Még a ruhát is leretusálták a topmodellről

nlc | 2012. Április 25.
Coco Rocha kiakadt, amikor meglátta merész címlapfotóját. Határozottan úgy emlékezett ugyanis, hogy ennél több ruha volt rajta.
Leretusálták a ruhát a modellről

Napjaink egyik legkeresettebb modellje, Coco Rocha többször leszögezte sajtónyilatkozataiban, hogy nem szívesen vállal olyan munkákat, amikor teljesen vagy részben meztelenül kell mutatkoznia a kifutón vagy a kamera előtt. Ehhez képest a brazil Elle magazin májusi számának címlapján igencsak pőrén látható.

Bár a fotó alapvetően szép és egyáltalán nem ízléstelen, a modell nyilvánosan is hangot adott felháborodásának: a Tumblr-en publikált közleményében tudatta, hogy a fotózáson testhezálló ruhát viselt, mely valójában jóval kevesebbet mutatott meg a testéből, mint az a képen látszik, a mély kivágást utólag photoshopolták rá. Mint közölte, szóban és a szerződésében is előzetesen kikötötte, hogy részben sem hajlandó meztelenkedni, ezt azonban a brazil lap illetékesei egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

Rocha egyelőre még nem döntött arról, hogy a szerződésszegés miatt tesz-e jogi lépéseket a magazin ellen.

 

Exit mobile version