Vallásról és hitről nem szívesen cseveg az ember. Talán azért, mert a téma túl mély ahhoz, hogy egy könnyed beszélgetés részéve tegyük. Talán azért, mert túl személyes. Talán attól tartunk, hogy a hitünk – vagy épp a hitetlenségünk – miatt a másik megbélyegez minket. Talán nem érezzük úgy, hogy bármi igazán fontosat vagy mélyet tudnánk mondani a témában. Nem akarjuk megbántani a másikat, de azt sem szeretnénk, hogy ő megbántson minket.
Viszont létezik egy helyzet, amikor kizárólag a hitről, vallásról és Istenről beszélgethetünk: ha hittérítőkkel állunk szóba. Hugh Granthez ketten is bekopognak. Nagyon hamar megbánják.
Vendégségben
Mr. Reed pont olyan fickónak néz ki, aki a légynek sem tudna ártani. Otthonos kardigánt visel, vastag olvasószemüveget, kicsit hebeg-habog, de kedves mosolyú és modorú, megnyerő és pont úgy fogadja a házába bekopogókat, mintha épp most állt volna fel a pattogó tűzhely mellől a karosszékből, ahol épp keresztrejtvényt fejtett.
Barnes és Paxton nővér, a két fiatal, mormon hittérítő még véletlenül sem akar zavarni. Bár Mr. Reed maga mondta a városban, hogy örömmel beszélgetne az egyházuk misszionáriusaival, ha épp a háza közelében járnak, de ettől még egyáltalán nem sértődnek meg, ha elküldi őket. De Mr. Reed sosem tenne ilyet. Ő ahhoz túl vendégszerető pasas.
Hugh Grant, Sophie Thatcher és Chloe East az Eretnek c. filmben (2024)
Ráadásul odakint zuhog az eső, a két lány már most bőrig ázott: kinek lenne szíve azt mondani, hogy ázzanak tovább? Csakhogy a szigorú szabályok szerint Barnes és Paxton nővér csak akkor mehet be Mr. Reedhez, ha a házban nemcsak ő tartózkodik, hanem van ott egy nő is. Mr. Reed gyorsan biztosítja őket arról, hogy Mrs. Reed is ott van, csak valamit épp szöszöl, de hamarosan csatlakozik hozzájuk.
A lányok kicsit hezitálnak, aztán a meleg szoba lehetősége, a kínált áfonyás pite és Reed úr kedves mosolya meggyőzi őket, és elfogadják az invitálást. Belépnek, az ajtó becsukódik mögöttük. Leülnek a fotelekbe. Mr. Reed azt mondja, kezdjék el, Mrs. Reed hamarosan csatlakozik hozzájuk. Telik az idő, de Mrs. Reed csak nem jön. Felmerül bennük a kérdés: egyáltalán létezik Mrs. Reed?
Hugh Grant új oldala
Mióta Hugh Grant úgy döntött, nem elégszik meg azzal, amire Hollywood két évtizeden keresztül használta őt, egyike lett az angolszász filmművészet egyik legizgalmasabb színészeinek. A változást a Felhőatlasz hozta el, azóta pedig maga mögött hagyva a romantikus vígjátékok kissé csetlő-botló jófiúit emberünk egészen látványosan tágította ki a határait. Feltűnő módon abszolút főszereplőből, sőt filmsztárból átváltozott karakterszínésszé, a főszerepeket mellékszerepek váltották fel a karrierjében.
Lehet, hogy a vásznon már kevesebb időt tölt, de a jelenléte még sosem volt ilyen erős.
Grant igazi scene stealer lett, aki még egy gyengébb filmben is képes emlékezetes alakítást nyújtani, ellopva a reflektorfényt a társai elől. Sem az Úriemberekben, sem a Wonkában, sem a Dungeons & Dragonsban nem ő állt a középpontban, mégis ő az egyik első, aki eszünkbe jut ezekből a filmekből.
De az emlékezetes mellékszerepek mellett talált magának egy másik szenvedélyt is: csodálatos főgonoszokat játszik. Már a Felhőatlasz kannibáljaként is emlékezetes volt, de a Tudhattad volna című HBO-thriller kettős életű figurájaként bontakozott csak ki igazán, hogy aztán mindezt megfejelje a Paddington 2-ban egy raklapnyi rendkívül szórakoztató ripacssággal és hiúsággal.
Grant 64 évesen valósággal lubickol a jobbnál jobb szerepekben, és ha van szerep, amivel megkoronázza a pályafutása mostani szakaszát, egyértelműen az Eretnek Mr. Reedje az.
Jön a horror!
Mr. Reed nagy trükkje az, hogy
Hugh Grant valójában pont ugyanazt csinálja itt is, amit régen a romantikus vígjátékaiban szokott. Ártalmatlan(nak tűnő), elegáns, illedelmes, jó beszélőkéjű, olykor azért csípőseket is mondó, sármos, sajátos humorú pasas, akiről olykor nehéz eldönteni, hogy mikor beszél komolyan és mikor humorizál. Az Eretnek ragyogóan használja Grant adottságait. A két otthonába invitált hittérítő ugyan gyorsan megérzi, hogy valami nem stimmel, de a veszély sokáig egyáltalán nem konkretizálódik. Olyan érzésük van, hogy egy kicsit kellemetlenkedő emberrel beszélgetnek, de az – legalábbis eleinte – eszükbe sem jut, hogy akár az életük is veszélyben lehet. Ahhoz egyszerűen túl jó modorú a fickó.
Elsőre csak Mr. Reed kérdései gyanúsak.
- Tényleg úgy gondolják, hogy a mormonizmus választ ad az imáikra a spirituális útmutatás és az üdvösség szempontjából?
- A személyes hitrendszerük közvetlen isteni kapcsolatból fakad, vagy csak másodkézből származó bölcsesség, amit kérdés nélkül elfogadtak?
- És vajon mit gondol a két lány a többnejűség gyakorlatáról.
Eretnek (2024)
Egy idő után úgy tűnik, hogy Barnes és Paxton nővér valójában semmit nem tud mondani Mr. Reednek a vallásukról, amit ne tudna. Mr. Reed látszólag mindent tud minden vallásról. És ezt a tudást arra használja, hogy a félelmetes játékaival elérje: a két lány megértse a félelmetesen trükkös érvrendszere mögött húzódó okokat.
Az Eretnek briliáns és ravasz párbeszédek sokaságát szabadítja ránk, és öröm látni, hogy Hugh Grant a két fiatal színésztársából, a mormon hittérítőket alakító Chloe Eastből és Sophie Thatcherből is a legjobbat hozza ki. A film egy háromszereplő kamarathriller, amire csak azért nem mondom azt, hogy mestermű, mert a rendezőpárosa, Scott Beck és Bryan Woods (65) nagyjából a játékidő közel 2/3-nál elveszítik a bátorságukat.
Ahogy a film átmegy lélektani thrillerből valódi horrorba, úgy tűnik el az eredetisége is. A sziporkázó hangnemet felváltják az ismerős forgatókönyvírói, zsánerfilmes fordulatok, és bár az Eretnek ekkor sem válik rossz filmmé, a végén azt kívánjuk: bár végig a beszélgetésnél maradtak volna. Hugh Grant Mr. Reedjét ettől még most rögtön írjuk fel minden idők legvérfagyasztóbb filmes gonoszainak listájára.
Az Eretnek november 21-től látható a mozik műsorán.
