Ezzel a sminkkel nyerte meg Csabi a menő sminkversenyt – videó

nlc | 2017. Július 01.
Mészáros Csaba nyerte a NYX sminkmárka Face Awards néven futó versenyét. Az utolsó, negyedik körbe már csak öt pályázó jutott, a legjobb művet pedig a közönség és a zsűri együtt választotta ki. Csabi nemsokára Los Angelesbe utazik a nemzetközi döntőre, a 24.hu készített vele interjút.

Mészáros Csaba már gyerekkora óta érdeklődik a sminkelés iránt, sőt 12 éves korában már műkörmöket rakott fel a barátainak – mesélte a 24.hu-nak. “Nem végeztem sminkiskolát, sem tanfolyamot, teljesen autodidakta módon sajátítom el a technikákat, figyelem a trendeket, emiatt hivatalosan nem is sminkelek annyit. Sokan megkeresnek viszont, hogy szeretnék, ha én készíteném el az esküvői, ballagási vagy éppen alkalmi sminkjüket. Egyébként pont ezért választottam a fodrász szakmát is, mert imádok emberek között lenni, foglalkozni velük és hozzájárulni szépségükhöz” – mondta Csabi, aki ezzel a videójával került be a nemzetközi döntőbe.

 Nézzétek meg Csabi többi különleges sminkjét is az Instagram-oldalán:

 

 

 

 

Exit mobile version