Csúfolták az iskolában, 17 éves korára sikeres vállalkozó lett

nlc | 2018. Október 12.
Még az érettségit is egy évvel korábban tette le, hogy a vállalkozására koncentrálhasson.

Az amerikai Tania Speaks-t az általános és a középiskolában is rengeteget csúfolták, sőt olykor fizikailag is bántalmazták bozontos szemöldöke miatt. A tinilány egy nap végső elkeseredésében megpróbálta levágni a szemöldökét, aminek következményeképp súlyosan megsérült, erős vérzéssel vitték kórházba.

Ahogy a sebei begyógyultak, szerette volna visszanöveszteni a szemöldökét, és különféle organikus összetevőkkel kezdett kísérletezni, melyek meggyorsítják ezt a folyamatot. Így született meg az a szemöldökápoló zselé, melyet aztán az édesanyja anyagi segítségével piacra is dobott.

Tania Speaks (browboostgel.com)

A vállalkozása rendkívül sikeres lett, már az első öt hónapban 60 százalékkal növekedett. A lány egy évvel korábban leérettségizett, hogy a cégére koncentrálhasson. Azóta már előrukkolt egy újabb termékkel, egy natúr összetevőkből készülő szakállolajjal is. És még mindig csak 17 éves.

via

Exit mobile version