6+1 ujjtechnika, ami a csúcsra viszi a csiklót

BB | 2017. Július 18.
Mindegy, hogy ma kezdjük a műfajt, vagy régóta űzzük, ezzel a néhány ujjtechnikával nem kevés színt vihetünk az önkielégítésbe, partnerünk izgatásába.

Azok közé a nők közé tartozom, akiknek meg kellett dolgozniuk azért, hogy átéljék első orgazmusukat: szexuális életem első másfél éve konkrétan arról szólt, hogy megtanultam mindent, amit a szexről tudni kell. Az első és legfontosabb tanács, amit megtanultam, hogy csakis akkor leszek képes átélni egy férfival az első orgazmusom, ha megtanulom, hogyan tudom magamat eljuttatni oda. A tanulás persze meghozta gyümölcsét, mára egy olyan nővé értem, aki tudja, mi jó neki – ebben pedig anno nagy segítségemre voltak az olyan rajzok, amelyek megmutatták, hogyan próbálkozzak az önkielégítéssel; és míg jó pár mozdulat nagyon nem jött be, megtaláltam azokat is, amelyek mind a mai napig a csúcsig repítenek.  

6+1 ujjtechnika, ami a csúcsra viszi a csiklót

Mindegy, hogy ma kezdjük a műfajt, vagy régóta űzzük, ezzel a néhány ujjtechnikával nem kevés színt vihetünk az önkielégítésbe, partnerünk izgatásába.

via badgirlsbible 

 

Exit mobile version