Erőszakkal vágták le a gyerekek haját az iskolában

nlc | 2016. November 18.
Hatalmas felháborodást váltott ki a szülők körében az, amit a gyerekekkel műveltek.

Száz gyerek haját vágták le erőszakkal a tanárok egy iskolában az indiai Janakpuriban, állításuk szerint azért, mert a diákok hajviselete nem felelt meg az intézmény szabályzatának. A szülők azonban azt mondják: ezzel büntették azokat gyerekeket, akik nem akartak tandíj ellenében magánórákat venni az iskola tanáraitól.

A gyerekek arról számoltak be, hogy a levágott hajukat a kezükbe adták, ami azért volt felkavaró, mivel a hinduknál ez olyankor szokás, ha egy férfinak vagy fiúnak meghal az apja.

A hajvágás ráadásul olyan rosszul sikerült, hogy sok gyereknek a megmaradt haját is le kellett borotválni. Az iskola viszont megtiltotta, hogy a diákok sapkát vagy fejkendőt viseljenek, amivel eltakarhatnák a kopasz fejüket.

A szülők rettenetesen felháborodtak a történteken, és tiltakozást szerveztek az iskolába, illetve írásban is panaszt nyújtottak be. A konfliktus annyira elmérgesedett, hogy végül a rendőrséget is ki kellett hívni.

Az iskola igazgatója azzal védekezett, hogy az érintett diákok frizurája elfogadhatatlan volt, és többször is figyelmeztették őket, hogy vágassák le a hajukat, ráadásul már az alsóbb osztályokba járó tanulók is elkezdték utánozni a szabályzattal ütköző hajviseleteket.

Az iskola a tiltakozás hatására elnézést kért a diákoktól és a szüleiktől. Ezzel azonban nem zárult le a történet, ugyanis a helyi oktatási felügyelet vizsgálatot indított az ügyben.

timesofindia

Exit mobile version