsaládból származó, leginkább egy hibbant arisztokratára emlékeztető Dieter Meier nonszensz szövegelése-hadarása, a szintis-zeneszerző-mindenes Boris Blank (illetve az első három, még trióként rögzített lemezen Carlos Peron) furcsa, nem ritkán idétlen hangmintákkal és zajokkal megpakolt, de mindig táncolható és fülbemászó szerzeményei, valamint a bizarr, ám többnyire igen emlékezetes videóklipek. A Yello egyébként ma is létezik, utoljára 2020-ban jött ki lemezük.
Marvin Gaye: Let’s Get It On (1973)
Mikor szólal meg: Mivel ez a dal gyakorlatilag egy kozmikus orgazmusba torkolló, hosszan elnyújtott, fülledt és szenvedélyes szexuális előjáték popzenei megfelelője, nem nehéz kitalálni.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Minek sorolnánk, a kettővel lejjebbi videóban látható egy remek válogatás.
Az előadó: A Motown hercegének is nevezett, dalszerzőként, énekesként és vizionáriusként egyaránt utolérhetetlen Marvin Gaye a fekete popzene egyik legfontosabb alakja, érdemei felsorolásába inkább bele sem kezdünk, szóval maradjunk annyiban, hogy nélküle egészen más lenne a soul, a funk, a disco, az R&B és a többi.
Két csúcslemeze az 1971-es What’s Going On, illetve az 1973-as Let’s Get It On: előbbi erősen politikus, utóbbi pedig fokozhatatlanul szexuális. Gaye viszonylag fiatalon, mindössze 44 évesen halt meg – 1984-ben a saját apja lőtte keresztül a szívét egy veszekedést követően.
Creedence Clearwater Revival: Bármi (kb. 1968-1970)
Mikor szólal meg: Talán már az Amerikai Egyesült Államok alkotmányában is rögzítették, hogy ha egy film vagy egy sorozat (vagy videójáték!) bármilyen módon is érinti a vietnámi háború témáját, akkor el kell hangzania benne legalább egy CCR-számnak: lehetőleg a Fortunate Sonnak vagy a Run Trough The Jungle-nek, de a lista szinte végtelen (erről itt olvasható egy hosszabb cikk angolul).
Futottak még:
Jimi Hendrix: All Along The Watchtower (1968) – Jól jöhet, ha szereplőink kábítószert fogyasztanak a hatvanas évek Amerikájában, de akkor is, ha távoli, vadregényes dzsungelekben űzik a vietkongokat. (ez egyébként egy Bob Dylan-feldolgozás, de Hendrix verziója jóval ismertebb, mint az eredeti)
Buffalo Springfield: For What It’s Worth (1966) – ez egy igazi jolly joker: kábítószerezős, vietnámos és valamiféle általános hatvanas évekbeli nosztalgiát kifejező jelenetekben egyaránt sikerrel bevethető.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Minden egyes vietnámi háborús filmben (a Forrest Gumpba egyébként az összeset belepakolták)
Az előadó: A John Fogerty énekes-gitáros-dalszerző által vezetett Creedence Clearwater Revival volt talán a legamerikaibb hangzású amerikai rockzenekar; Jimi Hendrix a poptörténelem első igazi gitárhőse; a pszichedelikus folk-rockban utazó Buffalo Springfield pedig leginkább erről a slágeréről ismert, illetve arról, hogy itt kezdte pályafutását Neil Young és Stephen Stills.
Lynyrd Skynyrd: Sweet Home Alabama (1974)
Mikor szólal meg: Kedves közönség, íme: az amerikai Dél! Lakói számára fontosak az ún. Régi Értékek, a család, a hagyományok, naphosszat a Bibliát forgatják, kemények, becsületesek és nem ijednek meg a fizikai munkától. Vagy: bunkók, rasszisták, sörözdobozokra lövöldöznek és az unokatestvéreikkel házasodnak – szóval hallgassuk meg most ezt a dalt.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Con Air – Fegyencjárat, Mindenütt nő (eredeti címe: Sweet Home Alabama), Gru, Kismocsok, Forrest Gump stb.
