3 szál pillája maradt a műszempillafüggő nőnek

nlc | 2016. Szeptember 13.
Olyan lett, akár egy béka. Tükörbe sem szívesen nézett.
Műszempillákkal
Még műszempillákkal

A 42 éves Caroline Medcalf tíz éven át szinte minden nap műszempillát ragasztott fel magának. “Sosem hagytam ki és nem adtam időt a saját szempilláimnak, hogy regenerálódni tudjanak. Fokozatosan hullani kezdtek, emiatt pedig még inkább műszempillafüggővé váltam” – mesélte a nő egy brit lap riportjában.

Függősége oda vezetett, hogy a természetes szempillái kihullottak, a jobb felső szemhéján mindössze három szál pillája maradt. Caroline annyira szégyellte magát kopasz szemhéjai miatt, hogy már az utcára sem szívesen lépett ki, sőt a családtagjai és a barátja előtt sem mutatkozott műszempilla nélkül. “Végül úgy néztem ki, akár egy béka. Látni sem bírtam magam a tükörben.”

Az elkeseredett nő szakember segítségét kérte: ő volt az egyik első páciens, akin Nagy-Britanniában szempilla-beültetést végeztek. A háromórás beavatkozás során 70 hajszálat ültettek át – gyökerével együtt – a tarkójáról a szemhéjába egy speciális tű segítségével. Mindezért 4000 fontot, vagyis közel 1 400 000 forintot fizetett. Mivel a szemhájába ültetett hajszálak ezután is ugyanúgy nőnek, ezért gondos ápolásra, rendszeres nyírásra és göndörítésre szorulnak. Caroline azonban így is nagyon örül, hogy végre újra vannak szempillái.

A beültetés előtt és után

Forrás: dailymail.co.uk

Exit mobile version