Öltözködjünk

Meztelenül vonult a kifutón a várandós modell

A fiatal walesi kalaptervező nevét bevállalós barátnőjének köszönhetően ismerte meg a héten a divatvilág.
Meztelenül vonult a kifutón a várandós modell

Sophia Cahill

Kép: dailymail.co.uk 

Robyn Coles kalaptervező a londoni divathéten tartott bemutatóján a modellek egy szál kalapban, onnantól lefelé pedig anyaszült meztelenül vonultak a kifutón. Közöttük volt Sophia Cahill is, aki foglalkozását tekintve glamúrmodell, és jelenleg második gyermekét várja.

Coles szerint túl kevés várandós nőt látni a kifutókon, ő pedig ezen az arányon akart javítani, ugyanakkor a Daily Mailnek nyilatkozva bevallotta azt is, hogy szeretett volna minél nagyobb hírverést csapni az új kollekciójának, amihez a merész divatbemutató megfelelő eszköz volt. „Ismeretlen tervezőként meg kell találnod a módját, hogy minél több ember eljöjjön a bemutatódra. Különböző alkatú modelleket akartam szerepeltetni. Ebben nagyon hiszek. Az olyan kiegészítők esetében ugyanis, mint a kalapok, teljesen mindegy, hogy mekkora a méreted és milyen az alakod” – magyarázta a fiatal kreátor.

A tervezőnő és Cahill régóta barátok, ezért egyértelmű volt, hogy őt kéri fel a feladatra. A modell pedig örömmel dobta le a textilt, teljes valójában megmutatva várandós testét, és persze a sikkes kalapokat.

Coles újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy a meztelen bemutató csak a kezdet volt, még rengeteg bizarr ötlete van, amiket a jövőbeli bemutatóin szeretne megvalósítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top