Ha mondani kell három jellemző dolgot Szonjáról, nekem ezek jutnak rögtön eszembe:
Neki volt a legérdekesebb gyerekkora a szerkesztőség tagjai közül – diplomata édesapjának hála, Szonja Venezuelában volt kisgyerek, írni-olvasni is spanyolul tanult meg először, és egészen hatodikos koráig ott élt a család. Később aztán kezdő újságíróként visszajutott a régióba: Mexikóban volt gyakornok. Nem véletlen, hogy a mai napig óriási nosztalgiát érez Latin-Amerika iránt, és gyakran hallani tőle, hogy szívesen visszamenne megint egy kicsit.
Nagyon érzékeny – semmi nem kerüli el a figyelmét, hihetetlen finoman képes detektálni mások érzelmi rezdüléseit, és érdekli minden, ami pszichológia. Ez meg is látszik, ha vetünk egy pillantást a szerzőoldalára.
Állandóan ír – ha dolgozik, akkor cikkeket, ha nem dolgozik, akkor meg félelmetesen ironikus bejegyzésekkel örvendezteti meg követőit a Facebookon, vagy éppen remek novellákat kerekít pillanatok alatt. Amikor épp nincs koronavírus-járvány, akkor a villamoson vagy a megállókban szokta otthagyni egy-egy borítékba rejtett írását – az irodalom iránt fogékony közlekedők örömére. Történetei gyakran érnek ideget – szívbemarkolóak, abszurdak, szürreálisak.
2017-ben jelent meg első novelláskötete a Scolar kiadónál, Kis üdítő, kis krumpli címmel, a héten pedig debütált a második is, Képzeletbeli ház címmel. A friss kötet főszereplői első pillantásra egy teljesen átlagosnak tűnő ház lakói, olyanok, akár mi magunk vagy a szomszédaink. Történeteik önállóan is megállják a helyüket, ám végül kiderül, hogy valami mégis összeköti őket. Utazás ez az emberi kapcsolatok labirintusán át a lélek legmélyebb bugyraiba.
„Ezek a történetek nyersek és abszurdak, nem irodalmiak. Azért nem, mert ezekkel akartam felhívni a figyelmet arra, hogy mentális egészség és emberi kapcsolatok szempontjából nem jó irányba tartunk. Ez a lényege az egésznek” – mondja Szonja az új kötetről, amit szeptember 16-tól ti is megtalálhattok a könyvesboltok polcain.