Több száz olyan kozmikus eseményt ismerünk, amely teljesen eltörölheti az életet a bolygónkon. Nagy energiájú napkitörések, kataklizmikus becsapódások, gammakitörések, egy közeli szupernóva, és így tovább. Annak az esélye azonban, hogy a Földet egy életet kioltó globális katasztrófa érje, valójában meglehetősen csekély.
De tudjuk, hogy közeleg. A csillagászok szerint a Nap fényessége egymilliárd évente körülbelül 6 százalékkal növekszik. Bár a 6 százalék nem tűnik soknak, ez elég ahhoz, hogy bolygónk 1,1 milliárd év alatt alkalmatlanná váljon az általunk ismert élet számára.
A világegyetem végét azonban egy kicsit nehezebb megjósolni; de persze ez nem akadályozta meg a tudósokat abban, hogy különböző (és a téma vészjósló komolyságához képest meglehetősen vicces nevű) elméleteket állítsanak fel az univerzum totális megsemmisülésével kapcsolatban.
Ez a négy legvalószínűbb lehetőség:
Nagy szétszakadás
A világegyetem folyamatosan tágul, ami nagy valószínűséggel egy rejtélyes energiaforma, az úgynevezett sötét energia miatt történik. A nagy szétszakadás modellje szerint ez a tágulás a végtelenségig folytatódik – amíg a galaxisok, csillagok, bolygók és az anyag (még az anyagot alkotó szubatomi építőelemek is) nem képesek többé összetartani magukat: ekkor – minő meglepetés – szétszakadnak. Az, hogy ez valóban megtörténik-e, a kritikus sűrűségtől függ (ami a határérték az örökké táguló nyitott modellek és az újra összeomló zárt modellek között).
Ez az esemény nagyjából 22 milliárd év múlva következik be (már ha bekövetkezik), amikor a Nap központi csillagból vörös óriássá, majd fehér törpévé változott, és ennek során minden bizonnyal a Földet is sikeresen elhamvasztotta. De ha a bolygónknak mégis sikerülne épségben túlélnie a Nap kataklizmaszerű átalakulását, körülbelül 30 perccel a nagy finálé előtt így is felrobbanna, szóval mindegy.
A Nap elhamvasztja a Földet (forrás: Getty Images)
Nagy fagyás
Ezen elmélet szerint az univerzum ugyancsak egyre növekvő sebességgel tágul tovább. Eközben a hő szétterül az űrben, a sűrűsége drámaian lecsökken, a galaxisok, csillagok és bolygók egyre messzebb húzódnak egymástól; emiatt egyrészt minden olyan távol lesz, hogy az égitestek fénye sehova nem jut el,
így totális, halott sötétség fog uralkodni az égbolton,
másrészt a csillagkeletkezéshez szükséges nyersanyag sem lesz többé elérhető, a fények pedig lassan örökre kialszanak.
Egyre hidegebb és hidegebb lesz, amíg a hőmérséklet az egész univerzumban el nem éri az abszolút nullát, ahol minden mozgás megáll. Egy ilyen helyen semmi sem létezhet, mivel szó szerint nincs energia. Ez az a pont, ahol az univerzum eljut az entrópia maximális állapotába, a galaxisok pedig halott csillagok maradványaival teli koporsókká válnak. Sok tudós szerint ez az egyik legvalószínűbb forgatókönyv.
Nagy reccs
Ebben a modellben a világegyetem tágulása nem folytatódik örökké. Egy meghatározatlan időtartam (valószínűleg több trillió év) elteltével, ha az univerzum átlagos sűrűsége elegendő lenne ahhoz, hogy megállítsa a tágulást, az univerzum elkezdene magába omlani. Végül az összes létező anyag és részecske egy szupersűrű állapotba (talán egy fekete lyukszerű szingularitásba) húzódna össze.
Egy ilyen esemény talán már megtörtént korábban is. Némely tudósok úgy vélik, hogy az általunk látott világegyetem az ősrobbanás ciklikus ismétlődésének eredménye, ahol az első kozmológiai esemény egy korábbi világegyetem összeomlása után következett be;
vagyis a világegyetem már megszámlálhatatlan alkalommal megsemmisült, majd újjászületett,
és ez így megy tovább a végtelenségig (vagy talán még azon is túl).
Ezt nevezik konformális ciklikus kozmológiának. Az első két forgatókönyvvel ellentétben ez a modell arra támaszkodik, hogy a világegyetem geometriája zárt (mint egy gömbfelület). Egy ilyen esemény olyan lenne, mint egyetlen lélegzetvétel: az univerzum kifújná a Nagy Bummot, és belélegezné a Nagy Reccset.
Apokaliptikus fantáziatájkép (forrás: Getty Images)
Nagy szürcsölés
Ez az elmélet – amely alapvetően a Higgs-bozon, vagyis az isteni részecske felfedezésén alapszik – csupán pár éve látott napvilágot. Eszerint a világegyetem vákuuma eredendően instabil lehet, talán egy örökös metastabil állapotban létezik. Ha pedig tényleg ez a helyzet, akkor a mi univerzumunkban katasztrofális esemény következhetne be, amikor egy másik alternatív univerzumból származó buborék megjelenik a miénkben. Ha ez a buborék alacsonyabb energiájú állapotban létezik, mint a mi buborékunk. a világegyetem teljesen megsemmisülhet.
Lényegében ez a mi univerzumunkban lévő összes anyagban lévő összes proton bomlását okozná.
Ami még ijesztőbb, hogy ez a vákuum-metastabilitási esemény gyakorlatilag bármelyik pillanatban megtörténhet, bárhol a világegyetemünkben. A buborék kipukkad, és fénysebességgel tágulni kezd amíg el nem nyel el minket.