Betiltották a nagy fenekű nők szépségversenyét

nlc | 2016. Augusztus 30.
Motort és lapostévét nyerhettek volna a legszebb nagy fenekű nők, de ebből már nem lesz semmi.

A nyugat-afrikai Burkina Faso kormánya betiltotta a nagy fenekű nők évente megrendezett szépségversenyét, a Miss Bim-Bimet, miután a versenyt hirdető plakát hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

A verseny plakátja

Az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ne sérüljön a nőkről kialakult kép – indokolta a döntést Laure Zongo miniszter.

Hamado Doambahe, a szépségverseny szervezője azt mondta: a céljuk az volt, hogy erősítsék a pozitív testképet az afrikai nőkben, és arra ösztönözzék a divattervezőket, hogy használják a hagyományos afrikai viseleteket.

Ilyen típusú versenyeket egyébként egy sor más afrikai országban is tartanak.

Még a nőjogi aktivisták is vegyes nézeteket vallanak az üggyel kapcsolatban. Egyfelől ugyanis pozitív tény, hogy az afrikai kultúrákban a teltebb női testet tisztelik, szemben a globális divatipar által idealizált egészségtelen soványsággal. Másfelől viszont a a nagy fenekű nők szépségversenye szexista esemény, így annak betiltását mégiscsak üdvözlik.

(Reuters)

Exit mobile version