Az előadó: Az ún. southern rock legemblematikusabb zenekara, az egyébként nem Alabamából, hanem a floridai Jacksonville-ből indult Lynyrd Skynyrd zenéjében, megjelenésében és attitűdjében egyaránt maximálisan megtestesítette a fentebb már részletezett amerikai déli ethoszt és büszkeséget, az együttes nagy slágerei – Sweet Home Alabama, Free Bird, Simple Man – pedig máig kirobbanthatatlanok az amerikai classic rock rádiók kínálatából.
A zenekar pályafutását 1977-ben egy tragikus repülőgépbaleset törte ketté, amelyben egyebek mellett az énekes Ronnie Van Zant és a gitáros Steve Gaines is életüket vesztették. Noha a Lynyrd Skynyrd máig nagy érdeklődés mellett koncertezik (és állítólag még új lemez is készül), eredeti tagok már nincsenek benne: az utolsó túlélő, az alapító gitáros Gary Rossington tavaly tavasszal hunyt el.
Leonard Cohen: Hallelujah (1984)
Mikor szólal meg: Ha nagyon meg kell hatódni valami montázson, de a rendező nem bízik eléggé a saját, illetve a színészei képességeiben. (mondjuk nem feltétlenül az eredeti változatot szokták berakni, hanem valami feldolgozást, mondjuk Jeff Buckleytól, John Cale-től vagy Rufus Wainwrighttól)
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Az internet szerint az elmúlt kb. 25 évben bemutatott tévésorozatok nagy részében, amit mi készséggel elhiszünk. Na meg persze a Shrekben.
Az előadó: Az íróként-költőként induló, első nagylemezét csak 1967-ben, 33 évesen megjelentető, mindig makulátlanul elegáns és mindig enigmatikus Leonard Cohen a popzene, a költészet, a színház és a spiritualitás addig járatlan határvidékeit kutatta kitartó kíváncsisággal, egészen 2016-ban, 82 éves korában bekövetkezett haláláig.
Spandau Ballet: True (1983)
Mikor szólal meg: Ha a filmben van romantikus csetlés-botlás, netán lassúzós jelenet, vagy ha egyenesen a nyolcvanas években játszódik, esetleg arra a korszakra utal, akkor egy ponton egész biztosan.
Filmek és sorozatok, amelyekben hallható: Tizenhat szál gyertya, Nászok ásza, Modern család, Charlie angyalai stb.
Az előadó: A londoni Spandau Ballet jól fésült brit úrifiúknak kinéző – amúgy munkásosztálybeli családokból származó – tagjai eredetileg a punkmozgalom hatására kezdtek zenélni, majd egy kicsit belekaptak a posztpunkba és az újhullámba, hogy aztán hamar kikössenek a jóval fogyaszthatóbb, ellenállhatatlanul slágeres funkos-diszkós-soulos-szintis popzenénél, amellyel aztán nem csak szűkebb zsánerük – az ún. új romantika -, hanem az egész korszak egyik legnépszerűbb zenekarává váltak, és még Amerikát is meg tudták hódítani.
Ehhez persze kellett egy olyan zseniális dalszerző, mint a gitáros Gary Kemp, valamint egy olyan frontember – nevezetesen Tony Hadley -, aki egyszerre tudta hozni David Bowie-t és Frank Sinatrát.
(Bár a lista még hosszan folytatható, így a végén egy zárójelben azért még jegyezzük meg, hogy három – amúgy igen erős – versenyzővel direkt nem foglalkoztunk, mivel ezek eleve filmekhez íródtak: Bee Gees: Stayin’ Alive, Vangelis: Chariots of Fire és persze a Somewhere Over The Rainbow, illetve rövid hezitálás után kizártuk a Steppenwolf: Born To Be Wildot is, mert az meg olyan, mintha direkt a Szelíd motorosokhoz készült volna.)
