Sokan felteszik maguknak a kérdést: Miért nem tudom bátran élni az életemet?
“Az ok azokban a gátakban keresendő, amelyeket azért építünk, hogy megóvjuk magunkat valami rossztól – magyarázza Almási Kitti. – Egyik legnagyobb félelmünk ugyanis az, hogy nem szeretnek és nem fogadnak el minket, ezért életünket és döntéseinket a kudarcok elkerülése határozza meg.” Vagyis azért szorongunk, mert félünk, hogy valami rossz történhet velünk, még akkor is, ha ez a rossz csak a mi fejünkben létezik, és legtöbbször nincs is valóságalapja.
Félünk attól, hogy mások milyennek látnak minket
Életünket alapvetően ez a szorongás mozgatja, és döntéseinket is hajlamosak vagyunk ez alapján meghozni. Sokszor él bennünk egy félelem – főleg párkapcsolataink terén – hogy “kevés vagyok”. Ez lebénít, és menthetetlenül függővé válunk mások visszajelzéseitől. “A kör ördögi: ha egy nőnek nincs rendben az önbizalma, és folyamatosan arra épít, hogy a férfi majd pozitív tükröt tart neki, megerősíti őt abban, mennyire jó nő, valójában mankónak használja a párját, amiben idővel mindketten elfáradnak” – hozza fel a gyakori példát a szakember, aki arra is rádöbbent, hogy a való életben a mankókat csak ideiglenesen szoktuk használni, amíg felépülünk, ezt azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni; gyakran észre sem vesszük, amikor társunkat már hónapok, évek óta használjuk, hogy önbizalmunkat növeljük. Habár ezzel a saját énképünket akarjuk erősíteni, valójában – mivel egy külső véleménytől függ az önértékelésünk – az önbizalmunk csökken, és még jobban elgyengülünk. Társunk pedig kifullad.
Torz gondolatok
Néhány gondolkodásbeli torzulás szintén távolabb lök minket a boldog élettől. Az egyik legjellemzőbb, hogy hajlamosak vagyunk pozitívvá tenni azt, ami valójában nem az. Ez szinte mindig abból fakad, hogy nem merünk vagy tudunk szembenézni azzal a szituációval, ami körbevesz minket. “Amikor a nő sejti, hogy a férje megcsalja, mégis elnéz az intő jelek fölött, nem akarja látni, nem akar tudomást venni arról, ami történik. De csak idő kérdése, és jön egy barátnő, aki felvilágosítja, és tényként közli az információt. Egyértelművé válik a szituáció, amivel kezdenie kell valamit. A nő azért nem akarta meglátni a történéseket, mert még nem készült fel rá. Illúziókat gyártott, hogy el tudja viselni a helyzetet, ami pedig arra szolgál, hogy segítse őt a túlélésben“ – világít rá a gondolkodásbeli csavarra Almási Kitti.
Az se szerencsés, ha mindenben csak a rosszat látjuk meg. Az anya, aki gyermeke minden udvarlójában talált valami kivetnivalót, de folyton számon kéri lányától, hogy mikor jön már az unoka, tulajdon gyermekét teszi tönkre. Ha egy ilyen helyzetben a lánynak nem elég stabilak az alapjai, a megfelelésvágya és a félelem, hogy talán elveszíti édesanyja szeretetét, elég erős lehet ahhoz, hogy ne a saját életét élje.
Mankók nélkül
Habár a mankók ideiglenesen hasznunkra válnak, idővel merjük eldobni őket, és bízzunk abban, hogy saját lábainkon is meg tudunk állni. Mások vélt vagy valós elvárásai helyett legyünk azok, akik mi magunk lenni szeretnénk, hiszen valójában mindenki – a “saját szemüvegén keresztül” – olyannak lát minket, amilyen félelem őbenne van. Nem fogunk tudni mindenkinek megfelelni.
Ha felfedezzük magunkban azt, hogy tartunk mások véleményétől, ami meggátol minket a cselekvésben, ilyenkor a legjobb, ha feltesszük magunknak a kérdést: Na és akkor mi van? Sokszor valami nagy bajtól félünk, de ha tovább megyünk, és megkérdezzük magunktól: mi a legrosszabb, ami történhet, rájövünk, hogy félelmünk tárgya csak a fejünkben létező dolog, és a lehetséges kimenetel nem annyira elviselhetetlen, mint mi azt elsőre gondoltuk. A félelmeinken való túljutásnak köszönhetően pedig nyitva áll előttünk az út, hogy teljes, boldog és sikeres életet éljünk, amiben stabil önértékelésünkre alapozva kiteljesedhetünk az életben.